2018. február 15., csütörtök

DÉLELŐTT | 
József és Mária

Igehely: Mt 1:18-25; Kulcsige: Mt 1:24-25 „József pedig, amikor felébredt álmából, úgy tett, ahogyan az Úr angyala parancsolta neki, és feleségül vette őt, de nem érintette addig, amíg meg nem szülte fiát, akit Jézusnak nevezett el.”

József és Mária Dávid leszármazottai voltak. József ácsmunkásként dolgozott Názáretben, és Mária is ugyanabban a városban élt. Mindketten istenfélő fiatalok voltak, akik eljegyezték egymást. Közben történt egy felfoghatatlan dolog. Kiderült, hogy Mária gyermeket vár. Abban az időben nagy szégyen volt, ha valaki házasságon kívül szült gyermeket. Sajnos, manapság már nem igazán foglalkoznak ezzel, és nem is szégyenkeznek miatta. Amikor megtudta József, hogy Mária szégyent hozott rá, el akarta őt titkon bocsátani. Ezt a megoldást látta a legjobbnak. De közben Isten cselekedett. Megértette vele, hogy Mária részéről nem történt hűtlenség, hanem ez az Isten munkája. Az Úr angyala közölte vele, hogy mit kell tennie, és ha még nem is értette, példásan engedelmeskedett. Azt tette, amit Úr angyala mondott. Istenfélő élete abban is megmutatkozott, hogy tudott várni, és nem érintette addig az ő feleségét, amíg meg nem szülte a fiát. Imádkozzunk ma reggel azért, hogy Isten áldja meg a jegyespárokat, hogy tisztán tudjanak a házasságba lépni. Mennyire látod hasznosnak, hogy beszélj a tiszta házasságkötés fontosságáról?

Tóth Róbert

DÉLUTÁN | 

Istennek szolgáló család

Igehely: Józs 24:14-15

Életre szóló döntéseket kell meghoznunk. Ezek közé tartozik az a kérdés is, hogy kit/ mit imádok, ki/mi az istenem. Ennek függvényében élem életem és készítem örök sorsomat. Ki az istenem? Pénz, karrier, élvezetek, filozófiák, bálványok, az Egy Igaz Isten? Az elsőket sokan imádják, mert kedvezőek a testnek. Isten viszont él, és elvárásai vannak.

Dönteni mindenkinek személyesen kell. Nem dönthetnek a szülők gyermekeik helyett, de az ő döntésük befolyásolja utódaik életét. Amíg a gyermekotthon van, a szülők feladata mutatni a helyes irányt: bármilyen irányzatok is legyenek divatban, a mi családunk az Urat szolgálja. Ez is egy mag, ami ki fog kelni mikor az Úr jónak látja.

Hoztunk ilyen döntést, amit ismer családunk minden tagja? Tartjuk magunkat hozzá?

Kisded Ernő

 Napi áhítat

Igehely: Jer 15:15–21 Kulcsige: Jer 15:16„Ha eljutott hozzám igéd, én élvezettel forgattam a számban, igéd vidámságot szerzett nekem és szívbeli örömöt, hiszen rólad neveztek el engem, Uram, Seregek Istene.”

Jeremiás próféta testi-lelki valójában átélte, hogy mit jelent az üldöztetés, magány, bánat, bántás vagy egy súlyos seb. Mindezt egyetlen okból kifolyólag: ő igaz próféta volt, és hamisítás nélkül hirdette Isten Igéjét. Én harmincegynéhány keresztyénként megélt év alatt egy pofont sem kaptam hitemért, sem az Igéért...Mennyire különböző hatást gyakorol az Isten Igéje az emberekre. Jeremiás élvezte azt, vidámságot és örömöt szerzett számára. Megtanulta, hogy az Isten jóságából csak jó Igék és jó cselekedetek származnak, még akkor is, ha azok kemény ítéletet jelentenek ki.