Igehely: 1Pt 3:8-17; Kulcsige: 3:15 „Ellenben az Urat, Krisztust tartsátok szentnek szívetekben, és legyetek készen mindenkor számot adni mindenkinek, aki számon kéri tőletek a bennetek élő reménységet.”
A keresztyén életünk szépsége: megfelelni Isten elvárásainak. Isten igéje magas mércével hozakodik elő minden egyes alkalommal életünkre nézve. Minket ér a felszólítás, hogy legyünk következetesen egyetértők, testvérszeretők, könyörületesek, alázatosak, sőt, legyen erőnk jóval fizetni a rosszért. Legyen annyi érettség bennünk, hogy tudjunk áldást mondani testvéreinkre. Minta életvitelt vár el tőlünk Isten a tanítványtársaink, a testvériség előtt. Fel sem merül a kérdés az olvasott igében, hogy akarunk-e, van-e hozzá erőnk, kedvünk? A levél záradékában az a felszólítás felénk: „legyetek!”. Legyünk tehát! Ettől lesz szép az életünk.
Felejünk meg ma az Úr elvárásainak, a szebb jövő érdekében. Főleg a gondolatvilágunkat, a szánkat és a cselekedeteinket kell ellenőriznünk a szebb jövő reményében. Mert a buzgó igény a jó szavak után, az erőfeszítés a jócselekedetek után jövőformáló erővé válik. Így lehet megváltani a jövőt, vagyis majd jó napokat látni. Az, amit ma mondunk, ahogy ma viselkedünk a békesség jegyében, jövőformáló tényezővé válik holnap. Mert az Úr szeme és füle, az arca, láthatatlan, de biztos jelenléte hozza elő a változást. Felénk fordul, vagy ellenünk fordul.
A tanítvány tartozik megfelelni minden embernek. Tartozunk azoknak, akik bántalmaznak: akár szóval, eljárással, vagy tettekkel. Fel ne cseréljük a jó magaviseletet erkölcsileg kifogásolható viselkedéssel! Nem is lehet semmi kifogásolható, amennyiben a lelkünkben Jézus Krisztus a Szent. Ilyenkor a szent élet nem parancs, amely elzúg a fejünk felett, és nem csupán emberi erőfeszítés, hanem ott van az Úr az Ő szent templomában. Testvér, legyen az Úr úrrá testünk templomában, a szívünkben. Aztán magától nyílik a szánk a bizonyságtételre. Mert az átélt szabadítás Krisztusban kötelez minket a megfelelésre akár idegen, vagy ellenség felé. A sorend ez: megfelelni elsősorban az Úrnak, aztán az embereknek. A megtapasztalt reménység így árad tovább.
Kulcsár Attila
Könyörögjünk a Szentlélekre figyelő és neki engedelmeskedő lelkületért! – Júd 17-21
Legyünk jellemes keresztyének! – Zak 7:1-14 (Zak 7:9-10)
Péter tiltakozása
Igehely: Jn 13:1-17
Az Úr Jézus tudta, hogy az a kapcsolat, ami volt közötte és tanítványai között, hamarosan befejeződik, mivel át fog menni az Atyához. Volt még egy utolsó lecke, amit meg kellett értetni a tanítványokkal. A lecke címe: a szolgáló vezető. A gyakorlati kivetelezés a rabszolgamunka, a tanítványtárs lábának megmosása. Ez egy szolgálat, amit a nagyobb végez a kisebb felé.
A tiltakozás. Napok óta visszatérő téma volt a tanítványkörben, hogy ki a nagyobb. Péter is ott dédelgette a lelkében azokat a pillanatokat, amikor kitűnt Jézus Krisztus szavaiból, hogy rátermett férfi, méltó vezetője a tanítványtársaknak. Egy világ omlott össze Péterben az alatt a néhány perc alatt, amíg Jézus feltekerte a kendőt a derekára, vizet töltött a mosdótálba és egyik tanítványtárstól a másik felé haladva, mindenkinek példás alázattal megmosta a lábát. A legnagyobb szolgált a kisebbek felé. Ezt az alázatot kellett megérteni. Péterből pedig épp ez hiányzott. Majd, a csodálkozás hangján szólalt meg. Kérdezett. Bár megrendült a válasz után, de tartotta magát. Tiltakozott, mert a krisztusi nagyság az emberi természetből a tiltakozást váltja ki. Pedig a nagyság lehajlás nélkül nem egész. Péter azt mondta, hogy sosem lehet az ő lábát megmosni.
A válasz. A kendő még mindig az Úr Jézus derekán volt, a tál pedig Péter lába előtt. Az Úr olyan választ adott, amely fenyegető volt. „Ha nem moslak meg, semmi közöd sincs hozzám.” - mondta Krisztus. Vagyis, a lábmosáshoz is kell az alázat, de kell azé is, akinek megmossák a lábát. Mert másképp nem valósul meg a tanítványi közösség. Az a „soha” csak egy néhány másodpercig tartott: Péter „alázattal” fürdeni akart, hogy ne veszítse el a közösséget az Úrral. Jézus Krisztu határozottan, de ismét kiigazítja szertelen vezető tanítványát.
A példa. A keresztyéneknek szükségük van arra, hogy olyan vezetőik legyenek, mint Krisztus. Vezetők, akik alázattal lehajolnak a tanítványtárs lábáig. Ennek az alázatnak, amennyiben visszhangra talál, közösségformáló ereje van. Sőt, boldoggá tesz. „Ha tudjátok ezeket, boldogok lesztek, ha így cselekesztek.”
Kulcsár Attila
Új hozzászólás