2019. július 13., szombat

DÉLELŐTT | 
Krisztus segélykiáltásának próféciája

Igehely: Zsolt 22:2-26; Kulcsige: 22:25 „Mert nem veti meg és nem utálja az elesettek nyomorúságát, nem rejti el orcáját előlük, segélykiáltásukat meghallgatja.”

Már a zsoltár kezdetén nagy mélységről és fájdalmas állapotról olvasunk. Ismerős nekünk az a helyzet, amikor a bajok idején az Úrhoz imádkozunk? Tapasztaltuk már az ima erejét, és azt, hogy az Úr meghallgat, megszabadít és válaszol? Ő a szabadító Úr, és ez a szabadítás azért lehetséges, mert az Úr Jézus Krisztus is átélte ennek a zsoltárnak minden igazságát. Ő átélte mindazt, amiről Dávid, a zsoltáros ír: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el?”Az Úr e zsoltáron keresztül számodra is azt üzeni, hogy azoknak, akik bíznak Benne, sohasem kell azt érezniük, hogy elhagyatottak. Tudniuk kell, hogy Isten mindig velük van: „mert nem veti meg, és nem utálja a nyomorult nyomorúságát, nem rejti el orcáját előle, segélykiáltását meghallgatja” (25.v.).

Ez ma is valóság, Ő nem rejti el orcáját előled sem, ma is megtalálható. Bátran kiálthatsz Hozzá, beszélhetsz Vele. Az Úr mindenekfölött való, Ő kegyelmes és megtartó, veled van akkor is, amikor bajban vagy. Hiszed ezt?

Szűcs Attila

DÉLUTÁN | 

Péteri tanítás a hatalmasságokról

Igehely: 1Pt 2:13-17

A kijelölt szakasz egy felszólítással kezdődik: „engedelmeskedjetek!” Az Ige arra bátorít, hogy az állami kormányzást ismerjük el, és legyünk jó polgárok. Az állami felsőség iránti engedelmesség nincs ellentétben a keresztyén ember szabadságával (16. v.). Mindenkinek meg kell adni a tiszteletet (17. v.). Ez egy alapvető keresztyén hozzáállás. Péter kihangsúlyozza, hogy a társadalom felé tanúsítsunk pozitív magatartást, szeressük felebarátainkat, és tiszteljük vezetőinket.

Miért beszél Péter a felső hatalmasságok iránti engedelmességről? Azért, mert voltak, és napjainkban is vannak olyanok, akik semmilyen földi hatalmat vagy tekintélyt nem tisztelnek. Ezért napjainkban is nagyon sok a bűnözés. Kik a felső hatalmasságok? Nemcsak azok, akiknek birtokában van a hatalom (államfők, miniszterelnökök), hanem a helyhatósági személyek is. A tisztelet megadása itt nem a személynek, hanem a tisztségnek szól.

Isten az alázatra, az engedelmességre szólít fel bennünket. El kell ismernünk, hogy hatalom alá vetett emberek vagyunk, és Ő azt akarja, hogy ez ellen ne lázongjunk. Miért kell tisztelnünk minden hatalmasságot? „Mert nincs hatalom mástól, mint Istentől” (Róm 13:1).

Szűcs Attila

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
4 + 13 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: ApCsel 13:42–52 Kulcsige: ApCsel 13:49–50 „Az Úr igéje pedig elterjedt az egész tartományban. De a zsidók felingerelték ellenük a tekintélyes istenfélő asszonyokat és a város előkelőit, üldözést szítottak Pál és Barnabás ellen, és kiűzték őket határukból.”

A tisz­ta evan­gé­li­um, az Isten élő igéje meg­érin­ti és vá­lasz­adás­ra kész­te­ti a hall­ga­tót. Pál és Bar­na­bás a zsi­na­gó­gá­ban az Írá­sok­ból ki­in­dul­va, a Szent­lé­lek­től ka­pott böl­cses­ség­gel ma­gya­ráz­ták Krisz­tust. Sokan vol­tak, akik hit­tek, má­sok­ban pedig fél­té­keny­ség éb­redt. Nem ol­va­sunk arról, hogy a po­zi­tí­van és ne­ga­tí­van re­a­gá­lók mel­lett lett volna egy je­len­tős tömeg, aki­ket a Krisz­tus­ról szóló evan­gé­li­um hi­de­gen ha­gyott volna.