2022. december 21., szerda

DÉLELŐTT | 
Jézus a király, az örök uralkodó

Igehely: Dán 7:9-18; Kulcsige: Dán 7:14 „Hatalom, dicsőség és királyi uralom adatott neki, hogy mindenféle nyelvű nép és nemzet őt tisztelje. Hatalma az örök hatalom, amely nem múlik el, és királyi uralma nem semmisül meg.”

Dániel látomásban, vadállatok képében látja a világbirodalmak felemelkedését és bukását. Az utolsó vadállat különbözött a többitől, rendkívüli ereje volt. Adott ponton ennek a rendkívüli erőnek a kezelése az emberi nagyravágyás birtokába került, ami nagyon veszélyes. Az emberi becsvágy mögött ugyanis az ördög hazugsága van: lehetsz olyan, mint Isten. Ez főleg az Isten népére jelent veszélyt, hiszen mi épp az ellenkezőjét képviseljük: Isten egyedül ÚR, rajta kívül nincs más Isten.

Amikor azonban a kicsi szarv elkezdett felemelkedni, felállították a mennyei törvényszéket, ahol egy emberfiához hasonlónak adtak át minden hatalmat örökké. Amikor a földi, papi törvényszék Jézust halálra ítéli, ő ezt a dánieli igét magára értelmezi: Ő ez a bizonyos Emberfia. Amikor feltámad a halálból, ez az állítása beigazolódik.

Most Ő tart a kezében minden hatalmat mennyen és földön, ami a szentjeit arra bátorítja, hogy gyermeki hittel merjék minden időben rábízni az életüket. Ő a király, az örök uralkodó, aki az örök élet uralmát valósítja meg abban, aki benne hisz.

Ferenczi Lajos

DÉLUTÁN | 

Élő víz forrása Betlehemben

Igehely: 2Sám 23:14-17; Kulcsige: 2Sám 23:15 „Dávid eltikkadt, és ezt mondta: Ó, bárcsak valaki vizet hozna nekem a betlehemi kútból, onnan a kapu mellől!”

Dávid nagyon különlegesnek tartotta a betlehemi kapunál levő kút vizét. Ezért kihívás elé állította a katonáit: hozzanak neki ebből a kútból ivóvizet. Az ellenséges filiszteus hadseregen kellett átmenni ahhoz, hogy ezt teljesítsék. Három vitéz katona ezt megvalósította.

Egy évezreddel később ebben a városban született egy férfi, aki azt mondta magáról, hogy még ennél is jobb vizet tud adni az embernek, olyan vizet, amely az emberben buzog az örök életre. Ez a férfi Jézus, aki a halottak közül való feltámadásában Isten hatalmas Fiának bizonyult.

Inni ebből a vízből, azaz napi szinten élő kapcsolatban lenni Jézussal, sokszor kockázatos, de az az élet, és az azzal járó áldások, amit Jézus ad, megéri. Ilyen kockázatos sokaknak megtenni a hitből való bemerítkezés lépését. Ugyanilyen kockázatos az élet forgatagában hit által nem a láthatóra, hanem a láthatatlan Istenre nézni, és Igéje szerint élni. Ez a történet mégis bátorít, hogy ha ezt Jézusért teszed, akkor „sikerrel jársz”. Mind ebben, mind az eljövendő életben meg fogod tapasztalni, hogy bár a hit lépésével elveszíted az életed Jézusért és az evangéliumért, mégis Jézus által megtalálod azt.

Ferenczi Lajos

 Napi áhítat

Igehely: Gal 5:22–23; 2Pt 1:3–8 Kulcsige: 2Pt 1:6 „Az ismeretben önuralmat, az önuralomban állhatatosságot, az állhatatosságban kegyességet.”

Emlékszem, körülbelül 10 éves lehettem, amikor édesapám elvitt Erőss Zsolt előadására. Azelőtt is hallottam a magas hegyekről, a Himalájáról, hogy milyen nehéz azokba a magasságokba feljutni. De amikor az ő beszámolóját hallgattam, láttam a képeket és a videókat, amelyeket készített, akkor jobban megértettem, hogy mivel is jár egy ilyen expedíció. Hiszen találkoztam valakivel, akinek már sikerült eljutni a Föld legmagasabb pontjára. Hasonló dolog történik, amikor Istennel találkozunk. Mi nem tudjuk, hogy mit jelent igazán Istennek tetszően élni.