2023. június 21., szerda

DÉLELŐTT | 
Jól vigyázzatok Krisztuskövető életmódotokra!

Igehely: Ef 5:10-20; Kulcsige: Ef 5:15 „Jól vigyázzatok tehát, hogyan éltek; ne esztelenül, hanem bölcsen.”

Egy frissen megtért fiatalember a munkahelyén üzemről üzemre járt, és mindenhol bizonyságot tett megtéréséről. Egy hét múlva kezébe adták a munkakönyvét. Ezt követően a gyülekezetben is bizonyságot tett arról, hogy munkahelyéről a hite miatt tették ki. Érettebb hívők elmagyarázták neki, hogy nem a hite miatt történt mindez, hanem azért, mert nem végezte el a munkáját, helyette prédikált. Ennek a fiatal testvérnek nem volt bölcsessége.
Krisztust kell bemutatnunk a világnak. Amilyenek vagyunk, olyan Krisztust ismernek meg. Ha zúgolódó, elégedetlen, lusta, munkakerülő, italozó, családját elhanyagoló „hívő” embert látnak, azt mondják: „Ilyenek a hívők.” Sőt, ilyen képet alkotnak Krisztusról is! Ha az üzleti életben ügyeskedő, másokat becsapó, nyereségvágyó „hívő” embert látnak, ennek alapján formálnak képet Krisztusról. A közösségi médiában is az a Krisztus jelenik meg, akit te felteszel.
Milyen a te Krisztusod? Hogyan tükröződik vissza a Mester a mindennapi életedben? Ma milyen Krisztust fogsz bemutatni a környezetedben?

Dobos Péter

DÉLUTÁN | 

Az evangélium világosság

Igehely: 2Kor 4:1-6; Kulcsige: 2Kor 4:6 »Isten ugyanis, aki ezt mondta: „Sötétségből világosság ragyogjon fel”, ő gyújtott világosságot szívünkben, hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének ismerete Krisztus arcán.«

Koromsötét éjszaka volt, amikor egyedül kaptattam fölfelé a Tahi-táborhoz. Az előző vihar tönkretette a villamoshálózatot, olyan sötét volt, hogy nyitott szemmel is lehetett volna aludni. Jobbra szakadék, balra sziklás hegyoldal. A sziklákat tapogatva haladtam lassan előre, néha meg-megcsúszott a lábam a szakadék felé a vizes, agyagos földön. Aztán jött egy kereszteződés, és én eltévedtem. Fák, bokrok között botorkáltam tovább, nem tudva, hová megyek. „Istenem, segíts!” – fohászkodtam, és egyszerre csak a közelben felcsendült egy ének, majd visszajött az áram, és felgyulladtak a tábor fényei. Megmenekültem.
Ha utunkat nem világítja meg az evangélium fénye, életünk szakadékok, sziklák, sűrű bozótok között botorkál, és nem tudjuk, merre tartunk. Isten azonban azt akarta, hogy „sötétségből világosság ragyogjon fel”. Ő gyújtott világosságot szívünkben. Elküldte Krisztust, az élő Igét, hogy ne tévedjünk el.
Ha elbizonytalanodtak lépteid, ha életed egy sötét szakaszába jutottál, kérd az Úr Jézus Krisztust, hogy gyújtson világosságot szívedben, hiszen Ő maga a világosság.

Dobos Péter

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
1 + 1 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: Péld 16:16–21 Kulcsige: Péld 16:19 „Jobb szelíd lelkűnek lenni az alázatosok közt, mint zsákmányon osztozni a gőgösök közt.”

A szelídlelkűségbe és az alázatba még soha senki nem bukott bele. Aki inkább választja az Isten népével együtt a sanyargatást, mint a világ kincseit és a bűn ideig-óráig tartó gyönyörűségét (Zsid 11:25), az kiteljesedett életet él már e földön, és jutalmat nyer az örökkévalóságban. Ezt a kiteljesedést számunkra a Krisztus lelkületének bennünk való munkálkodása jelenti – a világ értetlenkedését, gyűlöletét, az angyalok csodálkozását kiváltva.