2019. november 25., hétfő

DÉLELŐTT | 
Isten gondoskodik a nyugalom helyéről

Igehely: Zsolt 23:1-6; Kulcsige: 23:2 „Füves legelőkön terelget, csendes vizekhez vezet engem.”

„Csak Istennél csendesül el lelkem” – mondja a zsoltáros (Zsolt 62:2a). Korábban leterhelt volt, boldogtalan, céltalan és lelkiismerete is vádolta, de Istenben megnyugodott, a Jó Pásztor betöltötte lelkét, nem szűkölködik. Hogyan maradhat meg ez az élet? Van olyan „töltőállomás”, ahol lelkünk feltöltődhet? Hol van az?

A csendes kamrában. Jézus bátorít, hogy legyen ilyen helyünk. Ez egy hely a lakásban, ahol az ember egyedül van és elmélkedik, Bibliát olvas, hálát ad vagy bocsánatot kér, buzgón imádkozik és közbenjár másokért, magát megvizsgálja és odaszánja Istennek.

A családi áhítatokon. Amikor az egész család együtt figyel Istenre, énekelnek, imádkoznak, megbeszélik gondjaikat, kérdéseiket feltehetik, Bibliát tanulmányoznak, könyörögnek áldásért.

A gyülekezetben. A „nagycsalád”– együtt vagyunk, énekelünk, Igét tanulmányozunk. Szeretjük ezt a helyet, felüdülünk. Ezt „élőben” kell megtapasztalni, nem felvételről vagy közvetítésről. Ezért áldozni kell: időt, pénzt, energiát, de megéri.

Te megtaláltad ezt a helyet? Mit kellene tenned, hogy a gyülekezeti összejövetelek felüdítőbbek legyenek számodra?

Szűcs Sándor

DÉLUTÁN | 

Nem az önjelölteké a vezetés

Igehely:1Kir 1:1, 5-10

Próbáljuk leírni az önjelölt portréját: Testiesen viselkedik, mindenben lehetőséget keres az előrejutásra, törtetésre (1.v.). Nem a törvényes utat választja, nem a király akarata szerint cselekszik, hanem azzal ellentétesen. Elbizakodottan beszél, önző. Szégyen nélkül bejelenti a tervét: én leszek a király (5.v.). Soha nem tanulta meg az önmegtartóztatást, az alázatot és a fegyelmet (6a.v.). Testi tehetségét, alkalmasságát fitogtatja, sokat beszél a jogairól, de kötelességéről egyáltalán nem (6b.v.). Keresi a támogatókat, megszervezi a körülményeket (5b.,7.v.). A szakadást nem tudja megakadályozni, és nem is akarja, mert nem látja rossznak, csak magával van elfoglalva (8.v.). Az áldozás idejét is céljai elérésére használja. Amikor az imádság és igehirdetés ilyen célra van használva, az nem jó. Amikor a gyülekezeti összejövetel olyan színtér, ahol az embereket rábeszélik elméletekre, ott toborozás történik. Az ilyen ember nem lehet vezető, és előbb-utóbb szégyenben marad.

Milyen más rossz tulajdonságát látod az önjelöltnek? Mit teszel azért, hogy elkerüld ezeket a bűnöket?

Szűcs Sándor

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
1 + 11 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: Ézs 35:1–10 Kulcsige: Ézs 35:6 „Akkor majd úgy szökell a sánta, mint a szarvas, és ujjong majd a néma nyelve. Mert víz fakad a pusztában, és a kietlen tájon patakok.”

Isten legegyszerűbb szavában több erő van, mint a világ összes szavában! Ezért élő és ható az Ő beszéde; mindig megelevenít, függetlenül attól, hogy ki milyen reménytelen helyzetben van. Ki gondolta volna, hogy az Ő szavára a fogságban élő nép megszabadul az akkori világ legerősebb birodalmából? Hogy ez a nép közel 2000 km-t fog gyalogolni hazafelé a sivatagon keresztül, és nem fog ott elpusztulni. Sőt képesek lesznek arra, hogy újra felépítsék otthonaikat, és benépesítsék az elpusztult országot. Akik csak hallották ezeket a szavakat, hittel, reménységgel és örömmel teltek be.