2022. május 26., csütörtök

DÉLELŐTT | 
Az áldva távozó Mester

Igehely: Lk 24:50-53; Kulcsige: Lk 24:51 „És miközben áldotta őket, eltávolodott tőlük, és felvitetett a mennybe.”

Hova ment? Mikor jön vissza? – a beszámolók alapján ilyen kérdések foglakoztatták a tanítványokat, miközben ezt az eseményt átélték. Ez volt talán a világ legtöbb kérdését felvető eseménye. Habár a zsidók sok csodáról hallottak Mózestől a bírákon át a királyok és próféták koráig, Jézus élete, tanítása és csodái mindent felülmúltak. Azután jött a világ legmegdöbbentőbb eseménysora (az Isten Fiának szenvedése és kereszthalála), majd a legváratlanabb csodája (Jézus feltámadása és 40 napi megjelenése), noha mindezt Ő már többször is előre jelezte. Erre az eseményre is többször utalt, de a tanítványoknak mégis hihetetlen volt. A mai tanítványok is hitetlenkedve és értetlenkedve állnak a történtek előtt, és sok kérdést tesznek fel.

Jézus két dolgot tett a tanítványok jelenlétében Betániánál (az Olajfák hegyének keleti oldalán): 1. Megáldotta a már megváltott embereket, áldást hagyva rájuk, hogy ők maguk is áldásul legyenek ebben a bűn miatt elátkozott világban. 2. Felemelkedett a mennybe, jelezve az utat, ahova ők is menni fognak, és ahonnan vissza fog jönni az ítéletre, jelezve a teljes (nemcsak lelki, hanem testi) megváltás eljövetelét is.

A tanítványok válaszként imádták, dicsőítették és áldották az Urat a templomban, és nagy örömmel mentek a szolgálatba, ahova küldte őket. Bennünk mit vált ki ez az esemény? Mi látszik az életünkön?

Barabás Zoltán

DÉLUTÁN | 

Elmegyek helyet készíteni

Igehely: Jn 14:1-6; Kulcsige: Jn 14:2 „Az én Atyám házában sok hajlék van; ha nem így volna, vajon mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek helyet készíteni a számotokra?”

Te tudod a helyed? És azt a Helyet ismered? Hát az utat oda? Jézus talán itt fejti ki legvilágosabban vágyát, hogy együtt legyen a tanítványaival egy örökkévalóságon át. A tanítványok, habár sokat hallottak az örökkévalóságról, nem értették a helyzetüket, nem ismerték a helyet, ahová Jézus megy, és végképp nem tudták az oda vezető utat. Ezért Jézus elköszönő szavai félelmet, bizonytalanságot, nyugtalanságot eredményeztek szívükben. Jézus kifejti, hogy a lelki helyük hit által Istenben van (Atya és Fiú), mert enélkül lehetetlen elérni a helyet és meglelni az utat. A lakóhelyük az Atyai háznál van (Isten közvetlen jelenléte), ahova Ő előremegy, hogy helyet készítsen nekik. De nemcsak elment, hanem vissza is fog jönni, hogy az övéit magával vigye (élőket és feltámadottakat).

Jézus jól tudta, hogy a tanítványok nem értik tanítását, így az utat sem tudják, ezt Tamás be is vallotta. Jézus így világossá teszi az utat, és összefoglalja a fontosabb tudnivalókat erről. Valójában Ő a megoldás mindhárom problémára: Ő az egyetlen Út, ami a mennybe visz, az Igazság, amely méltóvá tesz erre, és Ő az örök élet, amelyet jutalmul kapunk majd. Te hiszed-e ezt?

Barabás Zoltán

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
6 + 0 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: ApCsel 16:35–40 Kulcsige: ApCsel 16:36 „Az elöljárók azt a parancsot küldték, hogy bocsássalak szabadon titeket: most tehát távozzatok, menjetek el békességgel!”

A Filippiben végzett missziómunka miatt Pál és Szilász igazságtalanul szenvedett, és börtönbe kerültek. Közben a börtönőr megtért, és háznépével, akik hittek, be is merítkeztek még azon az éjszakán. A város elöljárói másnap megüzenték a börtönőrnek a törvényszolgákon keresztül, hogy bocsássa szabadon az apostolokat. De mivel nyilvánosan megverték, és börtönbe zárták őket ítélet nélkül, pedig római polgárok voltak, ezt Pál és Szilász nem hagyta annyiban. Azt kérték, hogy jöjjenek el az elöljárók, és maguk vezessék ki őket, ne titokban bocsássák el, mint valami gonosztevőket.