2021. október 14., csütörtök

DÉLELŐTT | 
Aki hisz a Krisztusban, hisz az Atyában

Igehely: Jn 12:44-50; Kulcsige: Jn 12:44 „Jézus pedig hangos szóval ezt mondta: Aki hisz énbennem, az nem énbennem hisz, hanem abban, aki elküldött engem.”

Jézus Krisztus világosságul jött a világba. Oda, ahol sok az ellentmondás, ahol a sötétség uralkodik. Csupán néhány évtizede annak, hogy az orvoskutatók félelmetes kockázatokat tártak fel a hangsebességet (340m/s) átlépni kívánó ember előtt. S íme, ma az ember mégis a Holdra, netán a Marsra csomagol, átköltözik a SARS-CoV-2 elől, vagy talán egérutat keres annak szeme elől, aki eljön őt megítélni.

Jézus 3 éven át tanít kortársainak, élesen szembeállítva a sikereket, megvalósításokat a szellemi világ áldásaival: szegénység, sírás, lenézés, megvetettség szemben a sikerrel, jóléttel, hatalommal. Valóságosan testben élőknek, a hegyi beszéd áldottainak, boldogainak beszél. Isten Fia a pusztában visszautasította a Sátán által felkínált csodatevő, sikeres, természeti határokat megvető életet. Ne értsük félre! Az Úrnak semmiség neked ezeket megadni, de mit használnának az örök élet szemszögéből? Ő maga azt mondta az ezekre áhítozóknak: Bolond!

Te kitől vársz áldást? Hit által Mózes nem Egyiptom trónusát látta, hanem a láthatatlant, a dicső szellemi csúcsokat (Zsid 11. rész). Másfél évezreddel pünkösd előtt! Kaptál az Úrtól szellemi látást? Imádkozz ma ezért!

Buzle Dániel

DÉLUTÁN | 

Csoda a morzsákból

Igehely: Mt 15:21–28; Kulcsige: Mt 15:27 „Az asszony azonban így felelt: Úgy van, Uram! De hiszen a kutyák is esznek a morzsákból, amelyek gazdájuk asztaláról lehullanak.” 

A kiáltó, követelődző kánaáni asszonyt a tanítványok el akarják küldeni, de ő nem hátrál. Lányát az ördög gyötri, és egyedüli szabadulása – erről meg van győződve – csak a Názáreti Jézus által történhet. Ma is ilyen hittel – akár erőszakosan is – kell kiáltanunk a szabadulásért. Ne zavarjon a környezet ellenkezése! Lám, a „tanítványok” is ellenünk fordulhatnak, elutasíthatnak a „kiáltás” miatt. Hittel és alázattal folytatnunk kell a kérést. A pogány nő leborul Jézus lába elé. Alázata egyre fokozódik, amikor kijelenti: „az ebek is esznek a morzsalékból.” A legmegvetettebb állat említésén sem sértődött meg. A tanítványokat is megszégyenítő bölcs válasza hallatán Jézus cselekedett. Az asszony nagy hite működött. Ma is rácsodálkozunk az asszony alázatára, bölcs válaszára, de főként a nagy hitére. Tudta, hogy Jézus a Gyógyító, a Szabadító.

Ma is a teljes evangéliumot kell hirdetnünk beszédben és cselekedetben. Jézus Krisztus Megváltó, Szabadító és Gyógyító. Nem teológiára, pszichológiára, információhalmazra van szükségünk. Erővel és hatalommal kell szólnia az igének, amelyet az Úr jelekkel és csodákkal is megerősíthet az Ő dicsőségére.

Buzle Dániel

 Napi áhítat

Igehely: 2Kir 18:1-8 Kulcsige: 2Kir 18:5-6 „Bízott az Úrban, Izráel Istenében; nem volt hozzá fogható senki Júda királyai között, sem előtte, sem utána. Ragaszkodott az Úrhoz, nem tért el tőle, hanem megtartotta parancsolatait, amelyeket az Úr adott Mózesnek. “

Minő szép és kedves dolog, mikor egy fiatal azzal tűnik ki, hogy Istenhez ragaszkodik. Nem a ki vagy feltűnés végett, hanem meggyőződésből, elkötelezettségből. A meggyőződés nem divatos, nyitottság ürügyén felületességre nevel a világ, legyenek a fiatalok olyanok, akik mindenféle tanítás szelében ide-oda hányódnak és sodródnak az emberek csalásától, tévútra csábító ravaszságától (Ef 4:14). Nem is beszélve az elkötelezettségről, nemhogy Istenhez, de semmihez sem. Azzal ámítva, hogy a gyökértelenség a szabadság, ördögszekérként süvítenek az életen végig.