2018. szeptember 18., kedd

DÉLELŐTT | 
Kitartó csábító

Igehely: Bír16:6-17; Kulcsige: Bír 16:16 „Amikor mindennap zaklatta és gyötörte szavaival, Sámson halálosan megunta a dolgot.”

Az Istennek szentelt ember nagyon rossz helyen járt. A társ és a társaság is Isten ellenségeinek táborából való volt. „Ha tehát valaki a világgal barátságot köt, ellenségévé válik az Istennek” – mondja Jakab apostol. A kitartó csábítás az égből származó erőt célozta meg Sámson életében, azt a titkot, amit csak Sámson tudott a szüleitől, amit minden féltett dolognál jobban kellett volna őriznie! Sok hívő szülő, épp úgy, mint a Sámson szülei, nem bírja megérteni gyermeke útját, amely a biztos veszedelembe visz. A naponkénti kitartó csábítás nem tudta felébreszteni Sámsont, nem tudta felmérni, milyen csalódást okoz Istenének, imádkozó szüleinek, és egyben Isten népének is, ahogy bevárta a negyedik „ostromot” is, amikor kitárta szívét és titkát. „Sórek völgyében elvész az erő/ Szép Delila mögött filiszteus áll/ Sórek völgyében daliás Sámsonnak/ Rabság marad, láncok és halál” – mondja Varga Erzsébet verse.

Hogy gondolod, meddig nem veszélyes a csábítás? Hogyan állhatsz ellene a mennyei elhívásod titkait célzó csábításoknak?

Tőtős János

DÉLUTÁN | 

Egy csúfolkodó feleség

Igehely: 2Sám 6:20-23

Köreinkben néha nehezen feldolgozható Dávid spontán öröme és táncos dicsőítése az Úr ládája előtt. Egyébként ez egy történelmi esemény volt, amikor a frigyláda Jeruzsálembe került. Míkal, a királylány Dávid diadal által szerzett felesége, beszólt Dávidnak. Ő maga nem vett részt a nagy ünnepségen, a szent láda elhelyezésekor az új helyén, ahol Dávid áldozatokkal járult az Úr elé, és megáldotta az egész népet a Seregek Urának nevében. Ilyen alkalmat mellőzni önmagában is igen rossz lelkületre vall!

Dávid nem válaszolt átokkal az áldás helyett, de megvédte az Isten dicsőségét, és visszautasította a csúfos megjegyzéseket, és a Lélek által ihletett igazságot mondott el a nem várt fogadtatás alkalmával: „ha ennél is jobban megalázkodom, és még alábbvaló leszek a magam szemében, akkor is tisztelni fognak”.

Míkal nem alázkodott meg férje előtt, és nem sokat értett az Isten dolgaiból. Dávid azt akarta, hogy az ő házában is áldás uralkodjék. De nem tudta elkezdeni az áldás átadását, mert a csúfolás hamarabb kicsordult! A gyermektelenség abban az időben igen nehéz volt, és Míkal ezt kapta csúfolódásával.

Tőtős János

 Napi áhítat

Igehely: Róm 2:1–10 Kulcsige: Róm 2:10 „Viszont dicsőség, tisztelet és békesség jut majd osztályrészül mindazoknak, akik jót tesznek, először a zsidóknak, majd pedig a görögöknek.”

A Biblia kétféle emberről beszél. Az egyik az, aki szereti és cselekszi a gonoszságot, a rosszat; a másik az, aki szereti és cselekszi az igazságot, a jót. Isten igazságosan fog ítélni majd az ítélet napján, és mindenkinek megfizet cselekedetei szerint (Róm 2:6). Viszont addig, ameddig a földi életünk vagy a kegyelmi idő tart, jóságos velünk. Ő ad napsütést és esőt jókra is, és gonoszokra is. Ha ma reggel fel tudtál kelni, az is az Ő jóságának köszönhető. Isten jósága minden embert megtérésre ösztönöz. Sajnos, nem mindenki veszi észre Isten jóságát.