2021. június 7., hétfő

DÉLELŐTT | 
A munka kiváltság és felelősség

Igehely: 1Móz 1:26-31; Kulcsige: 1Móz 1:28 „Azután megáldotta őket Isten, és ezt mondta nekik Isten: Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a földet, és hajtsátok uralmatok alá! Uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain és a szárazföldön mozgó minden élőlényen!”

Isten az embert nem tétlenségre, nem csak elmélkedésre, hanem tevékeny, gyümölcsöző életre alkotta meg, aminek szerves része a mindennapi munka. Olvasva a teremtés első könyvének verseit, megfigyelhetjük a változást, amely a „teremté őt” és a „teremté őket” között van. Jóllehet az asszony alkotásáról csak a következő fejezet számol be, itt azt találjuk, hogy Isten őket áldja meg, és nekik adja az egész föld uralmát. Az áldást ketten kapták. Éva Ádámban kapta az összes áldást, de ez fordítva is igaz volt. Az áldáshoz hozzátartozott a munka öröme és kiváltsága is, amit Isten kettőjükre bízott.

Annyi szép és jó dologban van része az embernek, ami nagy kiváltság, de egyben felelősség is. Mindent, amit teszünk, amit alkotunk és elvégzünk a tevékenységeink által, úgy kell végeznünk, mint Istentől kapott megbízást. Érte dolgozunk, és neki tartozunk elszámolással.

Minden munka, amit életünk és családunk fenntartásáért, és mások megsegítéséért végzünk, az mind magasztos. Nincs felsőbbrendű vagy alacsonyabb rendű, hanem csak szeretettel, Isten dicsőségére végzett munka van.

Rusu Sándor

DÉLUTÁN | 

Színből vagy szívből?

Igehely: Fil 1:12–18; Kulcsige: Fil 1:18 „De mit számít ez? Az a fontos, hogy bármilyen módon, akár színlelésből, akár meggyőződésből: Krisztust hirdetik, és én ennek örülök. Sőt még inkább örülni fogok.”

Az apostol a börtönből küldte Filippibe a levelet, miközben testőrök vigyáztak rá. Minden szavát hallották. Lám, az apostol fogsága is alkalom a Jézus Krisztusról szóló bizonyságtételre, mert a testőrségből is sokan rákérdeztek arra, amiről írt (12-13v.). Akik meglátogatták az apostolt, és észlelték, hogy Pál fogsága is az evangélium ügyét szolgálja, még több bizalmat merítettek, és bátrabban szólták Isten igéjét (14.v.). Persze, akkor is sokféle lélekből szólt az evangélium, sajnos, ma sincs ez másképp. Voltak, akik az apostol tekintélyét, népszerűségét akarták megtörni azáltal, ahogy hirdették Krisztust. Ma is vannak, akik irigységből, versengésből, önzésből, nem tiszta lélekkel hirdetik a Krisztust, akik az Urat emlegetve önmaguk érdekeit és dicsőségét szolgálják (15-17v.). Pál azonban nem féltékeny, sőt kinyilvánítja, hogy ha akár színből, akár szívből, de Jézus Krisztust hirdetik, ő annak örül (18.v.).

Milyen áldott idők voltak azok, hiszen a legnyomorúságosabb és legínségesebb körülményeket is az evangélium javára fordította az Úr! Vajon ma milyen időket élünk? Hirdetjük a Krisztust? Valójában Őt hirdetjük? Bátran hirdetjük? Tiszta szívvel hirdetjük? Szenvedést is vállalnánk az ügyért?

Rusu Sándor

 Napi áhítat

Igehely: Róm 10:14-17 Kulcsige: Róm 10:16 „Csakhogy nem mindenki engedelmeskedett az evangéliumnak, hiszen Ézsaiás is ezt mondja: «Uram, ki hitt annak, amit tőlünk hallott?»”

Ezzel a 4 kérdőmondattal az apostol arra az igazságra mutat rá, hogy az üdvösség hit általi megragadását meg kell előzze az evangélium hirdetése és tartalmának feltárása. A valódi hitnek ugyanis tartalma van, amit Isten írott Igéje tár fel. Az üdvösség tehát azoké, akik meghallják és hiszik, amit/akit az evangélium bemutat. De miért olvasunk akkor engedelmességről is? Talán ez lenne az ember része, mint saját hozzájárulása az üdvösséghez, netalán kiegészítése? Szó sincs róla! Tudjuk, hogy az üdvösség teljes mértékben Isten munkája, amit ajándékként ad az embernek.