Igehely: Gal 5:22–23; Ef 4:1–3 Kulcsige: Ef 4:2a „…teljes alázatossággal, szelídséggel és türelemmel…”
A Szentlélek által újjászült, Krisztusban hívő ember élete nem értelmetlen és nem céltalan. Tudjuk, ki hívott el, és mire. Isten hívott ki minket a bűnből, a világból, hogy szent életet éljünk, amely Krisztus jelleméhez egyre hasonlóbb. Ezzel az életváltozással teszünk jó bizonyságot Megváltó Istenünkről. Elhívásunk túlmutat e világon. E földi élet után örökre Jézussal leszünk a dicsőségben.
Ez a csodálatos elhívás mit kell előidézzen nálunk? Óriási hálát, tiszteletet Isten iránt, aki ez elhívásban részesített. Felelősségtudatot, hogy a szerint éljek, amire el lettem hívva. Gondoljunk csak bele, milyen az angol királyi család gyermekeként élni. Nem öltözhetsz, nem beszélhetsz, nem viselkedhetsz akárhogy, nehogy beárnyékold a család jóhírét, tekintélyét. Isten gyermekeként járni e világon még nagyobb felelősség. Aki Isten gyermekének vallja magát, de nem veszi komolyan szent elhívását, szégyenére van az evangéliumnak, és kimarad az Isten országából, ha meg nem tér.
Elhívásunk egységre szól, hiszen egy család tagjai vagyunk. De ezt az egységet építenünk kell. Pál az Ef 4:1-ben nem parancsol, mint apostol (pedig megtehetné), hanem kér, mint fogoly, az Úr Jézusért. Mekkora erővel hangzik a börtönből, hogy légy alázatos, szelíd és türelmes, hiszen az apostol ezeket mindennap megélte.
Az alázatosság azt jelenti, hogy elfoglalom a legalsóbb helyet, hogy szolgáljak másoknak. A szelídség szellemi és erkölcsi erő, anélkül, hogy tolakodó, törtető, vagy erőszakoskodó lenne. A szelídség erő kontroll alatt tartva. Visszaválaszolhatnék, visszaadhatnám a bántást, de nem teszem.
A türelem, a hosszútűrés azt jelenti, hogy megbántanak újra és újra, de nem panaszkodom, nem lépek ki, hanem tovább végzem feladatomat. Az Úr Jézusban ezek a tulajdonságok mind megtalálhatók – a gyülekezet az Ő teste. Akik Krisztushoz és elhívásához méltóan akarnak élni, azok mind igyekeznek „megtartani a Lélek egységét a békesség kötelékével”.
Melyik nehezebb neked? Mit fogsz tenni ezután, hogy életed és gyülekezeted az elhíváshoz még inkább méltó legyen?
Kelemen J. Sándor
Kérjünk türelmet a megbocsátáshoz és adjunk hálát a türelmes megbocsátásért! – Péld 19:11
Elhívatásod, hogy újra odaszánd magad Istennek – Józs 24:1–2, 14–31 (Józs 24:14)
Az engesztelés nagy napja
Igehely: 3Móz 16:1–11; 20–34 Kulcsige: 3Móz 16:11 „Áron tehát mutassa be a bikát mint a maga vétekáldozatát, és szerezzen engesztelést magáért és háza népéért. Vágja le Áron a bikát mint a maga vétekáldozatát.”
A zsidók mindmáig legkomolyabb ünnepe az engesztelés napja, a Jom kippur. Igaz, már nem tudják áldozatokkal megtartani. Mi, újszövetségi hívők, nem kell megtartsuk, mégis tanulságunkra van leírva. Mit tanulhatunk belőle?
1. Isten szent, ezért a bűnös nem közelíthet hozzá. Erről beszél Áron két fiának halála (Zsid 10:1–3). Ezt igazolja a főpap helyzete is. Ő sem mehetett be bármikor a szentek szentjébe. A főpap, aki másokért közbenjárt és engesztelést végzett, először saját magáért kellett azt tennie. Az öltözet cseréje (le kellett vetni a díszes főpapi ruhát, és egyszerű gyolcsruhát venni fel), a mosakodások mind azt mutatják, hogy Isten elé nem juthat semmi tisztátalan. A nép bűneit mind fel kellett sorolni, és jelképesen ráhelyezni a bűnbakra, hogy vigye ki azokat a pusztába. Ma is meg kell vallani minden ismert bűnt az Úr előtt, hogy bocsánatot nyerhessünk. Fontos a rendszeres bűnrendezés, és hogy tiszta szívvel szolgáljuk az Urat.
2. Az engesztelés szónak óriási jelentősége van a Bibliában. A haragról beszél. Isten jogos haragjáról a bűn ellen. Ennek a haragnak a lecsendesítése, kielégítése által van az engesztelés. Az áldozat elviselte, elszenvedte a haragot mások érdekében. Vérontás nélkül nincs bűnbocsánat (Zsid 9:22).
3. Az Úr Jézus szerezte meg számunkra az engesztelést és az Isten jelenlétébe való belépés jogát. Ő az igazi Főpap a Melkisédek rendje szerint (Zsid 7). Senki más nem tudott minket úgy képviselni, mint Ő. Magáért nem kellett áldoznia, mint Áronnak, mert Ő tökéletes és tiszta. Ő az engesztelő áldozat is, aki „a tulajdon vérével ment be egyszer s mindenkorra a szentélybe, és örök váltságot szerzett. Mert ha bakok és bikák vére és tehén hamva a tisztátalanokra hintve megszentel, vagyis külsőleg tisztává tesz, akkor Krisztus vére, aki örökkévaló Lélek által önmagát áldozta fel ártatlanul az Istennek, mennyivel inkább megtisztítja lelkiismeretünket a holt cselekedetektől, hogy szolgáljunk az élő Istennek” (Zsid 9:12–14).
Ez nem szabad megszokottá váljon számunkra. Mert soha nem természetes, hogy a bűnös ember Istenhez jöhet, aki megemésztő tűz (Zsid 12:29), ez drága áron vett óriási kegyelem.
Kelemen J. Sándor
