2021. június 27., vasárnap

DÉLELŐTT | 
Az első keresztyén vértanú

Igehely: ApCsel 7:54-60; Kulcsige: ApCsel 7:59 „Amikor megkövezték Istvánt, az így imádkozott: Uram, Jézus, vedd magadhoz lelkemet!”

Habár István csakis a színtiszta igazságot mondta, ez nagy haragot gerjesztett a hallgatókban. Ezzel ellentétben az első vértanú öröme egyre jobban fokozódik, amikor megnyílik előtte a menny és látja Isten dicsőségét, valamint az Úr Jézust az Isten jobbján állni. Az a személy, aki egyre közelebb van a halálához, egyre jobban ujjong, miközben az ellenszegülő hallgatóság odáig jut, hogy még a fülét is bedugva, hangosan kiáltozni kezd.

Az első mártír mindezeket látva és saját bőrén tapasztalva az ember elvetemült gonoszságát, nem kéri az Úrtól, hogy sújtson le rájuk, hanem éppen ellenkezőleg: imádkozik és közbenjár értük. István utolsó két kérése nagyon hasonlít a Megváltónk keresztről szóló imádságához. A két személy imája között az a hasonlóság, hogy egyik sem kéri ellenségei vesztét, és teljesen meg vannak bizonyosodva saját lelkük üdvösségéről.

A vértanú utolsó percei elmélkedésre késztetnek bennünket. Hogyan lehetséges a valódi öröm egy olyan kritikus helyzetben, amikor a körülményeidet figyelve szinte csak az ellenségeid dühét látod? Hogyan volt képes István mindvégig szeretni az ellenségeit? A kérdésekre az egyik válasz az, hogy ő nem a földiekre összpontosított, hanem a mennyeiekre. Nem az foglalkoztatta, hogy milyen lesz átélni a megkövezést, hanem az, hogy milyen lesz Jézus Krisztus jelenlétében lenni egy örökkévalóságon át. A másik válasz pedig: Szentlélekkel volt telve. A Szentlélek ereje nélkül ő is ugyanolyan erőtlen lett volna, mint bármilyen más ember, de mivel a Szentlélek megerősítette, nem létezett olyan akadály, ami meg tudta volna állítani abban, hogy Jézust dicsőítse.

Ha megfigyeljük saját életünket, mit tudunk elmondani? Mi mire fókuszálunk? Olyan hajlamosak vagyunk elfelejtkezni arról, hogy ezen a földön minden mulandó, de a mennyországban semmi sem. Ha Istvánhoz hasonlóan megváltoztatjuk a gondolkodásunkat és az odafent valókat keressük, képesek leszünk akár a legnagyobb áldozatra is Istenért és az Ő munkájáért.

Mi volt eddig a legnagyobb áldozat, amit az Úrért hoztál?

Pap Lénárd Ottó

Imaáhítat: 

Imaáhítat: Adjunk hálát, amiért az Evangélium túlélte a vértanúkat! – Zsolt 119:89

Bibliaóra: 

Bibliaóra: Őszinte szeretet – Filem 1:1-25 (1Pt 4:8)

DÉLUTÁN | 

Éltető reménység

Igehely: 1Thessz 4:13–18; Kulcsige: 1Thessz 4:14 „Mert ha hisszük, hogy Jézus meghalt és feltámadt, az is bizonyos, hogy Isten az elhunytakat is előhozza Jézus által, vele együtt.”

Egyik legmegrázóbb dolog az ember életében egy hozzánk közeli személy halála. A halál egy olyan ellenség, amit senki nem tudott legyőzni, Jézus Krisztust kivéve. Az ember mindent megtenne annak érdekében, hogy valahogy megszabaduljon a haláltól, de minden próbálkozás hiábavaló. Ha az Úr a következő száz évben nem jön el, akkor közülünk mindenki meg fogja tapasztalni a halált. Viszont Jézus feltámadása reménységet kínál számodra, mert ő legyőzte a halált. Amikor a fáraókat eltemették az ősi Egyiptomban, alagutakat építettek a piramisokhoz, amelyeken bevitték a királyok holttestét. De a mauzóleum másik oldalán nem volt kijárat. Krisztus nélkül a sír a sötétségbe és megsemmisülésbe való belépés, de Vele az örök élethez vezető ösvény. A Megváltónak hála, a haláltól nem kell félned, hiszen ha átadtad neki az életed, akkor számodra a meghalás nyereség.

Általánosságban véve a XXI. századi emberiség két csoportra osztható: vannak, akik hiú reményekbe vetik bizalmukat (pénz, hírnév, hatalom), mások pedig reménytelenül élik földi életüket. Az Úr Jézus azért jött, hogy legyőzzön minden ellenséget, beleértve a halált is. Felmerül a kérdés, hogy az emberek miért félnek a haláltól? A válasz elég egyszerű: bizonytalanok a halál utáni dolgokkal kapcsolatban. Pál apostol éppen ezzel a céllal írta meg ezt a levelet, mivel nem szerette volna, hogy a gyülekezeti tagok tudatlanok, bizonytalanok legyenek az elhunytak felől.

Kedves olvasó, a halál utáni élet reménysége mennyire valóságos számodra? Ott van az életedben ez az éltető reménység, amiről Pál apostol írt? Vagy netalán rád is érvényes, hogy bizonytalanul nézel a halál utáni életre? Az is lehetséges, hogy tudod jól, hogy az Úrhoz tartozol, de valamilyen oknál fogva a halál gondolata félelemmel tölt el. Bármilyen helyzetben is lennél, jöjj imádkozó szívvel Jézus Krisztushoz! A reménység Istene pedig töltsön be téged a hitben teljes örömmel és békességgel, hogy bővölködj a reménységben a Szentlélek ereje által.

Pap Lénárd

 Napi áhítat

Igehely: Mt 21:33–45; Kulcsige: Mt 21:38 „De amikor a munkások meglátták a fiát, így szóltak egymás között: Ez az örökös! Gyertek, öljük meg, hogy mienk legyen az örökség.”

Az Úr Jézust sokféleképpen el lehet utasítani. Amint tegnap a két testvér példázatában láttuk, el lehet hárítani a hívását szép szavakkal, amelyek illedelmes és engedelmes szavaknak tűnnek, és el lehet utasítani durván, engedetlenül. A vége mindegyiknek büntetés, akárcsak a hanyag közömbösségnek. A szőlőmunkások a legdurvábban viszonyulnak a szőlősgazdához, ami tükrözi a farizeusok és a főpapok gyilkos ellenállását. Meg is értették, hogy Jézus róluk beszél, mivel ők voltak akkor a lelki munkások az Úr szőlőjében.