2019. december 9., hétfő

DÉLELŐTT | 
Bizonyságtétel a Messiásról

Igehely: Lk 21:7-19; Kulcsige: 21:13 „De ez alkalom lesz nektek a tanúságtételre.”

Ha az ecetes palack megsérül, eltörik vagy nagy nyomásnak van kitéve, akkor csak ecet folyik ki belőle. Ha viszont a mézes bödönnel történik ugyanez, akkor méz jön ki belőle. Mert ami benne van, csak az tud kijönni. Ugyanígy van ez velünk is. Az Úr Jézus itt nyíltan elmondja, hogy sok rettenetes dolognak meg kell történnie, mielőtt eljön a vég, ami ugyancsak nagy nyomásnak teszi ki a hívőket: tévtanítók jönnek, üldöznek, elfognak, különböző hatósógok elé állítanak. Ami a legfájdalamsabb, hogy kiszolgáltanak majd szülők, testvérek, rokonok, barátok is és egyeseket meg is ölnek. Általános gyűlölet alakul ki a keresztyénekkel szemben. De ez nem kell, hogy megrettentsen, hiszen nem tudnak igazából ártani. Sőt, ezen nehéz körülmények a Jézusról való bizonyságtétel egyedi lehetőségei. Jézus megadja Szentlelke által a bölcsességet és a szavakat. István vértanú erre ékes példa (ApCsel 6:10). Ma is igaz, amit a történelemben megfigyelhettünk, hogy a keresztyénüldözés a keresztyénség terjedését nagyban elősegítette. Kész vagy-e állhatatosan felvállalni őt? Légy Jézussal tele és határozd el, hogy meg fogod vallani Őt! Aki nem vállalja az Úr Jézust most, hogy fogja, amikor nagy ára lesz?

Kelemen J. Sándor

DÉLUTÁN | 

A beszédben

Igehely: 1Kor 2:1-5

Pál apostol jó példát hagyott a beszéd, de az igehirdetés területén is. Az ő központi üzenete mindig a megfeszített Krisztus volt. És ez átjött nemcsak a tanításán, hanem a beszélgetéseiben is. Őt annyira megragadta Krisztus, hogy élete minden területére mindenkor kihatott. Hogy vagyok én ezzel?

Szószék fölött olvashatjuk: „Mi pedig a megfeszített Krisztust prédikáljuk”. Az igehirdetőnek és hallgatónak milyen elvárásai vannak a mai korban? Legyen érdekes, megkapó vagy éppen szórakoztató? A valódi igehirdetés sohasem unalmas, hanem a Szentlélek erejével teljes, mely az értelmen keresztül eléri a szívet is. Pál kerülte, hogy a görög retorikával győzze meg az embereket, azért, hogy a hallgatói a megfeszített Krisztusba vessék bizalmukat és ne az emberi képességbe. Ugyanis, a puszta intellektuális meggyőzés vagy az érzelmi ráhatás az embereket nem menti meg. A megmentő hitet csupán a Szentlélek szívet átformáló ereje képes kimunkálni, amikor az evangélium kinyilatkoztatik. Az igazi igehirdetés tartalma a megfeszített Krisztus, erőforrása a Szentlélek. Igehírdető, mire, kire támaszkodsz? Igehallgató, milyen üzenetre éhezel? Ó, adj Uram Krisztusközpontú igehirdetőket és beszélgetéseket!

Kelemen J. Sándor

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
3 + 1 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: 1Pt 2:5–12 Kulcsige: 1Pt 2:9 „Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok, Isten tulajdonba vett népe, hogy hirdessétek nagy tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket.”

Az Istennek szentelt élet azzal kezdődik, hogy megízleljük, hogy jóságos az Úr (3.v.). Ez a kiindulópont. Isten megkeresett, megtalált, kiválasztott és magáévá fogadott. Régen nem tartoztunk az Ő népéhez, de most már hozzá tartozunk, mert Ő örökbe fogadott minket. Megváltozott az identitásunk, megváltoztak a prioritásaink. Kik is vagyunk valójában? Isten Igéje azt mondja, hogy választott nemzetség, királyi papok, az Ő tulajdon népe vagyunk. Ezzel teljesen megváltozott az önazonosság-tudatunk. Már másképp látunk mindent, magunkat is. Micsoda kiváltság ez!