2019. november 15., péntek

DÉLELŐTT | 
Képmutató törvényt kiforgatók

Igehely: Mt 23:1-5; Kulcsige: Mt 23:3 „Mindazt tehát, amit mondanak, tegyétek meg és tartsátok meg, de cselekedeteiket ne kövessétek, mert nem azt teszik, amit mondanak.”

Kemény beszédet mond az Úr Jézus a törvény képviselőinek. Ezek tanították ugyan a törvényt, de életvitelükkel nem töltötték be. Az Úr Jézus azt fedte meg bennük, hogy nem volt helyes a magatartásuk a törvény iránt.

Lelki kiskorúságra vall az, ha valaki egyet mond és mást tesz, vagy valótlan elvárásai vannak másokkal szemben. Azt is megfeddi az Úr Jézus a farizeusokban, hogy külsőleg, képmutatóskodva úgy tettek, mint akik a törvényt betartják, de ezt is csak azért tették, hogy az emberek dicséretét elnyerjék. A törvénynek is csak azt a részét tartották meg, ami nekik kényelmes volt, de másoktól annál többet követeltek. Jézus éppen az ellenkezőjét teszi. Ő a legnehezebb terheket is hordozza. Az Úr Jézus figyelmezteti a farizeusokat arra a veszélyre, ami az ilyen képmutató életnek a következménye. Ez számunkra is komoly figyelmeztetés, hogy amit megértünk az igéből, azt igyekezzünk megélni.

Törekedjünk az igét megélni és nem kiforgatni a magunk javára, vállalva annak terhét is!

Papp László

DÉLUTÁN | 

Többféleképpen szól az Úr

Igehely: Jób 33:13-20

A szenvedésről igazán csak akkor tud az ember véleményt mondani, amikor benne van és átéli. Jób barátai nem láttak és nem értettek mindent. Úgy gondolták, hogy ami Jóbbal történik, az azért van, mert Isten többször szólt Jóbhoz, de ő nem figyelt reá. Feltevődik a kérdés, hogy mi volt a baj? Jób nem hallotta?

Az Istennek megvannak a módszerei, hogy megszólítsa az embert. Van úgy, hogy Isten csendesen szól egy kedves Ige, vagy egy szép történet által, de az emberek ügyet sem vetnek rá. Aztán van, hogy szól erélyesebben. Közvetlen környezetünkben olyan dolgok történnek, amelyek minket is felráznak. Van olyan is, amikor éjjeli álomban, vagy álmatlan éjszakákon szólít meg az Úr, de ezeket mind céllal teszi. A legfőbb célja az, hogy visszatartsa az ember lelkét a romlástól. Áldott ember az, aki felfigyel az Isten hangjára és észreveszi, hogy az Isten szól, és nem megy tovább, figyelmen kívül hagyva az isteni szót.

Ha szól az Isten, halld meg Őt!

Papp László

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
1 + 19 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: 2Kir 18:1-8 Kulcsige: 2Kir 18:5-6 „Bízott az Úrban, Izráel Istenében; nem volt hozzá fogható senki Júda királyai között, sem előtte, sem utána. Ragaszkodott az Úrhoz, nem tért el tőle, hanem megtartotta parancsolatait, amelyeket az Úr adott Mózesnek. “

Minő szép és kedves dolog, mikor egy fiatal azzal tűnik ki, hogy Istenhez ragaszkodik. Nem a ki vagy feltűnés végett, hanem meggyőződésből, elkötelezettségből. A meggyőződés nem divatos, nyitottság ürügyén felületességre nevel a világ, legyenek a fiatalok olyanok, akik mindenféle tanítás szelében ide-oda hányódnak és sodródnak az emberek csalásától, tévútra csábító ravaszságától (Ef 4:14). Nem is beszélve az elkötelezettségről, nemhogy Istenhez, de semmihez sem. Azzal ámítva, hogy a gyökértelenség a szabadság, ördögszekérként süvítenek az életen végig.