2021. december 13., hétfő

DÉLELŐTT | 
Az öröm

Igehely: Lk 2:8-20; Kulcsige: Lk 2:10–11 „Az angyal pedig ezt mondta nekik: Ne féljetek, mert íme, nagy örömet hirdetek nektek, amely az egész nép öröme lesz: üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában. A jel pedig ez lesz számotokra: találtok egy kisgyermeket, aki bepólyálva fekszik a jászolban.”

Vannak tényezők, melyeknek túlságosan nagy teret engedve, odaveszhet az örömünk. Ilyen például egy folyamatosan visszatérő, elcsüggesztő gondolat. Erre utal Jeremiás is, amikor így fogalmaz: „Mindig erre gondol, és elcsügged a lelkem.” (JSir 3:20)

Fontos, hogy mit forgatunk a szívünkben. Kijelölt szakaszunkban olvassuk: „Mária pedig mindezeket a dolgokat megőrizte és forgatta a szívében.” (19v.) Mire utal az, hogy „mindezeket?” Elsősorban Isten ígéretére, amit angyal által adott neki. (10-12v.)

Az emberek sok mindent forgatnak a szívükben, és mindenről beszélnek, egy dologról azonban kevésbé. Istenről és az Ő ígéreteiről, majd csodálkoznak, hogy lelkük elcsügged, és örömük oda lesz. Tegyük fel magunkban a következő kérdést: mulandó vagy maradandó dolgokat forgatunk szívünkben? Ha tehát azt szeretnénk, hogy Isten örömét tapasztaljuk a mai napon, vizsgáljuk meg, hogy milyen gondolatoknak engedünk teret a szívünkben. „Mária pedig mindezeket a dolgokat megőrizte és forgatta a szívében.” A döntés a mi kezünkben és fejünkben van.

Szűcs Dániel

DÉLUTÁN | 

Kitartóan kérve Krisztust

Igehely: Mk 10:46–52; Kulcsige: Mk 10:46–52 „Többen is rászóltak, hogy hallgasson, ő azonban annál inkább kiáltozott: Dávid Fia, könyörülj rajtam!”

Bartimeus, a vak koldus, tehetetlenséggel küszködve ült az út mellett. Sokan hasonló helyzetben vannak ma is. Fizikailag ugyan nem vakok, és talán nem is koldusok, de az életüknek egy olyan szakaszába jutottak, amikor tehetetlennek érzik magukat, és nem jutnak egyről a kettőre. Küszködve ülnek saját problémáik hálójában. Bartimeus azonban nem elégedett meg helyzetével. Ő felhasználta azt, amit lehetett: bár látása korlátozott volt, mégis tudta, hogy hallása és hangja kifogástalan. Meghallotta, amikor Jézus arra ment, majd felkiáltott hozzá: „Dávid Fia, Jézus, könyörülj rajtam!” Nem félemlítették meg azok a hangok, amelyek elhallgattatni próbálták. Annál inkább kitartott. Mi se érjük be annyival, hogy tehetetlenségünkben ülünk az út mellett. Valószínű vannak hiányosságaink, azonban Isten arra hív, hogy lássuk meg, és használjuk fel a meglévő lehetőségeinket, és kiáltsunk segítségért az Úr Jézushoz.

Szűcs Dániel

 Napi áhítat

Igehely: ApCsel 21:7–14 Kulcsige: ApCsel 21:11 „Odajött hozzánk, levette Pál övét, megkötözte vele saját kezét és lábát, és ezt mondta: Így szól a Szentlélek: «Azt a férfit, akié ez az öv, így kötözik meg Jeruzsálemben a zsidók, és pogányok kezébe adják.»”

Pál apostol számára nem az volt fontos, hogy neki minden jó és kényelmes legyen, hanem hogy az Úr akaratát teljesítse. Nemcsak a Tíruszban levő tanítványok figyelmeztették, hogy mi vár reá Jeruzsálemben. Ugyanerről tesz bizonyságot maga Pál apostol is Milétoszban, az efézusi véneknek: „fogság és nyomorúság vár reám” (ApCsel 20:23). És így is Jeruzsálem felé tart, mert tudja, hogy ez az Úr akarata, neki ott kell lennie, bizonyságot kell tennie mindarról, amit Jézus Krisztussal személyesen megtapasztalt.