2019. április 23., kedd

DÉLELŐTT | 
Ismét megjelent

Igehely: Jn 21:1-14; Kulcsige: 21:1 „Ezután ismét megjelent Jézus a tanítványoknak a Tibériás-tengernél.”

Úgy látom a feltámadás utáni napokat a tanítványok életében, mint egy többlépcsős gyógykezelést. A tizenegy férfi lelkileg úgy megsérült, hogy nem volt elég egyetlen találkozás Jézussal ahhoz, hogy teljesen rendbe jöjjenek a dolgok.

Ebben az igében egy újabb terápiát látunk, ahol Jézus, mint áldott orvos gyógyítgatja megsebzett tanítványait. Megható az a gyöngédség és tapintat, amellyel Jézus hozzájuk viszonyul. Először is azzal szembesítette őket, hogy nem jó az irány amelyen elindultak: Péter kezdeményezése, bár ésszerűnek tűnt, de kudarcba vezette tanítványtársait. Az hogy egyetlen halat sem fogtak nem volt véletlen. Másodsorban Jézus megláttatta velük, hogy ahol Ő hiányzik a tervekből ,ott nincs áldás. De milyen jó, hogy ez ilyen hamar kiderült! Hívő emberekkel is előfordul, hogy Jézus nélkül fognak valamihez, s aztán hosszú évek múltán jönnek rá, hogy Nélküle nincs áldás életükön, munkájukon. A következő lecke aztán a parton várt rájuk: ott volt már a parázs, a sült hal és a kenyér. Tehát Jézus akkor és ott is tud asztalt teríteni, és biztosítani mindennapi szükségeinket, ha mi történetesen nem „fogunk” semmit. Tapasztaltad-e mostanában hogy az Úr foglalkozik veled is? Mi az amire mostanában világított rá az Úr?

Nagy Kasza Zoltán

DÉLUTÁN | 

Jobban szeretsz?

Igehely: Jn 21:15-17

Pétert úgy ismerjük az evangéliumi beszámolókból, mint aki sok mindenben szeretett kitűnni. Jellemző volt rá, hogy elsőként válaszolt, kezdeményezett, kérdezett. Lobbanékonysága miatt néha konfliktusok is keletkeztek a tanítványi körben. Péter többek között azzal is ki akart tűnni, hogy ő minden tanítvány társánál jobban szereti a mestert. Amikor ennek a kijelentésnek eljött a gyakorlati próbája, akkor nyilvánvaló lett, hogy ez a fogadkozás valójában semmit sem ért: szeretet helyett tagadás lett. Jézus kérdése felénk ugyanaz: szeretsz-e Engem? A hangsúly ne azon legyen, hogy jobban szeretem az Urat, mint mások a gyülekezetből hanem, hogy kitartó, kiegyensúlyozott szeretettel kövessem Őt. A nagy ígérgetések helyett legyen tettekben megnyilvánuló szeretetem. Csupán egy gyakorlati bizonyítékát szeretném felvillantani Jézus iránti szeretetünknek János apostol megfogalmazásában: „Ha szerettek engem, megtartjátok az én parancsolataimat.” (Jn 14:15) Gyakoroljuk-e a szeretetetnek ezt a módját a mi Urunk iránt, hogy engedelmeskedünk az Ő igéjének? Imádkozzunk, hogy legyen így életünkben.

Nagy Kasza Zoltán

 Napi áhítat

Igehely: ApCsel 14:1–7 Kulcsige: ApCsel 14:1 „Ikóniumban szintén bementek a zsidók zsinagógájába, és úgy hirdették az igét, hogy a zsidókból is, a görögökből is igen sokan lettek hívőkké.”

A nyíltan, bátorsággal hirdetett ige, amit Isten Szentlelkének a munkája erősít meg, mindenképpen reakciót fog kiváltani: vagy ellenszenvet, vagy megtérést. A hívő embernek tudatosítania kell magában, hogy az evangélium hirdetésének ára van. Azok, akik az evangéliumnak ellene állnak, mindent meg fognak tenni, hogy elhallgattassák az üzenet hirdetőjét. Pál és Barnabás pontosan azt tapasztalták meg, amire annak idején Jézus figyelmeztette a tanítványait: „Emlékezzetek arra az igére, amelyet én mondtam nektek: Nem nagyobb a szolga az uránál.