2019. december 20., péntek

DÉLELŐTT | 
„Kitartva a várakozásban”

Igehely: Jak 5:7-11; Kulcsige: 5:8 „Legyetek tehát ti is türelemmel, és erősítsétek meg a szíveteket, mert az Úr eljövetele közel van.”

A Messiás érkezésére várva kétféle módon szemlélhetjük az időt. Az egyik szerint, milyen régóta várjuk már és még sem jött el még. Ennek a szemléletmódnak az a problémája, hogy a várakozás hosszúságán van a hangsúly és a várakozás értelmetlenségére jutataja az embert. Ezért könnyű feladni a várakozást. A másik szemlélet, hogy közelebb van hozzánk az érkezése, mint korábban volt, tehát érdemes kitartani, még jobban készülni. Ez a második szemlélet segít ébren tartani a figyelmünket, segít várakozni az érkezésére. Isten akarata, hogy kitartóak legyünk a várakozásban, mert csak így lehet részünk a dicsőségben. Nekünk az érdekünk, hogy úgy szemléljük a dolgainkat, hogy bölcs szívhez juthassunk. Ha mások könnyelműségére nézel, magadnak nehezíted meg a helyzetedet, és akkor hiába panaszkodsz körülményekre, az emberek meggondolatlanságára, mert te néztél rossz helyre. Az Úr nem dönt helyetted, mert ezt rád hagyta, úgyanis ez a döntésed jelent majd kárhozatot, vagy üdvösséget.

Tenkely Béla

DÉLUTÁN | 

A testté létel áldása: örök üdvösséget

Igehely: Zsid 5: 7-9

Az önmagát megüresítő Fiúnak sem volt egyszerű a földi szolgálata idején, mert ahogy alapigénkben látjuk, könyörgésekkel és esedezésekkel, hangos kiáltással és könnyek között járult az Atya elé. Neked és nekem, miért lenne sokkal könnyebb az üdvösségre vezető út, mint annak, aki tökéletességre jutott. A mai ember szeret könnyen, gyorsan hozzájutni mindenhez. Instant világunk a gyors eredmények híve. Számára mindig kell legyen egyszerűbb, könnyebb út. Éppen ezért vevő is minden könnyítésre. Minek önmagunkkal harcolni, ha elég elmondani egy imát, valaki után. Minek megváltoztatni az egész életet, ha elég néhány frázis. Abszolút nem modern egy olyan messiás, akinek könyörögnie és esedeznie kell. Ha egyszer méltóztatok odafordulni az Istenhez, akkor legyen elég neki. A kérdés az, hogy keresek egy olyan istent aki nekem megfelel, vagy szükségem van Istenre, aki könyörül rajtam, és segít olyan életet élni, amelynek örök élet lesz a folytatása. Isten keres téged Jézus Krisztusban, válaszolj neki és kövesd útmutatásait.

Tenkely Béla

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
1 + 1 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: ApCsel 14:1–7 Kulcsige: ApCsel 14:1 „Ikóniumban szintén bementek a zsidók zsinagógájába, és úgy hirdették az igét, hogy a zsidókból is, a görögökből is igen sokan lettek hívőkké.”

A nyíltan, bátorsággal hirdetett ige, amit Isten Szentlelkének a munkája erősít meg, mindenképpen reakciót fog kiváltani: vagy ellenszenvet, vagy megtérést. A hívő embernek tudatosítania kell magában, hogy az evangélium hirdetésének ára van. Azok, akik az evangéliumnak ellene állnak, mindent meg fognak tenni, hogy elhallgattassák az üzenet hirdetőjét. Pál és Barnabás pontosan azt tapasztalták meg, amire annak idején Jézus figyelmeztette a tanítványait: „Emlékezzetek arra az igére, amelyet én mondtam nektek: Nem nagyobb a szolga az uránál.