2019. március 9., szombat

DÉLELŐTT | 
A szomorúság nem tart örökké

Igehely: Jn 16:16-24; Kulcsige: 16:22 „Így most ti is szomorúak vagytok, de ismét meglátlak majd titeket, és örülni fog a szívetek, és örömötöket senki sem veheti el tőletek.”

Az Isten Fia bátorító szavai örömöt adnak az Övéi számára. Olvasd el újra lassan és figyelmesen a 19-24 verseket! A Mester, Jézus „egy kevés időről” beszél tanítványainak és ők nem értették szavai jelentését. Sírás, jajgatás és szomorúság várt a tanítványokra, mert Jézust elfogták, meghalt, keresztre feszítve, de a harmadik napon feltámadt és újra láthatták Őt, ami kimondhatatlan öröm volt számukra.

Az Úr Jézus ezt mondta nekik: „most szomorúságban vagytok”. Ma is ránk tör ez az érzés. Hiszen telnek életünk évei és egyre inkább „azért is sóhajtozunk ebben” (2Kor 5:2) a testben, mert jobb volna felölteni a mennyeit. Mi is olvassuk: „egy kevés idő” és várjuk az Ő dicsőséges visszajövetelét.

Öröm számunkra Ővele élni az életet és várni az Ő dicső eljövetelét a mennyből. Igeszakaszunkban van néhány jézusi ígéret a földi-mennyei élet feszültségével kapcsolatosan: 1. az élet „szomorú” állapota ideiglenes, Ő és öröme örökkévaló; 2. az Ő közelségében az öröm elfeledteti velünk a rosszat; 3. találkozásaink Ővele újra örömöt hoznak szívünkbe; 4. bátran kérjünk az Atyától az Ő nevében és megkapjuk örömünkre.

János Levente

DÉLUTÁN | 

Jósáfát atyja Istenét kereste

Igehely: 2Krón 17:1-6

Az életadó, üdvözítő Istennel járni, és így élni az életet kiváltság. Ez Krisztusba vetett hit által lehetséges. Ebben fontos szerepük lehet istenfélő elődeinknek, de ellenkező esetben Istennel újat lehet kezdeni. Sorozatunk egy istenfélő király példájával zárul. Júda tartományának abban a ritka áldásban volt része, hogy két jó király követte egymást a trónon, Ászá és fia Jósáfát. Nincs fatörzs üde, zöld lombkorona és gyümölcs erőteljes gyökérzet nélkül. Emlékezzünk hit elődeinkre, lehet épp családunk köréből és „kövessük hitüket” (Zsid 13:7).

Hogyan folytatta Jósáfát, amit apja elkezdett? Apja vallási reformját a törvény tanításával erősítette és annak érvényt szerzett a nép között. Jósáfát példát mutatott: királyként őse, az istenfélő Dávid „útjain járt” (3.v.); elutasította a bálványimádatot; apja Istenét kereste; az Úr „parancsolatai szerint élt” (4.v.) és nem követte Izráel népének bűneit, ahol az istentelen Aháb és Jezábel uralkodott. Jósáfát istenfélméből erő, megbecsülés és jólét származott, ez az Úr áldása volt (5.v.).

János Levente

 Napi áhítat

Igehely: Mt 21:33–45; Kulcsige: Mt 21:38 „De amikor a munkások meglátták a fiát, így szóltak egymás között: Ez az örökös! Gyertek, öljük meg, hogy mienk legyen az örökség.”

Az Úr Jézust sokféleképpen el lehet utasítani. Amint tegnap a két testvér példázatában láttuk, el lehet hárítani a hívását szép szavakkal, amelyek illedelmes és engedelmes szavaknak tűnnek, és el lehet utasítani durván, engedetlenül. A vége mindegyiknek büntetés, akárcsak a hanyag közömbösségnek. A szőlőmunkások a legdurvábban viszonyulnak a szőlősgazdához, ami tükrözi a farizeusok és a főpapok gyilkos ellenállását. Meg is értették, hogy Jézus róluk beszél, mivel ők voltak akkor a lelki munkások az Úr szőlőjében.