Igehely: ApCsel 14:1–7 Kulcsige: ApCsel 14:1 „Ikóniumban szintén bementek a zsidók zsinagógájába, és úgy hirdették az igét, hogy a zsidókból is, a görögökből is igen sokan lettek hívőkké.”
A nyíltan, bátorsággal hirdetett ige, amit Isten Szentlelkének a munkája erősít meg, mindenképpen reakciót fog kiváltani: vagy ellenszenvet, vagy megtérést. A hívő embernek tudatosítania kell magában, hogy az evangélium hirdetésének ára van. Azok, akik az evangéliumnak ellene állnak, mindent meg fognak tenni, hogy elhallgattassák az üzenet hirdetőjét. Pál és Barnabás pontosan azt tapasztalták meg, amire annak idején Jézus figyelmeztette a tanítványait: „Emlékezzetek arra az igére, amelyet én mondtam nektek: Nem nagyobb a szolga az uránál. Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak” (Jn 15:20). Ez a figyelmeztetés számunkra is aktuális, azonban nemcsak figyelmeztet Jézus, de ígéretet is mond: „ha az én igémet megtartották, a tieteket is meg fogják tartani.”
Az evangélium hirdetésének az ára eltörpül a nyereség mellett, hogy mindig lesznek olyanok, akik befogadják a hirdetett igét. Csak hirdessük az evangéliumot bátran, ne az árát mérlegeljük! Tekintsünk előre arra a napra, amikor Isten előtt, mint jó szolgák, megállhatunk, azokkal együtt, akiket ránk bízott.
Mezei Tamás
Az ítélet irgalmatlan az irgalmatlanokhoz
Igehely: Jak 2:8–13 Kulcsige: Jak 2:13 „Mert az ítélet irgalmatlan ahhoz, aki nem cselekedett irgalmasságot, az irgalmasság viszont diadalmaskodik az ítéleten.”
Isten jónak teremtett bennünket, de a bűneset után az emberi természet megromlott. Minden ember bűnös, nincs egyetlen igaz ember sem (Róm 3:10–18). Egyik ilyen bűn a személyválogatás. Azt a parancsot talán még el tudná fogadni az óemberi természetünk is, hogy szeressük felebarátunkat, aki viszonozza a szeretetünket. De azt, hogy minden embert szeressünk, beleértve azokat is, akiket nehéz szeretnünk, vagy akikre kimondottan ellenségként tekintünk, azt már felfogni is alig tudjuk, nemhogy a természetünkből fakadna. Isten kegyelme azonban sokkal gazdagabb a mi romlottságunknál.
Amikor személyválogatók vagyunk, valójában azt mondjuk, hogy a másiknál különbek vagyunk; pedig lényegét tekintve egyik ember sem különb a másiknál. Erre mutat rá Isten törvénye és kegyelme: „Mindenki vétkezett és híjával van az Isten dicsőségének. Ezért Isten ingyen igazítja meg őket kegyelméből, miután megváltotta őket Jézus Krisztus által” (Róm 3:23–24).
Amikor személyválogatás nélkül tudunk felebarátainkhoz viszonyulni, arról teszünk bizonyságot, hogy szembesültünk a saját elveszettségünkkel, és találkoztunk az Isten irgalmával. Bárcsak minden körülmények között hiteles lehetne a mi bizonyságtételünk!
Mezei Tamás
