2018. március 1., csütörtök

DÉLELŐTT | 
A hatalmat Ő adja tanítványainak

Igehely: Lk 10:17-20; Kulcsige: Lk 10:19 „Íme, hatalmat adtam nektek, hogy kígyókon, skorpiókon tapodjatok, és az ellenség minden erején; és semmi nem árthat nektek.”

Az istenfiúsággal nemcsak méltóság, hanem hatalom is együtt jár. Mert, akik befogadják Jézus Krisztust az életükbe, azok hatalmat kapnak arra, hogy Isten gyermekeinek neveztessenek. A tanítványokat Jézus erővel ruházta fel a szolgálatra. Másképpen nem lehetne eredményesen végezni ezt a munkát. Nekünk is szól ezen a reggelen Isten üzenete: „Íme, hatalmat adtam nektek... hogy semmi se árthasson nektek.” Ez az ígéret nem azt jelentette, hogy nem kell szenvedniük a Jézus nevéért. Viszont oly módon semmi és senki sem árthat nekik, hogy elválassza őket Isten szeretetétől. A tanítványok már akkor tapasztalhatták, hogy ők egy győztes csapatba vannak, mivel Jézus Krisztus a vezérük és a megbízójuk. Krisztus által mi is hatalmat és erőt kapunk a megbízásunk teljesítéséhez, a szolgálathoz, a lelki harchoz, ezért győzedelmeskedhetünk. Egy győztes Úrhoz, és egy győztes csapathoz tartozunk. Küldetésünk teljesítése alatt és a szolgálat közben, teljes védelmet élvezhetünk. Ez érvényes számodra is, ha már Krisztus uralma alatt vagy, mert csak azok tapasztalhatják ezt az isteni védelmet és oltalmat. Elismered, hogy ez erő nélkül nem lennél képes szolgálni?

Tóth Róbert

DÉLUTÁN | 

Légy példa a bálványok elhagyásában!

Igehely: 1Thessz 1:7-10

Keresztyén országban elítélendő a bálvány és annak imádata. A következő kérdésre: „Ön bálványimádó-e, van-e bálványa?”– a legtöbben szemrebbenés nélkül rávágnák: „Nem! Nincs!” Ha viszont arról beszélnénk, hogy egyesek úgy istenítenek, imádnak, rajonganak körül ma is bizonyos tárgyakat, dolgokat, szokásokat, személyeket, mint annak idején a bálványimádók, az sokakat megsértene.

A hívők megtértek a bálványoktól az Istenhez, és Őt szolgálják. Mi a helyzet a többi hamis imádattal? Kihez, mihez ragaszkodik a szívünk? A rajongás kísértése személyek, emberi csoportok, zene, tárgyak, könyvek, szokások, a múlt iránt, a túlzott ragaszkodás, előfordulhat-e a hívő életében is? Igen!

Légy példa a bálványok elhagyásában! Mi nem alkotunk, nem éljenzünk, táplálunk, tartunk fenn bálványokat, és nem ragaszkodunk bálványokhoz. A mi megtartónk Isten, segítségünk az Úr, reménységünk Jézus Krisztus. Életünk részleteit bízzuk az Úr kezére, és Hozzá ragaszkodjunk mindenek felett.

János Levente

 Napi áhítat

Igehely: 5Móz 1:29–38 Kulcsige: 5Móz 1:36 „Csak Káléb, Jefunne fia fogja meglátni azt, neki és fiainak adom azt a földet, amelyet bejárt, mert ő hűségesen követte az Urat.”

Jó­zsué és Káléb a hit em­be­rei vol­tak. A pró­bák­ban meg­erő­sö­dött a hitük, mert bíz­tak Isten ígé­re­té­ben. A nép miért hát­rált meg? Va­ló­szí­nű­leg azért, mert a lát­ha­tók­ra néz­tek és meg­ijed­tek. Mó­zes­ről azon­ban azt ol­vas­suk: „Hit által hagy­ta el Egyip­to­mot, nem félt a ki­rály ha­rag­já­tól, hanem ki­tar­tott, mint aki látja a lát­ha­tat­lant” (Zsid 11:27). Az, hogy ő nem ment be a földi Ká­na­án­ba, rész­ben a nép szám­lá­já­ra ír­ha­tó: „Rám is meg­ha­ra­gu­dott az Úr mi­at­ta­tok, és azt mond­ta: Te sem mégy be oda” (5Móz 1:37). Lát­hat­juk, hogy a hit, a bi­za­lom és a hűség mel­lett fon­tos az en­ge­del­mes­ség is.