2021. december 14., kedd

DÉLELŐTT | 
A békesség

Igehely: Ef 2:11-18; Kulcsige: Ef 2:14–15 „Mert ő a mi békességünk, aki a két nemzetséget eggyé tette, és az ő testében lebontotta az elválasztó falat, az ellenségeskedést, miután a tételes parancsolatokból álló törvényt érvénytelenné tette, hogy békességet szerezve a kettőt egy új emberré teremtse önmagában.”

„A békesség nagy érték” – szoktuk hallani. A világ véleménye szerint csak akkor lehet békességet érezni, ha nincs semmiféle konfliktus. De ez nem igaz. Isten Igéjében olvassuk, hogy az Úr Jézus az, aki lebontja az ellenségeskedést, és békességet tud hozni. Ő az, aki kész megbékéltetni embert emberrel és Istennel. Az Úr Jézus az, aki által van szabad utunk egy Lélekben az Atyához. Bármilyen helyzetben lennénk is ma, kérjük azt, hogy Isten töltsön be az Ő felülmúlhatatlan és természetfeletti békességével, és higgyünk abban az ígéretében, hogy „Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban.” (Fil 4:7) Néha várnunk kell a békességre, de ne adjuk fel! Bízzunk Istenben, így bármilyen körülmény közepette békességre lelhetünk. Az Úr Jézus ezt mondta: „Azért beszéltem ezeket néktek, hogy békességetek legyen én bennem. E világon nyomorúságtok lesz; de bízzatok; én legyőztem a világot”. Csak Istenben való bizalom által tapasztalható meg az igazi békesség. Kérjük ezt ma is!

Szűcs Dániel

DÉLUTÁN | 

Béketűrés által

Igehely: Lk 21:16–19; Kulcsige: Lk 21:19 „Állhatatosságotokkal nyeritek meg majd a lelketeket.”

Isten igéje arra bátorít, hogy a háborúság idején is béketűrők legyünk. A béketűrés a Lélek gyümölcse. A hívő emberben lakozó Lélek termeli, hogy amikor támadások érik, akkor is béketűrés és békesség uralja szívét. Milyen nagy áldás ez. A kijelölt igében, Jézus azt mondja, hogy az utolsó időkben a hívők béketűrés által tartják meg a lelküket. Még akkor is, amikor gyűlölni fogják a keresztyéneket Jézusért. Hány ember szívében lesz ott a békesség és a béketűrés az üldöztetések idején? Hányan fordítanak majd hátat, és tagadják meg Krisztust? A háborúságra most, a békesség idején lehet és kell felkészülni. Mi van a szívünkben a lelki és a testi nyomorúságok idején? Békétlenség vagy béketűrés és békesség?

A békességnek nem a békétlenség az ellentétje, hanem a bűn. Az Isten nélküli élet, és az ebből következő bűnök rontják meg a békességét. De, ha megvalljuk bűneinket, Isten elveszi a békétlenséget, és szívünkbe adja békességét. „Mivel megtartottad béketűrésre intő beszédemet, én is megtartalak téged...” – mondja Jézus.

Szűcs Dániel

 Napi áhítat

Igehely: ApCsel 14:1–7 Kulcsige: ApCsel 14:1 „Ikóniumban szintén bementek a zsidók zsinagógájába, és úgy hirdették az igét, hogy a zsidókból is, a görögökből is igen sokan lettek hívőkké.”

A nyíltan, bátorsággal hirdetett ige, amit Isten Szentlelkének a munkája erősít meg, mindenképpen reakciót fog kiváltani: vagy ellenszenvet, vagy megtérést. A hívő embernek tudatosítania kell magában, hogy az evangélium hirdetésének ára van. Azok, akik az evangéliumnak ellene állnak, mindent meg fognak tenni, hogy elhallgattassák az üzenet hirdetőjét. Pál és Barnabás pontosan azt tapasztalták meg, amire annak idején Jézus figyelmeztette a tanítványait: „Emlékezzetek arra az igére, amelyet én mondtam nektek: Nem nagyobb a szolga az uránál.