2019. szeptember 27., péntek

DÉLELŐTT | 
Megváltozott gondolkozással a törvényről

Igehely: Róm 13:8-10; Kulcsige: 13:9 „Mert ez a parancsolat: «ne paráználkodj, ne ölj, ne lopj, ne kívánd a másét”, és bármi más parancsolat ebben az igében foglalható össze: „Szeresd felebarátodat, mint magadat!»”

Ha valaki közel van Istenhez és vele személyes közösségben van, távol áll tőle, hogy az életét megrontsa paráznasággal, gyilkossággal, lopással és mások javainak kívánásával. Tudja, hogy Isten mindent lát, előle elrejteni semmit sem lehet, és számon lesz kérve mindenért. De nem csak ez óvja a bűntől, hanem óvja a szeretet is. Hogy bánthatnám meg Istent, aki az én mennyei Atyám? Hogy követhetném el ezt a gonoszságot az emberek ellen, akik Isten képére és hasonlatosságára formált emberek, az Ő alkotásai? Aki Isten gyermeke és a gondolkozása megváltozott, az úgy akar élni, hogy erkölcsileg is és törvényesség szempontjából is helyes legyen. Persze, ami erkölcsileg a Biblia szerint helyes, az a törvénynek is megfelel. Van, aki úgy gondolkodik, hogy a törvény előtt kell rendben lennie az életének. Ha valamit nem tudnak rám bizonyítani a törvény szerint, akkor abban nem vagyok vétkes. Az Úr Jézus azonban más mércét tár elénk a Mt 5:21-22 alapján. Ha ezt a mércét vesszük, mindenki híjával találtatik. (Róm 3:23) De Jézus azért jött, hogy szabadítónk legyen, és szívünkbe hozza az Isten szeretetét. A Jézustól kapott új élet szeretettől áthatott élet.

Budai Lajos

DÉLUTÁN | 

Példaadás és megváltás

Igehely: 1Pt 2:22-25

Az Úr Jézus bűntelen volt. A szívében, a gondolataiban, a szájában nem volt álnokság. Amikor gyalázták mindenki megértette volna, hogy felindul, kínzóinak odaszól, de nem fenyegetőzött, nem viszonozta a gyalázást, hanem rábízta magát Istenre, aki igazságosan ítél. Ehhez nagy lelki erő kellett, de Ő Isten volt és ember egy személyben. Bűneinket felvitte testében a keresztfára, hogy mi megbocsátást nyerjünk és az igazságnak éljünk. Isten ezt az áldozatát azért fogadta el, mert ő, a bűntelen halt meg érettünk, bűnösökért. Tévelygő juhokhoz voltunk hasonlóak, de megtértünk tévelygő útjainkról és pásztort kaptunk, aki vigyázz ránk és példaképet is, akire felnézhetünk.

Az Úr Jézus úgy áll most előttünk, mint aki a beszédben is példa. Tudta mi vár rá, de csendesen a célra figyelve élte meg ezeket a nagyon nehéz helyzeteket. Ebből mi is erőt meríthetünk és példát vehetünk. Amikor a legnehezebb akkor formálódunk a legtöbbet, mert Isten a körülményeink által is formál.

Gondolj vissza azokra az alkalmakra, amikor az elmúlt években nehéz volt a helyzeted. Hogyan élted meg ezeket az időket? Segített-e a lelki növekedésben? Példát mutattál-e azzal, ahogy megélted ezeket a próbákat?

Budai Lajos

 Napi áhítat

Igehely: Jer 15:15–21 Kulcsige: Jer 15:16„Ha eljutott hozzám igéd, én élvezettel forgattam a számban, igéd vidámságot szerzett nekem és szívbeli örömöt, hiszen rólad neveztek el engem, Uram, Seregek Istene.”

Jeremiás próféta testi-lelki valójában átélte, hogy mit jelent az üldöztetés, magány, bánat, bántás vagy egy súlyos seb. Mindezt egyetlen okból kifolyólag: ő igaz próféta volt, és hamisítás nélkül hirdette Isten Igéjét. Én harmincegynéhány keresztyénként megélt év alatt egy pofont sem kaptam hitemért, sem az Igéért...Mennyire különböző hatást gyakorol az Isten Igéje az emberekre. Jeremiás élvezte azt, vidámságot és örömöt szerzett számára. Megtanulta, hogy az Isten jóságából csak jó Igék és jó cselekedetek származnak, még akkor is, ha azok kemény ítéletet jelentenek ki.