2021. június 15., kedd

DÉLELŐTT | 
Kitartás az imádkozásban

Igehely: 1Tim 5:3-7; Kulcsige: 1Tim 5:5 „A valóban özvegy és magára maradt asszony pedig Istenben reménykedik, és kitart a könyörgésben és imádkozásban éjjel és nappal.”

Pál apostol ebben a részben a figyelmet azon alcsoportokra (özvegyek, idősek, szolgák) fordítja, amelyeket az emberek gyakran figyelmen kívül hagynak, kizsákmányolnak vagy lenéznek. Isten pásztorális gondviselését azonban nem kerüli el egyetlen csoport sem. Maga az Ige figyelmeztet arra, hogy nem csak a szülők tartoznak a gyerekeknek azzal, hogy felneveljék, hanem a gyerekek is a szülők felé, hogy gondozzák őket vénségükben. (4v.) De ez nem azt jelenti, hogy a szülők, vagy nagyszülők a gyerekekben és unokákban bíznak, hanem Istenbe vetik reménységüket és foglalatosak a könyörgésben és imádságban. „De a valóban özvegy és magára hagyatott” kitől is várhatna segítséget, ha nem attól, aki még a mezei madarakra is gondot visel?! Ha nincs is család, ha nincs is barát, ha nincs is eleség, de van kitartó ima, akkor mindenből lesz elég. Isten gondot visel, de imában mindig kérni kell. „Az özvegy imádkozik álmatlan éjszakán és magányos nappalon, mert Isten jelen van vele minden napon.” Az ima ki nem fogyhat, mindig van elég, lehet bármily nagy szükség.

Pap Benjámin Roland

DÉLUTÁN | 

Szerelmesek egymásra találnak

Igehely: ÉnÉn 3:1–5; Kulcsige: ÉnÉn 3:4a „Alig mentem tovább tőlük, máris megtaláltam, akit lelkemből szeretek.”

A házasság az egyik legbensőségesebb és legmélyebb közösség két ember, férfi és nő között. Nem is csoda, hogy annyira keressük mindannyian azt a valakit, „akit lelkünkből szeretünk.” S az egyik legszebb élménye e közösségnek a szerelem, amit valóban nem jó felkelteni, amíg nincs ideje. Ám, amikor már benne vagyunk a házasságban pont az ellenkezője érvényes: időről időre felkelteni a szerelmet, újra és újra rátalálni egymásra. S ami ugyanúgy fontos: lelkünkkel, lelkünkből szeretni a másikat. Lelki kapcsolat nélkül, a puszta testi szeretetre alapuló közösség nem elég a valódi boldog házassághoz, és nem lesz olyan, mint, ahogy azt a Teremtő megalkotta. Lelki közösség nélkül nem képes betöltetni szerepét, hogy igazán rámutasson Krisztusra és az Egyházra.

De ami a legfontosabb, s egyszersmind szükséges alapja a fentieknek is, az az, hogy találkozz Krisztussal, mint vőlegénnyel, s szeresd őt lelkedből. Sőt, teljes szívedből, teljes elmédből és teljes erődből is.

Zsemlye Alfréd

 Napi áhítat

Igehely: Mt 27:1–2, 11–26; Kulcsige: Mt 27:14 „Jézus azonban nem felelt egyetlen szavára sem, úgyhogy a helytartó nagyon elcsodálkozott.”

Szomorúság töltött el, amint ez igének első sorait elolvastam. Mekkora sötétség volt a főpapok és a vének szívében, és milyen mérhetetlen gonoszság! Alighogy megvirradt, máris gonosz döntést hoztak: Jézust halálra juttatják. Aztán eszerint cselekedtek is: megkötözve átadták őt Pilátusnak. Ez a sötétség órája volt. No, de lássuk, milyen bűnt talált Pilátus Jézusban? Semmit, mert benne nem volt. Kérdésére: „Te vagy-e a zsidók királya?”, Jézus válasza csak ennyi volt: „Te mondod.” Ezen elcsodálkozott még Pilátus is. Miért nem próbálja menteni az életét?