2017. szeptember 23., szombat

DÉLELŐTT | 
Mind leborulni Jézus előtt

Igehely: Mt 14:22-33; Kulcsige: Mt 14:33 „A hajóban levők pedig leborultak előtte, és ezt mondták: Valóban Isten Fia vagy!” 

Csodák láncolata áll előttünk ebben a rövid történetben. Jézus jár a vízen, aztán Péter is. Jézus kimenti Pétert, és amint beszálltak a hajóba, elült a vihar. Erre mindenki egy emberként leborul Jézus előtt. Ezek közül melyik volt a legnagyobb csoda? Úgy gondolom, hogy az utolsó. A Szentlélek csodája volt a felismerés, és az ezt követő imádat. A hányatott kis tanítványi közösség térden állva vallja meg Urát és hitét. Ez volt a legnagyobb csoda, a főcsoda a mellékcsodák között. A többi természetfeletti jelenség ennek csak bevezetője volt, és csak azért történt, hogy elvezessék őket a csodák csúcsára, hogy felismerjék a Mesterben a csodákat cselekvő Istent. Eljutottál-e már erre a felismerésre? Megtörtént-e már benned az újjászületés csodája? Lehet, hogy éltél már át csodákat, de vajon nem álltál-e meg a csodák előszobájában? Jézus jelenlétében meghajolni örökkévaló csoda. A tanítványok leborulását az tette különlegessé, amit éreztek, gondoltak és mondtak. Most, amikor imádkozni fogsz, mit érzel, mit gondolsz, és mit mondasz?

Sallai Jakab

DÉLUTÁN | 

Újíts meg bennünket!

Nemrég megkérdeztem egy idős testvérnőt, miért mondták az ébredéskor egyes személyekre, hogy „megújult lelkipásztor”, vagy „megújult gyülekezet”? – Azért, fiam – hangzott a válasz –, mert akik megtértünk, elközömbösödhetünk. Meg kellett újulni az Úr iránti szeretetben, engedelmességben, a szolgálatban. Nem kell „nagy bűnökben” élnünk, elég, ha gépiesen, megszokásból gyakoroljuk a lelki életet. Az igeolvasás már nem édes a lelkünknek, az istentiszteletben sok hibát lelünk, lelki szárazsággal megyünk imaházba, sokszor úgy is jövünk haza. Nincs lelki étvágy. Az első szeretet tüze kialudt a szívünkben. Emlékezzünk a buzgóságra, ami volt bennünk, amikor megtértünk! Milyen természetes volt a bűnvallás, őszinte imádkozás, a ragaszkodás a testvérekhez! A gyülekezetben nem kimerítő programok voltak, hanem megelevenítő istentiszteletek. Nem kellene felkiáltanunk, hogy az Úr tegyen újjá minket? Elrégiesedtünk! Túl sok bennünk a testi, egyre kevesebb a lelki. A megváltottak nem tudnak beletörődni az ilyen állapotba. Feltör belőlük a vágy az Úr után, a több után. Ilyen vággyal imádkozzuk ma: „újíts meg minket!”

Józsa Zsolt

 Napi áhítat

Igehely: 5Móz 1:29–38 Kulcsige: 5Móz 1:36 „Csak Káléb, Jefunne fia fogja meglátni azt, neki és fiainak adom azt a földet, amelyet bejárt, mert ő hűségesen követte az Urat.”

Jó­zsué és Káléb a hit em­be­rei vol­tak. A pró­bák­ban meg­erő­sö­dött a hitük, mert bíz­tak Isten ígé­re­té­ben. A nép miért hát­rált meg? Va­ló­szí­nű­leg azért, mert a lát­ha­tók­ra néz­tek és meg­ijed­tek. Mó­zes­ről azon­ban azt ol­vas­suk: „Hit által hagy­ta el Egyip­to­mot, nem félt a ki­rály ha­rag­já­tól, hanem ki­tar­tott, mint aki látja a lát­ha­tat­lant” (Zsid 11:27). Az, hogy ő nem ment be a földi Ká­na­án­ba, rész­ben a nép szám­lá­já­ra ír­ha­tó: „Rám is meg­ha­ra­gu­dott az Úr mi­at­ta­tok, és azt mond­ta: Te sem mégy be oda” (5Móz 1:37). Lát­hat­juk, hogy a hit, a bi­za­lom és a hűség mel­lett fon­tos az en­ge­del­mes­ség is.