2020. július 22., szerda

DÉLELŐTT | 
A bizonyságtevők csapatában futunk

Igehely: Zsid 12:1-3; Kulcsige: Zsid 12:1 „Ezért tehát mi is, akiket a bizonyságtevőknek ekkora fellege vesz körül, tegyünk le minden ránk nehezedő terhet és a bennünket megkörnyékező bűnt, és állhatatossággal fussuk meg az előttünk levő pályát.”

A hívő élete, a krisztusi életforma versenyszerű küzdelem, szent futás (Fil 3:14)! Pályánkat „a bizonyságtevők fellege”, a hit mindenkori, legkiválóbb példaképei veszik körül; akik példájukkal most is bizonyítják, hogy a hit kockázatának vállalása az Istennek való odaszánásban kivívja a győzelmet. Ám a győzelemhez a mi hozadékunk is kell. 1.) Letenni „minden ránk nehezedő terhet”(„a világ gondja, a gazdagság csábítása” – Mt 13:22), és „a bennünket megkörnyékező bűnt”(Jak 1:14-15)! 2.) Ebben a folytonos tusakodásban (Ef 6:12) „állhatatossággal fussuk meg az előttünk való pályát”. A nehézségek miatt fel ne adjuk a versenyt, mert csak „aki mindvégig kitart, az üdvözül” (Mt 24:13). 3.) A sikeres versenyhez szükség van jó edzőre (Mesterre) is, aki ismeri a buktatókat, gyengéinket, de győzelemre segít – ez nekünk Jézus Krisztus. Ezért döntően fontos: „Nézzünk fel Jézusra”! Ő „hitből hitbe” vezet bennünket (Róm 1:17), „erőről erőre” (Zsolt 84:8), „dicsőségről dicsőségre” (2Kor 3:18).

Leopold László

DÉLUTÁN | 

Erős reménység

Igehely: 2Kor 1:3-11 Kulcsige: 2Kor 1:7 „A mi reménységünk bizonyos felőletek, mert tudjuk, hogy amiképpen részestársak vagytok a szenvedésekben, ugyanúgy a vigasztalásban is.”

A legtöbb ember szenvedései közepette átadja magát a kesergésnek; csak úgy sorjáznak önsajnálkozó miértjei. S ha kikerül szorult helyzetéből, talán még el is motyogja: Köszönöm, Istenem!

Mennyivel másabb az apostol hálaadása: nem Istennek egy-egy áldásáért, szabadításáért ad hálát – ellenkezőleg: a szenvedés és szorongattatás, a nyomorúság megértéséért. A szenvedés megértésének útja figyelemreméltó. 1.) Kiindulópontja: a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, és a minden vigasztalás Istenének ismerete. 2.) A legfontosabb: Krisztus felől nézni életünk eseményeire, bemerítkezésünk értékrendváltó, jelképes aktusának fényében: „Ha meghaltunk Krisztussal, hisszük, hogy vele együtt élni is fogunk”(Róm 6:8) – ez Krisztus ismeretének alapja. 3.) Isten irgalma és kegyelme (elsősorban) nem közérzetünk javítására adja vigasztalását, hanem szolgálatra, amit tovább kell adni – „aki mást felüdít, maga is felüdül”. 4.) Akiknek közösségük van a szenvedésben, közösségük lesz a vigasztalódásban is (7.v.), mert a szenvedés és vigasztalás az imádságos lélekkel együtt erősíti a közösséget.

Leopold László

 Napi áhítat

Igehely: Róm 2:1–10 Kulcsige: Róm 2:10 „Viszont dicsőség, tisztelet és békesség jut majd osztályrészül mindazoknak, akik jót tesznek, először a zsidóknak, majd pedig a görögöknek.”

A Bib­lia két­fé­le em­ber­ről be­szél. Az egyik az, aki sze­re­ti és cse­lek­szi a go­nosz­sá­got, a rosszat; a másik az, aki sze­re­ti és cse­lek­szi az igaz­sá­got, a jót. Isten igaz­sá­go­san fog ítél­ni majd az íté­let nap­ján, és min­den­ki­nek meg­fi­zet cse­le­ke­de­tei sze­rint (Róm 2:6). Vi­szont addig, amed­dig a földi éle­tünk vagy a ke­gyel­mi idő tart, jó­sá­gos ve­lünk. Ő ad nap­sü­tést és esőt jókra is, és go­no­szok­ra is. Ha ma reg­gel fel tud­tál kelni, az is az Ő jó­sá­gá­nak kö­szön­he­tő. Isten jó­sá­ga min­den em­bert meg­té­rés­re ösz­tö­nöz. Saj­nos, nem min­den­ki veszi észre Isten jó­sá­gát.