2019. december 27., péntek

DÉLELŐTT | 
Isten szeretetének megnyilvánulása

Igehely: 1Jn 4:7- 12; Kulcsige: 4:9 „Abban nyilvánult meg Isten irántunk való szeretete, hogy egyszülött Fiát küldte el Isten a világba, hogy éljünk őáltala.”

Mai világunkban a szeretet sokszor csak egy kóbor érzéssé van lecsökkentve, ami fellobbanhat vagy kihűlhet. Egyszer csak megjelenik, mint télen a hó, aminek este még nyoma sincs, reggelre meg már beterítette az egész tájat. Aztán hirtelen elolvad és hűlt helye se marad.

Ezzel ellentétben János apostol azt állítja a szeretetről, hogy az egy cselekvő magatartás: „abban nyilvánult meg Isten hozzánk való szeretete, hogy egyszülött Fiát küldte el Isten a világba, hogy éljünk őáltala.” A 10. vers arra mutat, hogy a szeretet létezését csakis tettekkel lehet bizonyítani. Isten szeretetének bizonyítéka, hogy „elküldte fiát engesztelő áldozatúl bűneinkért.”

Napjainkban Isten aktív szeretetének a bizonyítéka az, hogy Isten gyermekei tesznek valamit egymásért. Más szóval, mi vagyunk Isten szeretetének csatornái, és az Ő példájára képesek kell legyünk a gyakorlati szeretetre. Karácsonykor, az ajándékozás ünnepén jó elgondolkodni azon, hogy mi akadályoz minket abban, hogy szeretetünk tettekké váljon.

Lehet meg se látjuk a rászorulót? Vajon attól félünk, hogy nekünk sem marad elég? Esetleg, úgy gondoljuk, hogy akin segítenünk kellene nem érdemli meg?

Bíró Zoltán

DÉLUTÁN | 

Utoljára fiát küldte el

Igehely: Mt 21:33-44

Ez a példázata Jézus egyik válasza a korabeli zsidó elitnek, akik tudni akarták, hogy „ki adott hatalmat” neki, hogy a templomot megtisztítsa. Itt Jézus nem egy új példabeszédet fogalmaz meg, hanem újra értelmezi Ézsaiás 5. részének szőlőskert allegóriáját.

Ézsaiás könyvében, akárcsak alapigénkben Isten, a szőlősgazda felelős az ültetésért. Viszont amíg Ézsaiásnál a gondozás ellenére való terméketlenség a szőlőskert feladást eredményezte, addig Jézus példázatában a szőlőskert termőképességével semmi gond nem volt, csak annak gondozóival. Ezek a bérlők elképesztően kegyetlen személyek voltak, akik eget rengető tiszteletlenségükben még a földbirtokos fiát is megölték.

Első látásra a gazda döntése, hogy elküldje fiát bölcstelennek tűnhet, de ne felejtsük el, hogy ez a példázat nem a bolond gazdáról, hanem a gonosz szőlőművesekről szól, akik vezető helyzetük megerősítésé érdekében készek aljas módszereket is bevetni, hogy aláássák a gazda tekintélyét.

Ez a példázat figyelmeztetés nekünk is, nehogy hataloméhségünk, hagyományaink és szokásaink Isten szeretetének és kegyelmének az útjába kerüljenek.

Bíró Zoltán

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
6 + 5 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: 5Móz 1:29–38 Kulcsige: 5Móz 1:36 „Csak Káléb, Jefunne fia fogja meglátni azt, neki és fiainak adom azt a földet, amelyet bejárt, mert ő hűségesen követte az Urat.”

Jó­zsué és Káléb a hit em­be­rei vol­tak. A pró­bák­ban meg­erő­sö­dött a hitük, mert bíz­tak Isten ígé­re­té­ben. A nép miért hát­rált meg? Va­ló­szí­nű­leg azért, mert a lát­ha­tók­ra néz­tek és meg­ijed­tek. Mó­zes­ről azon­ban azt ol­vas­suk: „Hit által hagy­ta el Egyip­to­mot, nem félt a ki­rály ha­rag­já­tól, hanem ki­tar­tott, mint aki látja a lát­ha­tat­lant” (Zsid 11:27). Az, hogy ő nem ment be a földi Ká­na­án­ba, rész­ben a nép szám­lá­já­ra ír­ha­tó: „Rám is meg­ha­ra­gu­dott az Úr mi­at­ta­tok, és azt mond­ta: Te sem mégy be oda” (5Móz 1:37). Lát­hat­juk, hogy a hit, a bi­za­lom és a hűség mel­lett fon­tos az en­ge­del­mes­ség is.