2020. november 3., kedd

DÉLELŐTT | 
Örök váltság

Igehely: Zsid 9:1-12; Kulcsige: Zsid 9:12 „Nem is bakok és bikák vérével, hanem a tulajdon vérével ment be egyszer s mindenkorra a szentélybe, és örök váltságot szerzett.”

Az ószövetségi szertartások idején a papok ismétlődően áldozatot mutattak be a szent sátornál. Ezek az áldozatok nem törölhették el a bűnt (4.v.), csupán emlékeztettek a bűnre (3. v.., 4Móz 5:15), és előre mutattak az igazi áldozatra (12.v.). Ha azok ténylegesen képesek lettek volna megtisztítani a lelkiismeretet, akkor nem lett volna szükség többé rájuk. De a bűn miatti önvádat nem tudták megszüntetni, mert azt csak Jézus tökéletes áldozata teheti meg.

Manapság a miseáldozatban tanítják azt, hogy úgy lehet bűnbocsánatot nyerni, hogy a misemondó papok bemutatják naponta Krisztus áldozatát, amelyben szerintük jelen van Krisztus testileg a kenyér és a bor színe alatt, és Őt ezekben imádni kell. Következésképpen naponta megismétlik Krisztus áldozatát! Ezt mi kárhozatos bálványimádásnak, illetve durva szentségtörésnek tekintjük. Itt nem az a lényeg, hogy ki mit hisz, hanem az, hogy mi az igazság.

Az igazság az, hogy Jézus Krisztus „egyetlen áldozattal örökre tökéletessé tette a megszentelteket” (Zsid 10:14), „tulajdon vérével ment be egyszer s mindenkorra a szentélybe, és örök váltságot szerzett” (12. v.), „Krisztus is egyszer áldoztatott fel, hogy sokak bűnét elvegye” (Zsid 9:28).

Borzási István

DÉLUTÁN | 

A misszióban résztvevőknek szóló ígéret

Igehely: Mt 28:16-20 Kulcsigék: Mt 28:17-18 „Amikor meglátták őt, leborultak előtte, pedig kétségek fogták el őket. Jézus hozzájuk lépett, és így szólt: „Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön.”

Jézus utolsó szavait nagy misszióparancsnak szoktuk nevezni. A mondatban az áll felszólító módban, hogy „tegyetek tanítvánnyá!”. Nem katolikusokká, adventistákká, reformátusokká, vagy baptistákká, hanem tanítvánnyá. Ez azt jelenti, hogy nemcsak a nevünk változik meg, hanem a szívünk is, nemcsak a külsőnk, hanem a belsőnk is! Tanítvány az, aki követi Jézust bárhová, és állandóan tanul Mesterétől, engedelmeskedik neki. „A tanítvány nem feljebb való mesterénél; aki pedig teljesen felkészült, az lesz olyan, mint a mestere” (Lk 6:40). Legyünk tanítványok, hogy tanítványokká tehessünk másokat!

A misszióparancsot három ige magyarázza: „elmenvén”, „megkeresztelvén” és „tanítván” (Károli). Jézus terve az volt, hogy emberekre bízza az evangéliumot. Nem azt mondja: „Hívjátok be őket!”, hanem azt, hogy „Menjetek el!” A keresztség az a jelképes esemény, amely láthatóan betagolja a megtérőt Krisztus testébe, a gyülekezetbe. Ebben a fontosabbik kérdés a „kiket?”, de az is fontos, hogy hogyan. A tanítványokat tanítani is kell: nem emberi filozófiára, hanem arra, hogy megtartsák mindazt, amit Jézus parancsolt. Az Övé minden hatalom, és azt ígérte, hogy velünk van minden nap.

Borzási István

 Napi áhítat

Igehely: 2Krón 19:1–6 Kulcsige: 2Krón 19:3 „Bár volt benned valami jó is, mert kiirtottad az országból a szent fákat, és állhatatos szívvel kerested az Istent.”

„Az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az ÚR azt nézi, ami a szív­ben van.” – je­len­ti ki Sá­mu­el pró­fé­tá­nak az Úr (1Sám 16:7). Isten látja, ami a szív­ben van: látja a rosszat, de azt a kis jót is: „Bár volt ben­ned va­la­mi jó is… áll­ha­ta­tos szív­vel ke­res­ted az Is­tent” (3.v.). Jós­áfát azt ter­jesz­tet­te, amit ér­de­mes volt, mert ez­ál­tal mun­kál­ta Isten aka­ra­tát, és a meg­té­rést szor­gal­maz­ta. Újra és újra ki­ment a nép közé. A lelki élet csak he­lyes rend­tar­tás­sal, jó ta­náccsal, Isten ne­vé­ben mű­kö­dik jól. Jós­áfát meg­té­rí­tet­te a ko­ra­be­li em­be­re­ket, őseik Is­te­né­hez te­rel­te szí­vü­ket.