2018. január 11., csütörtök

DÉLELŐTT | 
Jézus parancsszava

Igehely: Lk 4:38-39; Kulcsige: Lk 4:39 „Jézus ekkor fölé hajolva ráparancsolt a lázra, mire az elhagyta az asszonyt. Ő pedig azonnal felkelt, és szolgált nekik.”

Egy humoros történet szerint, szenteste a család az ajándékokat bontogatta. Az anyós sikoltva felkiáltott: „Jaj, micsoda szégyen! Egy csomag vattát kaptam!” Mire a veje: „Hát nem azt mondta anyuka, hogy fülbe valót kér?”

Mai igénket olvasva elgondolkozhatunk: vajon milyen volt a Simon Péter és anyósa közötti kapcsolat? Tény, hogy Simon anyósa az ő házában lakott, és amikor magas láz gyötörte, szóltak az érdekében Jézusnak. Lehet, éppen Simon szólt. A meghívás érthető, hiszen prófétát, tanítót, rabbit Izráelben tisztesség volt vendégül látni, másfelől a rabbik a betegeket is látogatták. Jézus Krisztus azonban nemcsak egy tanítómester, hanem Ő Isten Fia. Ezért neki elég ráparancsolnia a lázra, és a beteg már meggyógyultan szolgálhatja az orvosok Orvosát. Elgondolkodtató, hogy Simon anyósa azonnal tudta, hogyan kell meghálálnia Jézusnak azt a gondoskodást, melynek eredményeként meggyógyulhatott.

Gondolkodtál-e már azon, hogy Jézus parancsszavára ma is szűnhet a láz és meggyógyulhat a lázas beteg? Kérted-e már az Urat, hogy könyörüljön beteg családtagjaidon?

Horváth Ferenc

DÉLUTÁN | 

Imádkozz bátor igehirdetésért!

Igehely: ApCsel 4:29-31

Isten Igéje után néhány este az igehirdetésről olvasunk. Az Úr Jézus is a prédikálást tartotta fő feladatának (pl. Mk 1:38). Péter és János bátran prédikált a pünkösd utáni napokban (ApCsel 2-3-4). A Jézus Krisztusról szóló történet továbbadása kívánta a legnagyobb bátorságot. Haláláról és feltámadásáról életveszélyes volt szólni, ám ők mégis ezt tették. „Úrrá és Krisztussá tette őt Isten, azt a Jézust, akit ti keresztre feszítettetek.” Bátorságukon csodálkoztak a nép vezetői, és keresték a módját elhallgattatásuknak. Nem sikerült. Hogyan is sikerülhetett volna? Ők nem bátraknak születtek, hanem bátrak lettek, miután a Szentlélek eljött reájuk, és Krisztus tanúivá lettek (ApCsel 1:8). Aztán ott volt mögöttük egy imádkozó gyülekezet; testvérek, akik további kitartást, bátorságot kértek számukra az Úrtól.

Bátor igehirdetés bátor igehirdetők ajkáról hangzik. Imádkozz többet lelkipásztorodért; kérd számára a Szentlélek segítségét, erejét, hogy bátran hirdesse a Krisztusról szóló evangéliumot!

Herjeczki Géza

 Napi áhítat

Igehely: Lk 10:17–24 Kulcsige: Lk 10:21 „Abban az órában így ujjongott Jézus a Szentlélek által: «Magasztallak, Atyám, menny és föld Ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és értelmesek elől, és felfedted az egyszerű embereknek. Igen, Atyám, mert így láttad jónak.»”

Harminc évvel ezelőtt jelent meg egy film, amely Lukács evangéliuma alapján mutatta be Jézus életét. Több nyáron is levetítettem ezt a filmet kultúrházakban, sátrakban, utcán, még kocsmák udvarain is. Összességében vagy negyven alkalommal néztem meg, de nem tudtam megunni! A nézőket is megragadta, mert bemutatott egy mosolygós, derűvel, örömmel teli Jézust. Az emberek könnyen azonosultak vele. Ugyanakkor sokan a hívők közül megbotránkoztak: szerintük Jézus szentebb, visszafogottabb és komolyabb volt.