2023. október 30., hétfő

DÉLELŐTT | 
Hit által élünk

Igehely: Róm 3:27-31; Kulcsige: Róm 3:28 „Hiszen azt tartjuk, hogy hit által igazul meg az ember, a törvény cselekvésétől függetlenül.”

A fizikai élethez alapvetően friss levegőre, tiszta vízre és egészséges ételre van szükség. A szellemi-lelki élethez pedig csak hitre van szükség. De ez a hit nem saját magunkban van, hanem Jézus Krisztusban. Nem abban, amit mi teszünk, hanem abban, amit Ő tett. Mit tett Jézus? „…szenvedett egyszer a bűnökért, az Igaz a nem igazakért, hogy Istenhez vezessen minket” (1Pt 3:18). Semmi nem képes hatásosabban alázatban tartani a hívőt, mint a hit által való élet, ami nem arról szól, hogy dicsekszik azzal, amit az ember tehet Jézusért. Csak arról szól, amit Jézus tett az emberért, és így a dicsekvés lehetetlenné lett. Isten igazat ad a hívőnek Jézusért, a hívő pedig dicsőíti ezért Istent úgy, hogy neki tetszően él. „Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve: többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem; azt az életet pedig, amit most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem…” (Gal 2:20). Így „érvényt szerzünk a törvénynek”.
Milyen vezérelv alapján élsz? Kinek vagy minek élsz, magadnak vagy Jézusnak?

Dézsi István

DÉLUTÁN | 

Isten az élők Istene

Igehely: Lk 20:34-40; Kulcsige: Lk 20:38 „Isten pedig nem a holtak Istene, hanem az élőké. Mert az ő számára mindenki él.”

A szadduceusoknak felel az Úr Jézus ezekben az igékben, akik a saját hitetlenségük gyártotta „fegyvert” Jézusra irányítják. Feleletként a saját fegyverükkel győzte le, és szégyenítette meg őket. Ugyanezt tette a Sátánnal is, akit a saját fegyverével, a saját birodalmában győzött le, úgy, hogy „halálra adatott bűneinkért, és feltámasztatott megigazulásunkért” (Róm 4:25). Halálával „eltörölte a halált, világosságra hozta pedig az életet és halhatatlanságot” (2Tim1:10 Károli). Senkinek nincs méltósága önmagában az eljövendő országba való bemenetelhez, csak azoknak, akik „méltónak ítéltetnek”. Kik méltók? Azok, akiknek „hatalmat ada… hogy Isten fiaivá legyenek… a kik az ő nevében hisznek” (Jn 1:12 Károli). Mert akik Isten fiaivá lesznek azok a feltámadás fiai is.
Milyen csodálatos lesz ott élni, ahol Isten „letöröl minden könnyet a szemükről, és halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak” (Jel 21:4). Mert Isten az élők Istene!

Dézsi István

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
15 + 4 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: Lk 10:17–24 Kulcsige: Lk 10:21 „Abban az órában így ujjongott Jézus a Szentlélek által: «Magasztallak, Atyám, menny és föld Ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és értelmesek elől, és felfedted az egyszerű embereknek. Igen, Atyám, mert így láttad jónak.»”

Harminc évvel ezelőtt jelent meg egy film, amely Lukács evangéliuma alapján mutatta be Jézus életét. Több nyáron is levetítettem ezt a filmet kultúrházakban, sátrakban, utcán, még kocsmák udvarain is. Összességében vagy negyven alkalommal néztem meg, de nem tudtam megunni! A nézőket is megragadta, mert bemutatott egy mosolygós, derűvel, örömmel teli Jézust. Az emberek könnyen azonosultak vele. Ugyanakkor sokan a hívők közül megbotránkoztak: szerintük Jézus szentebb, visszafogottabb és komolyabb volt.