2017. november 7., kedd

DÉLELŐTT | 
A látszat csal

Igehely: Zsolt 73; Kulcsige: Zsolt 73:17 „Végül elmentem Isten szentélyébe, és megértettem, hogy milyen végük lesz.”

A 73-ik zsoltárban a szerző őszintén beszél arról, amit szíve mélyén átélt. Elbeszéléséből megtudhatjuk, hogy tisztán tartotta a szívét Isten előtt. Azonban egy nagyon furcsa dolgot tapasztalt. Ismert olyan embereket, akik nem törődtek Isten félelmével. Ez talán Aszáfot nem háborította volna fel teljesen, de az igen, hogy ő, az Istent félő sok nyomorúságon megy keresztül, míg az istentelen éli az életét vígan.

Sok hívő ember átél ilyen belső harcot. Igyekszünk Isten akarata szerint élni. A mellettünk élő „hitetlen” emberek pedig gazdagodnak, nyaralnak, gond nélkül élvezik az életet. Az istentelen élet akkor jobb az istenfélelemnél? Egyáltalán nem. A látszat csal! Aszáf is megértette ezt, amikor Isten jelenlétében lecsillapodott! Az istentelen ember, lehet, gondtalanul él bizonyos értelemben, de jön majd az ítélet! Ne irigykedj az istentelen életére, mert annak vége, ha meg nem tér, örök ítélet!

Sorold fel Aszáf panaszát! Gondolkoztál-e már Aszáfhoz hasonlóan? Miért irigyrésre méltó a hívő ember élete?

János Csaba

DÉLUTÁN | 

„Nem hagysz engem a holtak hazájában”

Igehely: Zsolt 16:1-11 „Dávid bizonyságtétele. Tarts meg engem, Istenem, mert hozzád menekültem! Ezt mondom az Úrnak: Te vagy az én Uram, rajtad kívül nincs, ami jó nekem. A szentekben, akik a földön élnek, és a dicsőségesekben telik minden kedvem. Sok fájdalmuk lesz azoknak, akik máshoz csatlakoznak. Nem mutatok be nekik vérrel kevert italáldozatot, még nevüket sem veszem ajkamra. Uram, te vagy osztályrészem és poharam, te tartod kezedben sorsomat. Zsolt 73,26 ; JSir 3,24 Osztályrészem kies helyre esett, örökségem nagyon tetszik nekem. Áldom az Urat, mert tanácsot ad nekem, még éjszaka is figyelmeztet bensőm. Az Úrra tekintek szüntelen, nem tántorodom meg, mert a jobbomon van. ApCsel 2,25-28 ; 13,35 ;Zsolt 109,31 Ezért örül a szívem, és ujjong a lelkem, testem is biztonságban van. Mert nem hagysz engem a holtak hazájában, nem engeded, hogy híved leszálljon a sírba. Zsolt 86,13 Megismerteted velem az élet útját, teljes öröm van tenálad, örökké tart a gyönyörűség jobbodon.”

Nagyon jó és felemelő olvasni Dávidnak ezt a zsoltárát. Egy olyan ember bizonyságtétele ez, aki sokat látott, megtapasztalt az életben, és akinek helyes az értékrendje.

Alapgondolatunk a feltámadás bizonyosságára utal. Honnan juthatott Dávid erre a meggyőződésre? Nyilván kijelentés által, mivel ő nemcsak király, zenész, zsoltáríró, hanem próféta is volt. Úgy hiszem, hogy sokat elmélkedett az Úrról, akinek segítségére mindig számíthatott. Dávid arra is gondolhatott, hogy egy ilyen szeretetteljes, áldott, szent közösségnek, ami közte és az Úr között van, nem lehet csak úgy vége. Házastársak, akik őszinte ragaszkodással szeretik egymást, úgy vallják, hogy csak a halál választja el őket egymástól. De a hívő embert az Úrtól még a halál sem választja el!

Megvan-e benned is ez az erős bizonyosság? „Feltámadt hős, ó, dics neked nagy győzedelmedért!” (HH 218)

Nagy Kasza Zoltán

 Napi áhítat

Igehely: Mt 12:15–21; Kulcsige: Mt 12:18 „Íme, az én szolgám, akit kiválasztottam, akit én szeretek, akiben gyönyörködöm! Lelkemet adom neki, és ítéletet hirdet a népeknek.”

Jézus a küldetése által a próféciákat teljesítette be. Bárhova ment, összegyűlt a tömeg, „ő pedig meggyógyította mindnyájukat.” Azonban megparancsolta nekik, hogy ,,ne fedjék fel, kicsoda ő.” Ezt nem félelemből tette, hanem azért, hogy: „hogy beteljesedjék, amit Ézsaiás prófétált.”