2023. április 6., csütörtök

DÉLELŐTT | 
Íme, az ember!

Igehely: Jn 19:1-16a; Kulcsige: Jn 19:5 „Ekkor kijött Jézus, rajta volt a töviskorona és a bíbor ruha. Pilátus így szólt hozzájuk: Íme, az ember!”

Hétfőn olvashattuk Kajafás gondolatát: „jobb, ha egy ember hal meg a népért.” Gamáliel pedig azt állította a börtönből szabaduló tanítványokra utalva: „ha ez a mozgalom emberektől van, fölbomlik, ha Istentől van, nem tudjátok szétoszlatni őket.”

Rövid felkiáltásával – „Íme, az ember!” – Pilátus is örökérvényű igazságot mondott ki. Akaratlanul, de rámutatott Krisztusban az ember igazi lényegére: az ember annyira ember, amennyire mások megváltásáért szenvedni képes. Az ítélethozatal körülményei pedig megmutatják, mekkora a különbség ember és „az ember” között. A csúfolódó, Jézust arcul köpő katonák: emberek. Jézus „az ember” méltóságával viselte megaláztatását.
Még a főpapok is ártatlannak találták (ezért kellett hamis tanú), mégis megkorbácsolták. Jézus, „az ember” magára vette ezt a bűnt is, hogy mi „Isten igazsága legyünk Őbenne.”

Az ember gyáva, félénk, megalkuvó: Pilátus is visszalépett, ha a császárnál való bevádolással fenyegették – „az Ember” nem alkudott meg senkivel: csak az Atya akaratát figyelte.

Füstös Gyula

DÉLUTÁN | 

Az Úr Jézus és Pilátus

Igehely: Mt 27:1-2, 11-26; Kulcsige: Mt 27:22 „Pilátus így szólt hozzájuk: Mit tegyek akkor Jézussal, akit Krisztusnak mondanak? Mindnyájan azt kiáltották: Keresztre vele!”

Akárcsak Heródes, Pilátus is egyszer találkozik Jézussal. Talán egy órán át tarthatott a kihallgatás. Ennyi idő alatt Pilátusnak döntenie kellett: elfogadja Jézus király mivoltáról szóló állításait, vagy visszautasítja. Mondhatnánk, hogy záros határidőn belül döntenie kellett: megkoronázza, vagy megfeszíti Jézust?

Pilátus tragédiája abban keresendő, hogy bár szimpatizált az elítélt fogollyal, rokonszenvesnek találta, felismerte benne azt a különleges vonást, ami mássá tette Őt minden addigi ítéletre várótól – mégsem akarta feladni függetlenségét, önálló döntési jogát, önérzetét. Fizikai valóságában láthatta Jézust; hagyta, hogy lenyűgözze személyiségének varázsa, nem tagadta meg állítását, tudni akarta: foglya valóban egyféle álruhás király?

A legtöbb ember idáig jut el – vagy, ha úgy tetszik, idáig eljut – a Jézussal való kapcsolatában. Miként Pilátus: pozitívan értékeli, igazat is ad tanításának, rendkívüli személyiségnek tartja – csak éppen a lényeget, isteni mivoltát tagadja meg. Igen, mert akkor engedelmeskedni kellene Neki.

Megvallottad már Jézust Isten Fiának?

Füstös Gyula

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
7 + 10 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: 2Krón 19:1–6 Kulcsige: 2Krón 19:3 „Bár volt benned valami jó is, mert kiirtottad az országból a szent fákat, és állhatatos szívvel kerested az Istent.”

„Az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az ÚR azt nézi, ami a szív­ben van.” – je­len­ti ki Sá­mu­el pró­fé­tá­nak az Úr (1Sám 16:7). Isten látja, ami a szív­ben van: látja a rosszat, de azt a kis jót is: „Bár volt ben­ned va­la­mi jó is… áll­ha­ta­tos szív­vel ke­res­ted az Is­tent” (3.v.). Jós­áfát azt ter­jesz­tet­te, amit ér­de­mes volt, mert ez­ál­tal mun­kál­ta Isten aka­ra­tát, és a meg­té­rést szor­gal­maz­ta. Újra és újra ki­ment a nép közé. A lelki élet csak he­lyes rend­tar­tás­sal, jó ta­náccsal, Isten ne­vé­ben mű­kö­dik jól. Jós­áfát meg­té­rí­tet­te a ko­ra­be­li em­be­re­ket, őseik Is­te­né­hez te­rel­te szí­vü­ket.