2018. január 2., kedd

DÉLELŐTT | 
Végre újra szólt az ÚR

Igehely: Lk 3:1-6; Kulcsige: Lk 3:2 „Annás és Kajafás főpapok idején szólt az Úr Jánoshoz, Zakariás fiához a pusztában.”

Lukács evangélista számára annyira fontos volt Jézus Krisztus hírnökének és útkészítőjének nyilvános fellépése, hogy akárcsak a Megváltó születése esetén, ez alkalommal is megadta az esemény világtörténeti időpontját és ker. A felsorolt uralkodók nevei nem csupán János szolgálatának kezdetét hivatottak jelezni, hanem segítenek megérteni Bemerítő János szellemi nagyságát. Ha az említett uralkodók a legnagyobb tekintélyt mondhatták magukénak az országban, János még nagyobb tekintéllyel állt elő. A pusztából jött ugyan, de a pusztában Isten szava szólt hozzá. Ő pedig engedelmes szolgaként továbbadta a kapott üzenetet.

Ma, amikor a gyülekezetek azon gondolkoznak, hogy milyen módszerekkel szólítsák meg az embereket, és hogyan juttathatnák el hozzájuk az evangéliumot, elgondolkozhatunk azon, hogy János nem használt különleges módszereket, egyszerűen csak a megtérés üzenetét hirdette. Semmi mást nem kellene ma sem tenni, csak figyelni Istenre, aki szól, mondani azt, amit mond, és tenni, amit kér.

Te meghallottad-e már Isten szavát? Kész vagy tenni azt, amit személyesen neked üzen az Úr?

Horváth Ferenc

DÉLUTÁN | 

Az újév reménysége

Igehely: Ézs 43:11-21

Egyedül az Úr az Isten és rajta kívül nincsen más! Minden hatalom az ő kezében van. Páratlan támasz, barát, de rettenetes ellenség (kezéből senki meg nem szabadíthat). Atyád, királyod és támaszod ő már neked? Ha igen, akkor csodálatos biztatás az ő Istensége és hatalma a jövőre nézve is: Mert emlékezhetünk az ő szabadítására, tanúi vagyunk nagyságának. Minket is kihívott a fogságból, a messzi távolból, hogy közel valókká legyünk, és ehhez számára nem volt semmi lehetetlen. Viszont a jelen sokszor lelki pusztához hasonlít személyes, családi vagy éppen gyülekezeti szinten. Nem kell a múltban élni (de hitet abból kell meríteni), és csak siránkozni, hogy akkor mi volt. Mert Isten a jövő Istene, aki mindig újat cselekszik! Csak hittel meg kell ragadni ezt. Ezért az igazságért, hadd jöjjünk bátran és imádkozzunk: „Mindenség Ura, kérünk, készítsd az utat a járatlan helyeken (a jövőben), és öntsd ránk Szentlelked életadó vizét, szerezz magadnak népet Uram, hogy több száj és szív dicsérjen téged!”

Kelemen Sándor

 Napi áhítat

Igehely: Lk 10:17–24 Kulcsige: Lk 10:21 „Abban az órában így ujjongott Jézus a Szentlélek által: «Magasztallak, Atyám, menny és föld Ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és értelmesek elől, és felfedted az egyszerű embereknek. Igen, Atyám, mert így láttad jónak.»”

Harminc évvel ezelőtt jelent meg egy film, amely Lukács evangéliuma alapján mutatta be Jézus életét. Több nyáron is levetítettem ezt a filmet kultúrházakban, sátrakban, utcán, még kocsmák udvarain is. Összességében vagy negyven alkalommal néztem meg, de nem tudtam megunni! A nézőket is megragadta, mert bemutatott egy mosolygós, derűvel, örömmel teli Jézust. Az emberek könnyen azonosultak vele. Ugyanakkor sokan a hívők közül megbotránkoztak: szerintük Jézus szentebb, visszafogottabb és komolyabb volt.