2021. május 18., kedd

DÉLELŐTT | 
Az újjászületés jelei láthatók

Igehely: ApCsel 10:44-48; Kulcsige: ApCsel 10:47 „János azonban megpróbálta visszatartani őt: Nekem volna szükségem arra, hogy megkeresztelj, és te jössz hozzám?”

Péter, akit a szolgálatban még pünkösd után is csak az ő népére irányuló küldetéstudat fűtött, meglepődött Istennek a pogányok között végzett munkája láttán. Elámultak a zsidó származású hívők is, akik vele voltak a Kornéliusz házában. A lélekmentés új távlatai nyíltak meg előttük, ahogy a Mester mondta: „a föld végső határáig.” Amint a friss bizonyságtevőktől jogosan elvárt dolog, hogy gyümölcstermésben, krisztusi jellemben tanújelét adják újjászületésük valódiságának, úgy nem kevésbé elvárt ez a régebbi hívőktől sem! Látszania kell az új életnek abban is, hogy az Úr munkájával kapcsolatos, korábbi elképzeléseiket alkalomadtán engedik felülírni, és a Lélek szerint, az igével összhangban, készségesen felzárkóznak a meglepő, újszerű feladatokhoz. Az új élet ámulatba ejtő dolgok sorozatát hozza: pogányok tagolódnak be Krisztus testébe; a valamikori Saulus megírja a szeretet himnuszát; a filippi börtönőr foglyok sebeit mossa; régi hívők belsejéből panasz, keserűség, botránkozás, törvényeskedés helyett „élő víznek folyamai ömledeznek.” A te újjászületésednek milyen jelei láthatók?

Kiss Lehel

DÉLUTÁN | 

Gyümölcsözésben nyilvánul meg

Igehely: Gal 5:22–23; Kulcsige: Gal 5:22-23 „A Lélek gyümölcse pedig: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, 23szelídség, önmegtartóztatás. Az ilyenek ellen nincs törvény.”

Úgy vagyunk mi, idő és tér korlátai közé rekesztett emberek természet szerint „beállítva”, hogy a mértékegységek, a statisztikák szolgáltassanak nekünk valamiféle támpontot értékítéletünkhöz. Viszont ez a törvényszerűség csupán a testi emberek anyagi világában élvez kizárólagosságot: az új emberek, a Lélek szerinti emberek tudnak egy másféle törvényt is, ami felülírja az érzékekkel tapasztalhatót, az ésszerűt. Sokaknak sajnos túl késő lesz szembesülni a ténnyel, hogy Isten statisztikája nem volt azonos az övékkel, amikor eredményeiket, megvalósításaikat listázták, másokét pedig kiértékelték. Könnyen meglehet az is például, hogy annál, aki nagy összegeket áldozott imaházépítésre, munkálatokat vezetett, nagyobb jutalmat fog kapni az, aki késői munkásként csak a padlót súrolta. Mert szeretet nélkül lehet valakinek hegyeket rengető hite, beszélhet az angyalok nyelvén is: az Úr előtt semmi! A Lélek gyümölcsét nem lehet sem kilóban, sem literben, sem centiben, sem darabszámban mérni, de a Krisztust idéző jó íz tisztán érzékelhető. A lelki ember mindenekelőtt feltétel nélkül szeret, mert ez a fő dolga.

Kiss Lehel

 Napi áhítat

Igehely: Mt 27:27–44; Kulcsige: Mt 27:50 „Jézus pedig ismét hangosan felkiáltott, és kilehelte lelkét.”

Nagypénteken Jézus kereszthalálára emlékezünk: mit vállalt és hordozott el helyettünk a tiszta, szent, ártatlan Bárány. Engedte, hogy a bűnös emberek kigúnyolják, leköpdössék, bíborpalástot és töviskoronát adjanak rá. Üdvözöljék, mint zsidók királyát. Lehetett volna valóban a királyuk, ám az övéi nem fogadták be őt. De ha valaki befogadja – akár én vagy te –, hatalmat kapunk, hogy Isten fiaivá lehessünk (Jn 1:12). Micsoda bővölködő kegyelem árad a keresztről!