2019. szeptember 19., csütörtök

DÉLELŐTT | 
Amikor a hit csírája még él

Igehely: Róm 11:25-27; Kulcsige: 11:27 „És én ezt a szövetségemet adom nekik, amikor eltörlöm bűneiket.”

Az Úr nem vetette el végképp kiválasztott népét, Izráelt, hanem a megtérésre indító kegyelmet egy ideig a pogányoknak adta. De lesz idő, amikor ez a kegyelem visszatér az Úr választott népéhez. Ez viszont nekünk, a nemzeteknek, akik nem Izráel népéből valók vagyunk, figyelmeztetés és intés kell, hogy legyen. Az Úr kegyelmével nem szabad visszaélni, azt komolyan kell venni. Hiszen az Úr adott számunkra egy nyitott ajtót, de ez csak egy meghatározott ideig marad nyitva.

„Az egész emberi nemzetséget is egy vérből teremtette, hogy lakjon a föld egész felszínén; meghatározta elrendelt idejüket és lakóhelyük határait, hogy keressék az Istent, hátha kitapinthatják és megtalálhatják, hiszen nincs is messzire egyikünktől sem” (ApCsel 17:26-27). Van egy „rendelt idő”, amit az Úr arra adott, hogy kegyelmét kiárassza a nemzetekre. Mi pedig, elfogadva kegyelmét, részesülhetünk üdvösségben, örvendezve a megváltás művének, amit Jézus Krisztusban valósított meg.

Ennek a tudatában éljük életünket? Vajon kihasználjuk a nekünk felkínált kegyelmi időt?

Rajna Ottó

DÉLUTÁN | 

Emberi és isteni jótétemény

Igehely: ApCsel 28:1-10

Isten jóságát láthatjuk abban, ahogy mindenki megmenekült, aki a hajón volt, bár a hajó a viharban megsemmisült. Majd a sziget lakóinak jósága látható, akik tüzet raknak, és befogadják a tenger vizéből megmenekülteket. Jót tett az Úr, amikor Pált életben hagyta másodszor is, miután a mérges kígyó megmarta, és jót tett Publiusz, a helytartó is, befogadva és megvendégelve a rászorultakat. Igaz, Publiusz apja is megtapasztalja Isten jóságát, meggyógyulva betegségéből, majd a sziget rengeteg betege is meggyógyul.

Mennyi jót tett velünk is az Úr, ha önvizsgálatot tartva visszatekintünk! Sokszor természetesnek vettünk talán dolgokat, pedig az Úr jósága miatt történtek ezek életünkben. Sokszor emberektől is tapasztaltuk a jót, és érezhető volt nagy szeretetük, jószívűségük. De vajon én hányszor voltam másoknak a jótevője? Hányszor engedtem, hogy az Úr felhasználhasson, hogy általam jót tegyen, és hányszor ellenkeztem, mert nem fogadtam szót?

„Aki tehát tudna jót tenni, de nem teszi: bűne az annak” (Jak 4:17). Uram, őrizd ilyen bűntől is szívemet, és hadd lehessek eszközöd a jótéteményben is!

Rajna Ottó

 Napi áhítat

Igehely: 1Sám 16:4–13 Kulcsige: 1Sám 16:11 „Majd megkérdezte Sámuel Isaitól: Itt van az összes fiad? Hátra van még a legkisebb – felelte ő –, de ő éppen a juhokat őrzi. Erre Sámuel ezt mondta Isainak: Üzenj neki azonnal, és hozasd ide, mert addig nem ülünk le, amíg ő meg nem érkezik.”

Dávidnak ez az útja – pásztorságtól a királyságig – arra emlékeztet bennünket, hogy Isten gyakran a legkevésbé valószínű jelölteket választja a legnagyobb céljaira. Amikor Sámuel eljött, hogy Isai fiai közül felkenje Izráel következő királyát, a legfiatalabb fiúra a legkevésbé sem gondolt. Isai és minden ember, aki akkor ott jelen volt, azt nézte, ami a szem előtt van; vagyis a kor elvárásainak, normáinak megfelelően ítélték meg a jelölteket. Isten azonban látja azt, amit mások nem, vagy nem is akarnak, mert más a kor aktuális elvárása – a neki szentelt szívet.