2023. augusztus 17., csütörtök

DÉLELŐTT | 
Tudta, mégsem tette!

Igehely: Dán 5:13-6:1; Kulcsige: Dán 5:22 „De te, Bélsaccar, aki a fia vagy, nem aláztad meg magadat, bár mindezt tudtad.”

Bélsaccar tudja, hogy kicsoda Dániel! Mégis először a varázslókat, jövendőmondókat hívatta magához. Tudta, hogy Dániel meg tudja fejteni az írást és annak jelentését! De akkor miért nem hívatta őt először? Talán azért, amiért Jósáfát idejében sem akarta az Izráel királya meghallgatni Mikeást, mert az mindig Isten üzenetét jelentette meg a király előtt, és ezt nem akarta hallani (1Kir 22:8). Talán néha mi is hasonlóképpen járunk: amikor van egy saját akaratunk, és az Úr akarata valami más, akkor inkább nem keressük azt!
Dániel megjelenti az igazságot. Elmondja, hogy hibázott, amikor, bár látta elődje példáját, de nem okult belőle, hanem ostobán felfuvalkodott. „Tudtad, mit kellene tenned”, de ellenkezőleg cselekedtél, „az Istent… nem dicsőítetted” (Dán 5:18). Elmondta az írás jelentését is: „számba vette Isten a te országlásodat, és véget vet annak.”
Legyen szemünk előtt, hogy Isten maga elé fog állítani bennünket is: megmérettetünk! Vajon elégségesnek találtatunk? „Mert nekünk mindnyájunknak meg kell jelennünk a Krisztus ítélőszéke előtt.” Amikor az Úr szól bármilyen formában, otthoni csendességben, igehirdetés által, imádkozás közben, történések által, ne keményítsük meg a szívünket!

Oláh Gedeon

DÉLUTÁN | 

Együttélés értelmes módon!

Igehely: 1Pt 3:7 „És ugyanígy, ti, férfiak is, megértően éljetek együtt feleségetekkel, mint a gyengébb féllel, adjátok meg neki a tiszteletet mint örököstársatoknak is az élet kegyelmében, hogy imádkozásotok ne ütközzék akadályba.”

Óriási áldás a keresztyén házasság, amelyben mindig számíthatnak egymásra a házastársak. Semmihez sem hasonlítható az a felszabadult lelkiállapot, amelyet a tiszta házastársi kapcsolat eredményez. Isten úgy tervezte, hogy őszinte szeretettel ragaszkodjanak egymáshoz a házastársak, Ő adta belénk a vonzalmat, az érzelmeket. Az értelmes együttélés feltétele a kölcsönös tisztelet, szeretet, tisztaság. Fizikai kapcsolat is, de mély lelki kapcsolat is egymással és Istennel: „Jobban boldogul kettő, mint egy, …ha elesnek, az egyik ember fölemeli a társát… A hármas fonál nem szakad el egyhamar.” (Préd 4:9-12). Kettőről beszél (házastársak), mégis hármas kötélről van szó. Ha Isten a harmadik (vagyis az első), az stabil, erős alapokon álló, gyümölcsöző házasságot eredményez. Minél közelebb vannak a társak az Úrhoz, annál közelebb lesznek egymáshoz is. Van helye a házasságban értelmes módon mindennek, de Isten kell legyen a főhelyen, hogy „legyen idő az imádkozásra és a böjtölésre is”. Segítsen az Úr minket, akik házasságban élünk, törekedni a hármas fonál kialakulásához, akik még házasság előtt vannak, azok pedig tervezzék a jövőjüket csakis az Úrban!

Oláh Gedeon

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
4 + 2 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: Ézs 35:1–10 Kulcsige: Ézs 35:6 „Akkor majd úgy szökell a sánta, mint a szarvas, és ujjong majd a néma nyelve. Mert víz fakad a pusztában, és a kietlen tájon patakok.”

Isten legegyszerűbb szavában több erő van, mint a világ összes szavában! Ezért élő és ható az Ő beszéde; mindig megelevenít, függetlenül attól, hogy ki milyen reménytelen helyzetben van. Ki gondolta volna, hogy az Ő szavára a fogságban élő nép megszabadul az akkori világ legerősebb birodalmából? Hogy ez a nép közel 2000 km-t fog gyalogolni hazafelé a sivatagon keresztül, és nem fog ott elpusztulni. Sőt képesek lesznek arra, hogy újra felépítsék otthonaikat, és benépesítsék az elpusztult országot. Akik csak hallották ezeket a szavakat, hittel, reménységgel és örömmel teltek be.