2021. november 1., hétfő

DÉLELŐTT | 
Ítéletre gyűlnek az emberek Krisztus elé

Igehely: Mt 25:31-46; Kulcsige: Mt 25:32 „Összegyűjtenek elé minden népet, ő pedig elválasztja őket egymástól, ahogyan a pásztor elválasztja a juhokat a kecskéktől.”

Nem mindegy, hogy egy iskolai tanév végén valaki dicséretben részesül vagy feddésben. Mennyivel inkább nem mindegy ez az utolsó ítéletkor! Ez az igerész bemutatja, hogy Jézus el fog jönni bemutatni az Ő dicsőségét: „...Az Emberfia eljön az Ő dicsőségében…” (31 v.) Jézus Krisztus el fog jönni azért is, hogy ítéletet tartson. Az utolsó szót Ő fogja kimondani, és az örökre szóló ítélet lesz. Jézus Krisztus fogja elvégezni a különválasztást (33, 46v.), illetve a jutalomosztást (34v.). A különválasztásnál két csoport lesz. Az első csoport a ,,juhok”, a jobb keze felől állók, az Atya áldottai, míg a másik csoport az átkozottak, akik nem neki szolgáltak. Azok a hívők, akik felmentést kapnak és jutalomban részesülnek, nem a maguk jó cselekedetei alapján kapják ezt, hanem azért, mert részesültek Isten kiválasztó szeretetében (Ef 1:4), Istennek gyermekei és Krisztus igazságának részesei lettek. Jó cselekedeteik pedig pontosan erről tanúskodnak. Az utolsó ítélet tudata figyelmeztet bennünket, hogy vizsgáljuk meg magunkat, életünket és az Istennel való kapcsolatunkat. Hogyan élünk? Kinek élünk?

Tóth Róbert

DÉLUTÁN | 

Reménység hit által

Igehely: Róm 5:1–5; Kulcsige: Róm 5:2 „Őáltala járulhatunk hitben ahhoz a kegyelemhez, amelyben vagyunk, és dicsekszünk azzal a reménységgel is, hogy részesülünk Isten dicsőségében.”

Mi, akik Krisztus által megigazultunk, a megigazulás ajándékcsomagjában is részesültünk. Ebben a csomagban ott van az Istennel való megbékülés ajándéka; a bizalom ahhoz a kegyelemhez, amelyben találtatunk; ott van az Istenbe vetett reménység, amely nem szégyenít meg; ott van a megpróbáltatásokban nyert állhatatosság is, és még annyi minden, amit Jézus Krisztusban megkaptunk. (Ef 1:3)

Mivel Krisztus által békességre léptünk Istennel, ezért a szívünket reménység tölti be (2v.). Reménységünk van afelől, hogy Jézussal leszünk az örökkévalóságban és meglátjuk az Ő dicsőségét. Jézus főpapi imádságában ezt kéri: „Atyám, azt akarom, hogy akiket nekem adtál, azok is ott legyenek velem, ahol én vagyok, hogy lássák az én dicsőségemet.” (Jn 17:24) A megbékélés által reménységünk van hit által a mennyben való polgárjogra, ahonnan az Úr Jézust várjuk vissza. Megvan a reménységünk afelől is, hogy a mi nyomorúságos testünket átváltoztatja az Ő dicsőséges testéhez hasonlóvá (Fil 3:20-21). Ennek a reménységnek az alapja maga Isten. Akiben pedig megvan ez a reménység, az igényli az Istentől jövő tisztogatást, és ezáltal készülődik az Úrral való találkozásra (1Jn 3:3).

Tóth Róbert

 Napi áhítat

Igehely: Mt 22:15–22; Kulcsige: Mt 22:21 „Azt felelték: A császáré. Ő akkor ezt mondta nekik: Adjátok meg tehát a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami Istené!”

Heti sorozatunkban nyomon követhettük az ellentétet, ami a krisztusi és a farizeusi gondolkodás között fennállt. Ezek a vezetők, akik a hit és az üdvösség útjának őrei kellett volna, hogy legyenek, valójában gyümölcstelen fügefák, engedetlen fiak és gonosz szőlőmunkások voltak. Egy újabb ravasz csellel próbálják lejáratni Jézust, hogy saját tekintélyüket védjék. A vége az lett, hogy saját csapdájukba estek, és önmagukat járatták le. Annyira megszégyenültek, hogy többet kérdezni sem mertek (22:46).