2017. március 28., kedd

DÉLELŐTT | 
Test és lélek harca

– Róma 8:1-17

A Római levél 8. fejezetében a test lelkünk bűnre és gonoszságra törekvő hajlamát jelenti. Ezt nevezzük még óembernek, bűnös természetnek is. Az új ember lelkünknek Isten felé törekvő hajlama. A testi ember az, akiben a bűnre törekvés meghatározó, a lelki emberben az Isten felé, és a neki tetsző élet felé való törekvés meghatározó.
Bűnös hajlamaink gyakran a fizikai testünk vágyai által nyilvánulnak meg. Ezért egyesek tévesen azt gondolják, hogy a test cselekedeteinek csak a fizikai testünk bűnös vágyai miatt elkövetett tettek számítanak. Ez nem így van, mert minden bűn a test cselekedete, azaz a bűnös természet vágya (lásd Gal 5:19-21). A test törekvését, ami halálba vezet, nem tudjuk saját erőből legyőzni. Sokan erőlködnek, de ez csak csüggedést és csalódottságot eredményez. A bennünk lévő Szentlélek az életre és békességre törekszik. Akaratunkkal a Lélek törekvései mellé kell állnunk. Tedd ezt ma is, figyelj a Lélek törekvéseire!
Testi vagy lelki ember vagy?
Miben nyilvánul meg mostanában nálad a test törekvése, és miben a Léleké?

dr. Kovács József

DÉLUTÁN | 

A pártfogó áldása

– Ruth 2:19-23

Ruth az ő férjének halála után anyósával, Naomival Betlehembe költözött, ahol Isten csodálatos módon gondoskodott róla. Csak találgatni tudunk, hogy miért is ragaszkodott Ruth az ő héber anyósához. Nem akarta magára hagyni nagy bánatában. Gondoskodni akart róla özvegysége idején, és meg is találta a módját, hogyan tegye. Elment kalászt szedegetni. Közben Isten is gondoskodott róla. Egy jóindulatú gazdát rendelt segítőül, aki még enni is adott neki. Ruth azonban nem csak magára gondolt, félre tett az élelemből és haza vitte anyósának. Naomi, miután megtudta Ruthtól, hogy ki volt a jótevője, áldást mondott Boázra. Naomi bánatának hosszú éjszakája és keserűségének köde után megvirradt az öröm új napja. Isten, a legnagyobb pártfogó, újra áldásában részesítette az élőket, Ruthot és Naomit. Igaz, hogy Ruth nem aratott, de kalászt szedegetve is sokra jutott, és végül nagy áldásban részesült. Aki Isten igéjének mezején szorgalmasan gyűjtöget, az is nagy áldásban részesül. Megismerkedhet a legjobb pártfogóval, Jézus Krisztussal, aki biztosít védelméről és további gondviselésről. Boáz csak Ruthot váltotta meg, Jézus Krisztus azonban az egész világ Megváltója lett. Menekülj ehhez a Pártfogóhoz!

Nagy István, Sarmaság

 Napi áhítat

Igehely: Filem 1:8–14 Kulcsige: Filem 1:14 „Beleegyezésed nélkül azonban semmit sem akartam tenni, hogy jótetted ne kényszerű, hanem önkéntes legyen.”

Pál apostol szeretetteljes szívességkéréssel fordul Filemonhoz, mint testvéréhez az Úrban. Megtehetné, hogy parancsoljon is, de nem teszi. Onézimoszról van szó, aki Filemonnál szolgált és megszökött, de közben Pált és Jézust megismerve megtért, és hasznos lett a szolgálatban. Pál szeretné, ha Filemon visszafogadná őt, aki már neki is hasznos lehet. Pálnak az a szeretetteljes kérése Filemonhoz, hogy úgy fogadja Onézimoszt, mintha magát Pált fogadná. Ez keresztyén kötelessége is lenne, de úgy lenne szép, ha mégis önként, szeretetből fogadná vissza, és nem csupán kötelességből.