2019. augusztus 28., szerda

DÉLELŐTT | 
Szánd oda magad a megszentelődésre!

Igehely: Róm 6:19-23; Kulcsige: 6:19b „Ahogyan tehát tagjaitokat a tisztátalanság és a törvénytelenség szolgálatába állítottátok, hogy törvénytelenekké legyenek, úgy most állítsátok tagjaitokat az igazság szolgálatába, hogy szentek legyenek.”

Szabadság és rabság – az emberi élet nagy kifejezései. Az ember ugyanis mindig valakinek vagy valaminek a rabja, és valakitől vagy valamitől szabad. A Szentírás szerint, aki rabja a bűnnek, az „szabad” az igazságtól, az Isten szerinti igaz élettől. Ez azonban kétes értékű szabadság. Ezért a bűn szolgálatának gyümölcseit Pál apostol röviden és hatásosan azzal a lelkiállapottal szemlélteti, amelyben most vannak azok, akik egykor a bűn rabjai voltak. Most már a rabság alól felszabadultan tekintenek vissza a bűn szolgaságára, szégyenkezéssel. Isten „rabszolgáinak” élete azonban a megszentelődés gyümölcsét termi, ennek az életformának a végső célja pedig az örök élet.

Pál apostol két hadviselő felet mutat be számunkra. Az egyik hadvezér, a bűn, a szolgálatában állókat szűkös zsolddal jutalmazza: ez a zsold a halál. Isten viszont nem szűkmarkú hadvezér, a győzteseket örök élettel jutalmazza meg Jézus Krisztus győzelmének eredményeként.

Ha visszatekintesz régi életedre, mi az, amiért leginkább szégyelled magad? Életed mely területein kell még nyilvánvalóbbá válnia megszentelődésednek?

Horváth Ferenc

DÉLUTÁN | 

Annál szívesebben szolgáljanak

Igehely: 1Tim 6:1-2

A rabszolgaság sokféle formában és a legkülönfélébb körülmények között az egész ókori világban megtalálható volt. A görög-római világban a rabszolgák akár még magas állásokba is felemelkedhettek, de igen nagy számban voltak a névtelen házi vagy munkás rabszolgák. Az első gyülekezetekben is igen sok rabszolga volt. A gyülekezeten belül egyenjogúak voltak a szabadokkal, ám az újszövetségi levelek írói, így Pál apostol is, ragaszkodtak ahhoz, hogy a rabszolgák a mindennapi életben teljesítsék kötelességeiket uraikkal szemben.

Pál apostol tanítása szerint a hívő rabszolga missziói felelőssége, hogy pogány urának szolgáljon, a hívő urakhoz pedig a testvéri szeretet és a gyülekezet szeretetszolgálati érdeke kell, hogy fűzze a hívő rabszolgákat. Lehettek ugyanis olyan csavaros eszű szolgák, akik saját előnyükre igyekezhettek kihasználni keresztyén uraik jóindulatát és jóhiszeműségét.

Manapság keresztyén vállalatoknál dolgozó keresztyén alkalmazottak eshetnek hasonló hibába. A hit és a testvéri viszony azonban nem lehet kifogás a hanyagságra, épp ellenkezőleg, motivációt kell jelentsen a szolgálatra.

Horváth Ferenc

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
4 + 8 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: 5Móz 1:29–38 Kulcsige: 5Móz 1:36 „Csak Káléb, Jefunne fia fogja meglátni azt, neki és fiainak adom azt a földet, amelyet bejárt, mert ő hűségesen követte az Urat.”

Jó­zsué és Káléb a hit em­be­rei vol­tak. A pró­bák­ban meg­erő­sö­dött a hitük, mert bíz­tak Isten ígé­re­té­ben. A nép miért hát­rált meg? Va­ló­szí­nű­leg azért, mert a lát­ha­tók­ra néz­tek és meg­ijed­tek. Mó­zes­ről azon­ban azt ol­vas­suk: „Hit által hagy­ta el Egyip­to­mot, nem félt a ki­rály ha­rag­já­tól, hanem ki­tar­tott, mint aki látja a lát­ha­tat­lant” (Zsid 11:27). Az, hogy ő nem ment be a földi Ká­na­án­ba, rész­ben a nép szám­lá­já­ra ír­ha­tó: „Rám is meg­ha­ra­gu­dott az Úr mi­at­ta­tok, és azt mond­ta: Te sem mégy be oda” (5Móz 1:37). Lát­hat­juk, hogy a hit, a bi­za­lom és a hűség mel­lett fon­tos az en­ge­del­mes­ség is.