Igehely: Mt 25:14-30; Kulcsige: Mt 25:29 „Mert mindenkinek, akinek van, adatik, és bővelkedni fog; attól pedig, akinek nincs, még az is elvétetik, amije van.”
A tálentumokról szóló példázat célja, hogy bemutassa az elmulasztott lehetőség és az elpazarolt ajándék tragédiáját. Bárki közülünk, aki helyesen szeretne gazdálkodni tálentumaival, meg kell, hogy szívleljen néhány alapvető igazságot Jézus példázatából. Először is: a tálentumok „kinek-kinek erejéhez képest” vannak kiosztva. Az Úr az, aki ezeket osztogatja, nem mi nyújtunk be kérvényt a tálentumok igénylésére. A helyes gazdálkodásra való felhívás azonban nem függ a kapott tálentumok mennyiségétől. Az idegenbe távozó úr ugyanolyan elvárással volt az egy tálentumos szolga iránt, mint az iránt, akinek ötöt adott. Másodszor: a tálentumok azért adatnak, hogy a hívő ember felhasználja azokat. Akár csak egy tálentum elásása is nem csupán lustaságra utal, hanem arra is, hogy az illető személy nem értékeli Isten ajándékát és a mennyei megbízatást. Harmadszor: bőven van időnk a tálentumokkal való „kereskedelemre”, hiszen Urunk „sok idő múlva” jön majd vissza számonkérni azokat tőlünk. Ez azonban nem utalás Krisztus második eljövetelére, hanem inkább ígéret arra nézve, hogy a tálentumokkal együtt ajándékba kapunk elegendő időt és lehetőségeket is a helyes gazdálkodásra. Negyedszer: a számonkérés nem tehetségünket, hanem hűségünket fogja minősíteni. Nem a képességeink, hanem inkább jellemünk lesz kiértékelve. Az idegenből hazatérő úr a „jó és hű” szolgákat jutalmazta meg, illetve a „gonosz és rest” szolgát marasztalta el. Ebben az a csodálatos ígéret rejlik, hogy senki nem maradhat gyümölcstelen azok közül, akik hűséges szolgái Krisztusnak. Végül, de nem utolsó sorban, ahogy az elvárás nem a tálentumok mennyiségétől függ, úgy a jutalmazása sem függ gazdálkodásunk eredményeitől. A négy tálentumot nyert szolga ugyanúgy bemehetett „ura örömébe”, mint a tíz tálentumot nyert társa, mert uruk elsősorban hűségüket értékelte.
Kedves testvérem, köszönd most meg imában Istennek tálentumaidat, és ne feledd, hogy a legmegfelelőbb hála értük az, ha helyesen gazdálkodsz velük!
Szűcs Zsolt
Imaáhítat: Kérjük az Úr segítségét, hogy hasznos életet tudjunk élni, és imádkozzunk oltalmáért, nehogy haszontalanná váljunk! – Tit 3:8
Bibliaóra: Fékezzük magunkat! – Jak 3:1-18 (Jak 3:2)
Elhívás az evangélium hirdetésére
Igehely: Gal 1:10-24; Kulcsigék: Gal 1:11-12 „Tudtotokra adom, testvéreim, hogy az evangélium, amelyet én hirdettem, nem embertől való, mert én nem embertől vettem, nem is tanítottak rá, hanem Jézus Krisztus kinyilatkoztatásából kaptam.”
Ebben az igeszakaszban Pál, miközben apostolságának hitelességét bizonyítja számos támadójával szemben, elárul néhány alapvető igazságot, ami az evangélium hirdetését illeti. Ezek az igazságok minden hívő emberre vonatkoznak, akik el vannak hívva ugyanannak az örömhírnek a megosztására, amely egykor őket is a kereszthez vezette.
Először is, az evangélium hirdetését emberek felé kell tennünk, de úgy, hogy az elsősorban Istennek legyen tetsző. Annak ellenére, hogy a megváltás örömhíre tartalmaz nehezen emészthető részeket is (pl. hogy az emberiség minden tekintetben romlott), nekünk a teljes evangéliumot kell szólnunk. Mint Krisztus szolgáinak, elhívásunk, hogy Isten mércéjéhez igazodjunk az evangélium hirdetésében, azzal a hittel, hogy nem szükség felhígítva „elfogadhatóbbá” tennünk a Biblia üzenetét, hogy az eredményes legyen.
Másodszor: elhívásunk, hogy azt az evangéliumot hirdessük, amelyet mi is kijelentés, azaz a Szentírás által kaptunk. Pál azért említi itt múltbeli buzgóságát, mert az nemcsak a Törvénykönyv személyes tanulmányozásából fakadt, hanem inkább a papok és farizeusok tanításából és a nekik való megfelelés kényszeréből. A hívő ember számára a Biblia a legmagasabb fokú tekintély, ami az isteni kijelentést illeti! Ezért számára megengedhetetlen, hogy ne tanulmányozza saját magának Isten Szavát vagy, hogy csak más tanítók megállapítására támaszkodjon.
Harmadszor pedig, az evangélium hirdetéséhez hozzá kell csatolnunk személyes bizonyságtevésünket is. Pál igehirdetéseibe és leveleibe sűrűn belefűz információkat régi életéről, személyes találkozásáról Krisztussal, illetve azt a 180 fokos fordulatot, amit megtérése idézett elő, hogy a hit pusztítójából most annak hirdetőjévé lett. Az örömhír alapja a Szentírás, de saját tapasztalataink teszik teljessé. A Biblia üzenetének az szerez hitelességet az emberek előtt, ha látják és hallják a megváltás átformáló csodájának élő példáját.
Íme, bizonyságtevésünk három vetülete: legyen Istennek tetsző, a Szentírás kijelentésén álljon, és tartalmazza személyes tapasztalatunkat. Mi az evangéliumnak ilyen hirdetésére vagyunk elhívva!
Szűcs Zsolt
