2019. augusztus 17., szombat

DÉLELŐTT | 
Az igazság elérhető Krisztusban!

Igehely: Róm 3:21-26; Kulcsige: 3:22 „Mégpedig Isten igazsága a Jézus Krisztusban való hit által minden hívőnek. Mert nincs különbség.”

Ezen a héten elgondolkodtató, mély üzenetet hordozó igék fölött elmélkedtünk. Sötét felhőként nehezedhetett ránk a mindenkori ember romlottságának képe és Isten igazságos ítéletének elkerülhetetlensége. Mai igénkben azonban Pál apostol felragyogtatja Isten megmentő kegyelmének napsugarát, amely által a bűnös igazzá válhat. Több bibliamagyarázó is a Római levél és a Biblia egyik legfontosabb szövegrészletének tartja a 6. verset. Javaslom, hogy a jobb megértés céljából ma reggel olvassuk el legalább háromszor a kijelölt igét!

Az ember bűnösségére van megoldás, de nem emberi, hanem isteni. Isten az, aki kegyelméből megoldást nyújt az embernek, és ingyen „megigazítja az istentelent” Jézus Krisztusban, az Ő Fiában, aki kereszthalála által megváltotta az embereket a bűn fogságából, kiengesztelte Istent, és nyilvánvalóvá tette az Ő igazságát. Ezt az isteni megoldást tagadni lehet, ellenkezni is lehet vele, de MEGVÁLTOZTATNI NEM. Hittel azonban el lehet fogadni. Ma is!

Mit nevez Pál a 22. versben megigazulásunk eszközének? Szerinted miért próbálják az emberek kikerülni az Isten által készített utat?

Püsök Dániel

DÉLUTÁN | 

A viszályt szítót gyűlöli az Úr

Igehely: Péld 6:12-19

Istent nagyon érzékenyen érinti az emberek közötti feszültség, viszálykodás. Mivel a lehető legnagyobb árat fizette azért, hogy az emberek békességben élhessenek Vele és egymással, gyűlöli a háborúskodást szító embereket.

Bajkeverők mindenütt vannak körülöttünk. Találkozhatunk velük a politikai életben, a munkahelyünkön, a társadalomban, az iskolákban és a gyülekezeteinkben is. Ha őszinték vagyunk, talán még abban a székben is találhatunk egyet, amelyikben most ülünk.

Beleeshet ebbe a bűnbe egy após vagy anyós, amikor gyermekeik házasságába vakmerően beleszólnak, egy lelkipásztor, amikor saját érdekeit keresve szakadást idéz elő egy gyülekezetben, egy pletykás személy, aki meggondolatlanul beszél mások életéről, és az is, aki a Facebookon vitatható bejegyzéseket tesz közzé, illetve meggondolatlanul hozzászól különböző témákhoz.

Ne szíts viszályt, törekedj minden esetben a békességre, hisz „Boldogok, akik békét teremtenek, mert ők Isten fiainak neveztetnek” (Mt 5:9)!

Püsök Dániel

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
8 + 11 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: Jer 15:15–21 Kulcsige: Jer 15:16„Ha eljutott hozzám igéd, én élvezettel forgattam a számban, igéd vidámságot szerzett nekem és szívbeli örömöt, hiszen rólad neveztek el engem, Uram, Seregek Istene.”

Jeremiás próféta testi-lelki valójában átélte, hogy mit jelent az üldöztetés, magány, bánat, bántás vagy egy súlyos seb. Mindezt egyetlen okból kifolyólag: ő igaz próféta volt, és hamisítás nélkül hirdette Isten Igéjét. Én harmincegynéhány keresztyénként megélt év alatt egy pofont sem kaptam hitemért, sem az Igéért...Mennyire különböző hatást gyakorol az Isten Igéje az emberekre. Jeremiás élvezte azt, vidámságot és örömöt szerzett számára. Megtanulta, hogy az Isten jóságából csak jó Igék és jó cselekedetek származnak, még akkor is, ha azok kemény ítéletet jelentenek ki.