Igehely: Zsid 12:4-11; Kulcsige: Zsid 12:7 „Szenvedjétek el a fenyítést, hiszen úgy bánik veletek Isten, mint fiaival. Hát milyen fiú az, akit nem fenyít meg az apja?”
Gyakran látok megfáradt testvéreket, hallok megkeseredett kifakadásokat hívőktől olyan velük megtörtént események miatt, melyeket – ha jól dolgozzák fel, akár – lelki életük nemesedésére, jellemfejlődésükre is jó hatással lehetett volna. Sajnos, szinte általánosságban az első reakció ehelyett gyakran a megkeseredés és a panaszkodás tör elő. Beszéljünk itt most önmagunkról is! Részesei vagyunk ilyen eltévelyedéseknek a gyülekezetben és a családban is, amikor bennünket, mint hívő embereket méltatlan bánásmóddal meggyaláznak vagy mellőznek, fájdalmat okoznak, és ilyenkor erősen kísért az elcsüggedés. Gyakori válaszunk mások hibáztatása és a kesergés, ami aztán átragad testvéreinkre, és megfertőzi őket is. A helyes válasz viszont az lenne, ha gyakorolnánk magunkat a csendes tűrésben, önmagunkat krisztusi emberként, krisztusi lelkületben megőrizve az ó emberi természet reagálásaitól. Ugye tudjuk, mit mond Urunk a másik arc odafordításáról. És ha ez még nem megy azonnal, értsük úgy, mint egy jelzést: erre lelkileg még éretlenek vagyunk. Éppen azért kapjuk a próbatételeket, hogy gyakoroljuk magunkat a Lélek általi fegyelmezésben. Jakab apostol arról tanít levelében, hogy a próbatétel kipróbálttá, állhatatossá tesz. (Jak 1:3) Itt azt is fel kell ismernünk, hogy Urunk itt van velünk próbáinkban, és formál, tanít, hogy Atyja országában, mint felkészített tanítványok ékeskedjünk. Milyen nagyszerű példát tár elénk felkészítésünkkel kapcsolatban az Írás: testi apánk fenyítését említi. Érett fővel már tisztelettel gondolunk vissza szüleink erőfeszítésére, ahogy értékrendjük szerinti embert próbáltak faragni belőlünk. Istenünk pedig próbatételeink során kiformálja bennünk Jézus arcát, hogy mindenben hasonlatosak legyünk hozzá. (Róm 8:29) Nem ez megváltásunk legmagasztosabb ígérete? Olyanok leszünk, mint Ő. (1Jn 3:1–3)
Mivel töltődik be lelkünk, ha csak pillanatnyi szenvedéseinket szemlélgetjük?
Mit eredményez az, ha messze előre nézünk, és Isten velünk kapcsolatos terveit próbáljuk megérteni?
Lukács Tamás
Imaáhítat: Imádkozzunk a hálaadónapi időszak megelevenítő áldásaiért! – 1Krón 16:34
Bibliaóra: Ő a feltámadás és az élet – Jn 11:1-46 (Jn 11:25-26)
Új élet a keresőnek
Igehely: ApCsel 8:26–40; Kulcsige: ApCsel 8:31 „(Erre az így válaszolt: Hogyan érthetném, ha valaki meg nem magyarázza? És megkérte Fülöpöt, hogy szálljon fel, és üljön mellé.”
Talán az ősi tradíciók is befolyásolták a királyi főembert, amikor Etiópiából Jeruzsálembe utazott, de van itt valami egyéb is, mint a hajdani Sába királynőjéről szóló etióp legendák. Ez az ember éhezett, szomjazott Isten után. Kívánkozott a vele való rendezett kapcsolatra. Isten közelségéből fakadó áldások után epekedett, vágyott megérteni titkait, és ami talán a legelgondolkodtatóbb, hogy – az Ige szellemisége miatt – valamiképpen az Úr szenvedő Szolgájának prófétai kijelentései foglalkoztatták. Olyan képet tár elénk a rövid beszámoló, melyből az látszik, hogy a megígért Messiást kereső-kutató idegennek a Kinyilatkoztatás titkait megismerni akaró próbálkozásai ezek. Nem sajnálta a fáradságot, teste törődését, kényelmetlenségét, neki mennie kellett, mert belül égette a vágy, és a legfőbb mozgatóerő az volt, hogy megismerje Isten szabadító munkáját. Istenhez imádkozott Jeruzsálemben, és – tehetős ember lévén – vásárolt magának egy Ézsaiás tekercs-másolatot. Nem vásárfiát, édességet, csecsebecsét, hanem a Szentírás egy részletét, és olvasta, értelmezte a haza vezető úton. Igaz, megakadt. Eljutott az Írás egy részhez, amit nem értett. És lám, milyen irgalmas az Isten! Ha valaki őszintén keresi őt, az Úr hagyja magát megtalálni. Rendkívüli az Úrnak ez a kegyelmessége! Még a félpogány háttérből való etióp emberre is kiterjesztette ígéretét, amit először a megtérésre, felébredésre hívott népének adott: „Ha segítségül hívtok, és állhatatosan imádkoztok hozzám, akkor meghallgatlak benneteket. Ha kerestek majd, megtaláltok engem, ha teljes szívből kutattok utánam. Megengedem majd, hogy megtaláljatok – így szól az Úr.” (Jer 29:12–14) Csodás módon oda vitte az Úr Fülöpöt, az evangélistát az etióp emberhez, aki által feltárult a Krisztus-titok a kereső számára, és ő megértette az üzenetet. Annyira megértette, hogy nem is akart már mást, mint teljesen belemerülni az isteni kegyelembe, mely Jézus Krisztus áldozata árán immár az ő számára is üdvösséget jelentett. És megtalálta a Megváltót, és ezért örömmel ment tovább.
Lukács Tamás
