2020. október 20., kedd

DÉLELŐTT | 
A te szavadra mégis

Igehely: Lk 5:4-7; Kulcsige: Lk 5:5 „Simon így felelt: Mester, egész éjszaka fáradoztunk ugyan, mégsem fogtunk semmit, de a te szavadra mégis kivetem a hálókat.”

Szakmai szempontból nézve Jézus nem profi halász, főleg Péterhez és társaihoz képest, akiknek szakmájuk a halászat. De most ők sem fogtak semmit, s bizonyára aggasztja is őket, ám amikor Jézus megjelenik, nem a halfogásról érdeklődik és nem is azt a problémát igyekszik megoldani, hanem előbb tanít. A tanítást követően pedig olyasmit kér Pétertől, ami abszolút szakmaiatlan: evezzen vissza és vesse ki a hálóit újból, holott már nappal van, vége a halászatra alkalmas időszaknak. Péter pedig készséges, de válaszában ott a kétkedés: nincs értelme tovább próbálkozni, de a Mester szavára mégis visszaevez. Arra, hogy Péter miért engedelmeskedik, a válasz abban rejlik, hogy kinek tartja ő Jézust, ki az aki kéri őt. Te kinek tartod Jézust? Olyan soksor tesszük a saját intellektusunk mérlegére azt, amit Isten kér tőlünk.

Három csoda történt itt. Először is a nyilvánvaló nagy halfogás, de aztán ott van a felismerés csodája: „Simon Péter ezt látva leborult Jézus lába elé, és így szólt: Menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok, Uram!" Végül pedig az elhívás csodája: „Ne félj, ezentúl emberhalász leszel!” De mindezek csak azután történtek, hogy Péter engedelmeskedett annak, amit az Úr kért.

Mezei Tamás

DÉLUTÁN | 

A világmisszió megéneklése

Igehely: Zsolt 117:1-2 „Dicsérjétek az Urat mind, ti népek, dicsőítsétek mind, ti nemzetek! Mert nagy az ő szeretete irántunk, az Úr hűsége örökké tart. Dicsérjétek az Urat!”

Sokan úgy gondolnak az ószövetségi időkre, mint egy olyan időszakra, amikor kizárólag Izrael volt az Úr fókuszában. Ebben a szakaszban azonban a dicsőítésre hívás jelen időben szólítja meg a Föld összes népét. Az Úr szeretetétről és hűségéről pedig nem csak Izrael vonatkozásában, hanem minden népre vonatkozóan beszél.

Istennek ma is a világmisszió van a fókuszában, az ő szeretete ma is elér a világ legsötétebb részeibe. Legyen szó muszlim országokról, ahol látszólag minden ajtó zárva van az evangélium előtt, de akár börtönökről, ahol a legembertelenebb bűnöket elkövetők töltik büntetésüket. A zsoltár hívása számukra is érvényes és számukra is igaz, hogy az Isten szeretete nagy – nagyobb minden akadálynál és minden bűnnél - az ő hűsége pedig örökkévaló.

Ugyanaz a veszély fenyeget bennünket, nyugati világban élő keresztyéneket, mint régen az ószövetségi zsidóságot. Hajlunk arra, hogy az Isten szeretetét kisajátítsuk és befele fordulva önigazoló vallásos életet éljünk, míg a világ azon részein, ahol úgy tűnhet legnagyobb a sötétség, a „bűnösök” tömege fordul Istenhez. A világmisszió zajlik, mindig is zajlott, a kérdés hogy én részese vagyok-e?

Mezei Tamás

 Napi áhítat

Igehely: Mt 21:33–45; Kulcsige: Mt 21:38 „De amikor a munkások meglátták a fiát, így szóltak egymás között: Ez az örökös! Gyertek, öljük meg, hogy mienk legyen az örökség.”

Az Úr Jézust sokféleképpen el lehet utasítani. Amint tegnap a két testvér példázatában láttuk, el lehet hárítani a hívását szép szavakkal, amelyek illedelmes és engedelmes szavaknak tűnnek, és el lehet utasítani durván, engedetlenül. A vége mindegyiknek büntetés, akárcsak a hanyag közömbösségnek. A szőlőmunkások a legdurvábban viszonyulnak a szőlősgazdához, ami tükrözi a farizeusok és a főpapok gyilkos ellenállását. Meg is értették, hogy Jézus róluk beszél, mivel ők voltak akkor a lelki munkások az Úr szőlőjében.