2019. október 23., szerda

DÉLELŐTT | 
Elizeus, a holtában is életre keltő

Igehely: 2Kir 13:20-21; Kulcsige: 13:21 „Éppen akkor temettek egy embert, de amikor meglátták a rablócsapatot, belökték azt az embert Elizeus sírjába, és elmentek. Az az ember pedig hozzáérve Elizeus teteméhez, életre kelt, és talpra állt.”

Egy érdekes történetet olvastunk ma a Bibliából. Elizeus Isten hű szolgája volt, mindenben Isten akaratát követte, de mikor befejezte rábízott feladatait, Isten magához szólította. Egy év múlva, egy számunkra ismeretlen ember meghalt, akit épp temetni készülnek. Mivel „a bűn zsoldja a halál”, ez azt jelenti, hogy a halál egyetemes. Meghalnak jók s gonoszok egyaránt. De az idézett Ige így folytatódik: „ ... az Isten kegyelmi ajándéka pedig az örök élet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban.” (Róm 6:23) Az igében egy csodáról olvastunk. Egy halottat épp a temetőbe vittek, amikor a gyászmenet észreveszi, hogy rablócsapat tör rá az országra. Ijedtükben bedobták a holtat Elizeus sírjába. Amikor a test hozzáért Elizeus teteméhez, azonnal életre kelt, vagyis feltámadt. Nem tudjuk, hogyan történt ez, de ezzel Isten bizonyította, hogy Ő úr a halál felett is. Jézus azt mondta Mártának: „Aki hisz énbennem, ha meghal is él!” Te hiszed-é ezt? Van élő reménységed? Így biztos örök életre fogsz feltámadni. Adja meg ezt Isten az Ő kegyelméből mindnyájunknak. Ámen.

Simon András

DÉLUTÁN | 

Kerüld az ifjúkori kívánságot!

Igehely: 1Móz 39:4-21

Ez az Ige egy gyönyörű példája annak, hogyan lehet megmaradni tisztán egy olyan helyzetben, amikor szinte tálcán kínálkozik a bűnbeesés lehetősége. József, mint rabszolga távol van szüleitől. Gondolhatta volna, itt senki sem tudja majd meg, mi történik vele. Sőt nem is ő kereste a helyzetet, hanem a gonosz szándékú úrnő unszolta a bűnre. József istenfélelme több szinten is meglátszik. Először Isten áldása kísérte mindenben, amit tett előmenetelére volt gazdájának, aki végül mindenét, egész vagyonát rábízta. A csábításra József válasza ez: az én uram „semmit sem tiltott el tőlem, csak téged mivel te a felesége vagy. Hogy követhetném el ezt a nagy gonoszságot, vétkezve az Isten ellen?” (9.v.) Másodszor, mikor a nő már megragadja ruhájánál fogva és senki sem volt a házban, inkább otthagyta ruháját és elmenekült. A nő hamis vallomása miatt így is tömlöcbe került, de az Úr ott is Józseffel volt. Bár börtönben volt, de tiszta maradt. Később pedig Isten gazdagon megáldotta. Harcolj testvérem a bűn ellen, mert megéri! Isten nem marad adós, Ő megjutalmaz.

Simon András

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
6 + 1 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: Mt 27:1–2, 11–26; Kulcsige: Mt 27:14 „Jézus azonban nem felelt egyetlen szavára sem, úgyhogy a helytartó nagyon elcsodálkozott.”

Szomorúság töltött el, amint ez igének első sorait elolvastam. Mekkora sötétség volt a főpapok és a vének szívében, és milyen mérhetetlen gonoszság! Alighogy megvirradt, máris gonosz döntést hoztak: Jézust halálra juttatják. Aztán eszerint cselekedtek is: megkötözve átadták őt Pilátusnak. Ez a sötétség órája volt. No, de lássuk, milyen bűnt talált Pilátus Jézusban? Semmit, mert benne nem volt. Kérdésére: „Te vagy-e a zsidók királya?”, Jézus válasza csak ennyi volt: „Te mondod.” Ezen elcsodálkozott még Pilátus is. Miért nem próbálja menteni az életét?