2023. május 12., péntek

DÉLELŐTT | 
Ruth – nehézségek közepette is hűséges volt

Igehely: Ruth 2:4-13; Kulcsige: Ruth 3:11 „Ne félj hát, leányom, mindent megteszek érted, amit csak mondasz, hiszen mindenki tudja népem kapujában, hogy derék asszony vagy.”

Ma a hűség bibliai példaképe van előttünk. Egy pogány nő, aki a Megváltó családfájába is belekerült, a moábita Ruth. A Biblia egyik legszebb története egy zavaros korból, a Bírák idejéből. Ez önmagában is bátorító, hogy akármilyen nehéz időket élünk, Isten széppé tudja tenni az életet. A boldog végkifejlet előtt azonban szörnyű dolgokat kellett átélnie Ruthnak és szeretett anyósának, Naóminak: éhínség, kivándorlás idegenbe, tragédiák sorozata (minden férfi meghalt a szűk családban), visszatérés megalázottan a szülőföldre. És ezek után sem veszítették el a hitüket, reménységüket és bizalmukat Isten felé. Ő pedig elkezd cselekedni: jóindulatú gazdag rokon, kedves szolgák, befogadó, Naómit visszafogadó közösség. Végül egy újrakezdett élet Boáz feleségeként. Aztán a gyerekáldás, amely megkoronázza az életüket.
Isten szeret téged. Kegyelemből – meg nem érdemelten üdvösséget kínál Fia halálig tartó hűségéért. De számít a te hűségedre is. És meglátod ennek gyümölcseit: „A hűségeshez hűséges vagy” (Zsolt 18:26).
Van-e nem hívő ismerősöd, aki sok tekintetben jobb ember, mint hívő ismerőseid közül néhány? Mit tudnál tenni a megtéréséért? Hogyan lehetne befogadóbb a gyülekezetünk?

Balogh Barnabás

DÉLUTÁN | 

Édesanyjáról is gondoskodó Megváltó

Igehely: Jn 19:25-27 „Jézus keresztjénél ott állt anyja és anyjának nővére, Mária, Klópás felesége, valamint a magdalai Mária. Amikor Jézus meglátta, hogy ott áll anyja és az a tanítvány, akit szeretett, így szólt anyjához: Asszony, íme, a te fiad! Azután így szólt a tanítványhoz: Íme, a te anyád! És ettől az órától fogva otthonába fogadta őt az a tanítvány.”

Szűz Mária személye megosztja a keresztyénséget. A Biblia kegyelembe fogadottként említi (Lk 1:28). Küldetése egyedülálló, de ő is ember. Példája követendő, ill. követhető: „Íme, az ÚR szolgálóleánya, legyen nekem a te beszéded szerint.” Így elfogadni a felfoghatatlant! Ilyen bizalommal tekinteni Istenre! Jutalma: elsőszülött Fia végrendelkezik felőle. Rábízza a barátjára, aki haláláig gondoskodik róla. Mária ott van a pünkösdi 120 között, a hagyomány szerint Lukács tőle szerezte információit evangéliuma megírásához. A gondoskodó szeretet erőt ad a tragédia elviseléséhez, inspirációt a szolgálathoz.
A szüleinkről való gondoskodás nagy kihívást jelenthet. Megváltónk szenvedése közben sem feledkezett meg elsőszülötti felelősségéről. Nem testvéreire bízta édesanyját, hanem legközelebbi barátjára, aki hosszú távon segíthetett neki. Ma is eljöhet az a pont, amikor legjobb szándékunk ellenére képtelenek vagyunk ellátni szeretteinket, és egészségügyi szakemberekre kell őket bízni.
Ő adjon bölcsességet, hogy jó döntéseket tudjunk hozni a ránk bízottakkal kapcsolatban! Mi a vélemény a környezetedben/gyülekezetedben az idősek otthonokba helyezéséről? Mivel magyarázható, és mikor elfogadhatatlan ez egy hívő embertől?

Balogh Barnabás

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
3 + 1 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: ApCsel 16:35–40 Kulcsige: ApCsel 16:36 „Az elöljárók azt a parancsot küldték, hogy bocsássalak szabadon titeket: most tehát távozzatok, menjetek el békességgel!”

A Fi­lip­pi­ben vég­zett misszió­mun­ka miatt Pál és Szi­lász igaz­ság­ta­la­nul szen­ve­dett, és bör­tön­be ke­rül­tek. Köz­ben a bör­tön­őr meg­tért, és ház­né­pé­vel, akik hit­tek, be is me­rít­kez­tek még azon az éj­sza­kán. A város elöl­já­rói más­nap meg­üzen­ték a bör­tön­őr­nek a tör­vény­szol­gá­kon ke­resz­tül, hogy bo­csás­sa sza­ba­don az apos­to­lo­kat. De mivel nyil­vá­no­san meg­ver­ték, és bör­tön­be zár­ták őket íté­let nél­kül, pedig római pol­gá­rok vol­tak, ezt Pál és Szi­lász nem hagy­ta annyi­ban. Azt kér­ték, hogy jöj­je­nek el az elöl­já­rók, és maguk ve­zes­sék ki őket, ne ti­tok­ban bo­csás­sák el, mint va­la­mi go­nosz­te­vő­ket.