2023. december 16., szombat

DÉLELŐTT | 
Az új szövetség közbenjárója

Igehely: Zsid 9:11-15; Kulcsige: Zsid 9:15 „hogy elbeszélhessem sok dicső tettedet Sion leányának kapuiban, és vigadhassak, mert megszabadítottál!”

Ha két ember nagyon megharagszik egymásra, nehéz a békülés, mert általában nem beszélnek, még szóra sem méltatják egymást. Ahhoz, hogy megbéküljenek, szükség van egy harmadik félre, aki közbenjár, elősegíti a helyreállást; aki jól ismeri mindkettőt, és jót akar mindkettőnek. Vétkeinkkel és bűneinkkel mi is magunkra haragítottuk Istent. Az egykori bensőséges atyai kapcsolattól elidegenedtünk, eltévelyedtünk, „ki-ki a maga útjára tért” (Ézs 53:6). Milyen jó, hogy Isten, aki semmit nem hibázott vagy vétett ellenünk, soha nem mondott le arról, hogy újra helyreálljon a kapcsolat közte és közöttünk, emberek között. Az Ő egyetlen Fiát küldte közénk, hogy hirdesse Isten jóakaratát az emberek felé. Mit tettek erre az emberek? Amit a legjobban tudnak: gyűlölni, ölni. Megölték Isten békekövetét. Mit tett erre a mi mennyei Atyánk? Meghallgatta Fia értünk mondott imádságát. A kereszthalálára pedig úgy tekint, mint bűneinkért való szent áldozatra. Ezáltal megnyitotta minden Krisztusban megtérő bűnös előtt a megtérés lehetőségét, ugyanakkor az örök élet lehetőségét is. Nincs ennél nagyobb szeretet!
Téged mire késztet e kimondhatatlan szeretet?

Balog Ferenc

DÉLUTÁN | 

Békesség Istenben

Igehely: Ézs 26:1-4; Kulcsige: Ézs 26:3 „Akinek szilárd a jelleme, azt megőrzöd teljes békében, mert benned bízik.”

Aki szilárd jellemmel bízik az Úrban, azt megőrzi Ő, és békességet ad neki. A békesség nagy kincs, az tudná igazán értékelni, akinek nincs. A békétlenség megemészti belülről az embert, elveszi örömét, életkedvét, erejét. Az igazi lelki békességet nem a körülmények adják, hanem az Istennel való kapcsolatunk. Ha ez a kapcsolat hitre, bizalomra és Isten iránti engedelmességre épül, megmarad a békesség minden időben: „Bízzatok az Úrban mindenkor, mert az Úr a mi kősziklánk mindörökre” (4.v). Sokakkal beszélgettem, akiknek emberileg semmi okuk nem lenne a békétlenségre, mégis panaszkodnak, zaklatottak, vagy súlyosabb esetben már depresszió kínozza őket. Vannak, akiknek minden okuk meglenne a szomorúságra, békétlenségre, mégis boldogok.
Mi a helyzet veled? Van békességed? Ha nincs, ne a körülményeket okold, és ne a rosszakaróidat. A békesség hiányát okozhatja a megtűrt bűn: „Nincs békességük a bűnösöknek! – mondja az Úr” (Ézs 48:22). Békétlenséget okoz a szeretet hiánya: „a teljes szeretet kiűzi a
félelmet, mert a félelem gyötrelemmel jár” (1Jn 4:18). A hit, bizalom, szeretet békességet ad: „bízzatok, én legyőztem a világot” (Jn16:33).
Legyen ma is békességed erős városa az Úr!

Balog Ferenc

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
1 + 1 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: 1Kor 4:1–5 Kulcsige: 1Kor 4:1–2 „Úgy tekintsen minket minden ember, mint Krisztus szolgáit és Isten titkainak sáfárait. Márpedig a sáfároktól elsősorban azt követelik, hogy mindegyikük hűségesnek bizonyuljon.”

A hűség is­te­ni jel­lem­vo­nás, amit mi, ha­lan­dó em­be­rek, ne­he­zen tu­dunk fel­fog­ni, és be­ha­tá­rol­ni nagy­sá­gá­ban, hosszú­sá­gá­ban, mély­sé­gé­ben, idő­ben stb.: „Tudd meg tehát, hogy a te Is­te­ned, az Úr az Isten. Áll­ha­ta­tos Isten ő, aki hű­sé­ge­sen meg­tart­ja szö­vet­sé­gét ezer nem­ze­dé­ken át is, azok iránt, akik sze­re­tik őt és meg­tart­ják pa­ran­cso­la­ta­it” (5Móz 7:9). A mi hű­sé­ges Is­te­nünk­nek egyik leg­főbb el­vá­rá­sa, hogy szol­gái hű­sé­ge­sek le­gye­nek.