2019. október 12., szombat

DÉLELŐTT | 
Az aggkorú János isteni kijelentést kap

Igehely: Jel 1:9-11a; Kulcsige: 1:10 „Lélekben elragadtattam az Úr napján, és hátam mögül hatalmas hangot hallottam, mint egy trombitáét.”

Minden lelki munkás egyetért abban, hogy nincs nyugdíjba vonulás a lelki munkából. A szolgálat formája, területe és időtartama változhat, sőt ha szükséges, „szombatévet” is lehet igényelni a Megbízótól, de az elhívás az örökkévalóság küszöbéig érvényes. Az összes apostol és egyházatya hasonló meggyőződéssel volt, életük alkonyán pedig, ha másra már nem volt lehetőség, írásban erősítették a testvéreket. Az aggkorú Jánosnak abban a kiváltságban volt része, hogy olyan nagyszerű dolgokat jegyezzen fel, amit rajta kívül senki más nem láthatott meg, de a Krisztus egyháza azóta is épül belőle.

A kijelentés nem csak azoké, akik a szolgálat sűrűjében vannak. Esetenként Isten azon idős testvéreinken keresztül üzen nekünk, akik el tudnak csendesedni, akiknek van idejük imádkozni, és akiket a gyülekezet jövője foglalkoztat a legjobban.

Milyen sűrűn adsz hálát az idős testvérek nemcsak múltbeli, de jelenlegi szolgálatáért is? Lehet, itt az ideje, hogy őszintébb érdeklődéssel hallgasd bizonyságtevésüket, buzdításaikat!

Szűcs Zsolt

DÉLUTÁN | 

Isten szavának tökéletessége

Igehely: Péld 30:1-6

A Bibliában bőven találunk példát arra, amikor az emberek elferdítették Isten üzenetét. Megtörtént, hogy elvettek belőle, hogy az elvárásokból leköszörüljenek (Mal 1:6-9), vagy hozzátettek a törvényért való vakbuzgóságukban (ApCsel 15). Pedig Isten szava pont azért tökéletes, mert elégséges. Ezért az embernek az Ige megértése a feladata, nem pedig leegyszerűsítése vagy túlbonyolítása. A keresztyénség üzenete nem a beavatottaknak félretett titkos ismeret, de nem is csupán az erkölcsi kérdések megvitatásáról szól.

Isten szava elferdítésének hátterében sokszor a bűnnel való megalkuvás rejlik. Ha fel akarjuk hígítani, akkor azt azért tesszük, mert igazolni akarjuk életvitelünket. Ha szigorúbbá tesszük azt, akkor pedig a törvényeskedéssel mutogatunk másra, ahelyett, hogy az igét magunk felé fordítanánk. Akárhogy is lenne, a legfontosabb kérdés a következő: melyik irányba éreztél kísértést mostanában Isten tökéletes szavának elferdítésére?

Szűcs Zsolt

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
1 + 0 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: Mk 12:28–31 Kulcsige: Mk 12:30 „És: «Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és teljes erődből!»”

Kérdezek, de nem kapok rá választ – az újságíróknak ez nagy csalódás. Persze, számos oka lehet annak, ha elmarad a párbeszéd. Például, mint ebben a történetben, hogy ez az írástudó valójában ellenfél. De Jézus elfogadja a kérdést. Amit mond, az alapjában véve már ismert. Összeköti az 5Móz 6:4–5-öt: „Halld meg Izráel: Az Úr a mi Istenünk, egyedül az Úr! Szeresd azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből” a 3Móz 19:18-cal: „Ne légy bosszúálló, se haragtartó a népedhez tartozókkal szemben. Szeresd felebarátodat, mint magadat!