2023. április 6., csütörtök

DÉLELŐTT | 
Íme, az ember!

Igehely: Jn 19:1-16a; Kulcsige: Jn 19:5 „Ekkor kijött Jézus, rajta volt a töviskorona és a bíbor ruha. Pilátus így szólt hozzájuk: Íme, az ember!”

Hétfőn olvashattuk Kajafás gondolatát: „jobb, ha egy ember hal meg a népért.” Gamáliel pedig azt állította a börtönből szabaduló tanítványokra utalva: „ha ez a mozgalom emberektől van, fölbomlik, ha Istentől van, nem tudjátok szétoszlatni őket.”

Rövid felkiáltásával – „Íme, az ember!” – Pilátus is örökérvényű igazságot mondott ki. Akaratlanul, de rámutatott Krisztusban az ember igazi lényegére: az ember annyira ember, amennyire mások megváltásáért szenvedni képes. Az ítélethozatal körülményei pedig megmutatják, mekkora a különbség ember és „az ember” között. A csúfolódó, Jézust arcul köpő katonák: emberek. Jézus „az ember” méltóságával viselte megaláztatását.
Még a főpapok is ártatlannak találták (ezért kellett hamis tanú), mégis megkorbácsolták. Jézus, „az ember” magára vette ezt a bűnt is, hogy mi „Isten igazsága legyünk Őbenne.”

Az ember gyáva, félénk, megalkuvó: Pilátus is visszalépett, ha a császárnál való bevádolással fenyegették – „az Ember” nem alkudott meg senkivel: csak az Atya akaratát figyelte.

Füstös Gyula

DÉLUTÁN | 

Az Úr Jézus és Pilátus

Igehely: Mt 27:1-2, 11-26; Kulcsige: Mt 27:22 „Pilátus így szólt hozzájuk: Mit tegyek akkor Jézussal, akit Krisztusnak mondanak? Mindnyájan azt kiáltották: Keresztre vele!”

Akárcsak Heródes, Pilátus is egyszer találkozik Jézussal. Talán egy órán át tarthatott a kihallgatás. Ennyi idő alatt Pilátusnak döntenie kellett: elfogadja Jézus király mivoltáról szóló állításait, vagy visszautasítja. Mondhatnánk, hogy záros határidőn belül döntenie kellett: megkoronázza, vagy megfeszíti Jézust?

Pilátus tragédiája abban keresendő, hogy bár szimpatizált az elítélt fogollyal, rokonszenvesnek találta, felismerte benne azt a különleges vonást, ami mássá tette Őt minden addigi ítéletre várótól – mégsem akarta feladni függetlenségét, önálló döntési jogát, önérzetét. Fizikai valóságában láthatta Jézust; hagyta, hogy lenyűgözze személyiségének varázsa, nem tagadta meg állítását, tudni akarta: foglya valóban egyféle álruhás király?

A legtöbb ember idáig jut el – vagy, ha úgy tetszik, idáig eljut – a Jézussal való kapcsolatában. Miként Pilátus: pozitívan értékeli, igazat is ad tanításának, rendkívüli személyiségnek tartja – csak éppen a lényeget, isteni mivoltát tagadja meg. Igen, mert akkor engedelmeskedni kellene Neki.

Megvallottad már Jézust Isten Fiának?

Füstös Gyula

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
3 + 1 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: Róm 7:14–25; Kulcsige: Róm 7:25 „Hála legyen Istennek a mi Urunk Jézus Krisztus által! Tehát én magam értelmemmel ugyan Isten törvényének szolgálok, testemmel azonban a bűn törvényének.”

A lelki életünkben tudjuk és elismerjük, mint Pál is, hogy a törvény jó. Belenézünk, és látjuk, hogy milyen jónak kellene nekünk is lennünk. De meglátjuk, hogy milyen rosszak vagyunk. Mármint, hogy bennünk lakik a bűn, ami teszi a rosszat, amit én magam nem is akarok tenni, hiszen gyűlölöm, de mégis teszem, bár nem akarom. A bűn törvénye ez. Nem csupán Pál „találtaték” (10.v.) úgy, hanem ő maga „megtalálta” azt a törvényt, hogy csak a rosszra van lehetősége (21.v.) – a bűn megvan benne – (Károli), szó szerint: mellé fekszik, kéznél van.