2023. szeptember 7., csütörtök

DÉLELŐTT | 
Hetedik pecsét és az első öt trombitaszó

Igehely: Jel 8:1-9; Kulcsige: Jel 8:6 „A hét angyal pedig, akinél a hét trombita volt, felkészült, hogy trombitáljon.”

Az imáinkra sokszor úgy érezzük, hogy nem jön felelet, de milyen bátorító, hogy a hittel elmondott ima kedves illatként, angyali közbenjárással ott van Isten trónja előtt. A kegyelem elutasítása Isten ítéletét vonja maga után. Az istentagadó világ, amikor szembesül a természeti csapásokkal (aszály, árvíz, jégeső, tornádó), éghajlatváltozásról beszél a megtérés helyett. Aztán klímakonferenciákat szerveznek, mert azt remélik, hogy megtalálják a környezeti változásokra a megoldást.
Az angyalok trombitálása újabb és újabb természeti csapást hoz a földre, a megtéretlen és az Isten törvényét lábbal tipró világra. A Biblia nyilvánvalóvá teszi, hogy ez Isten büntetése. Isten különbséget tesz az övéi, az elpecsételtek és az istentagadók között, akár az egyiptomi csapás idején. Isten a természet fölött is úr, és Ő irányítja a szelet, az esőt, a vihart és mindent. Rajtad ott van-e már az Isten pecsétje, ami a Bárány vére? „Nincs nyomorultabb ember a földön, mint akiért senki sem imádkozik.” Imádkozz ma is valakiért, és hidd el, hogy imáid nem hullanak a porba, hanem ott vannak Isten trónja előtt!

Király László

DÉLUTÁN | 

A gyülekezetnek is meg kell térnie

Igehely: Jel 3:1-6; Kulcsige: Jel 3:3 „Emlékezzél tehát vissza, hogyan kaptad és hallottad: tartsd meg azt, és térj meg! Ha tehát nem ébredsz fel, eljövök, mint a tolvaj, és nem tudod, melyik órában jövök el hozzád.”

Amikor a vétekről vagy megtérésről beszélünk, általában ellenünk elkövetett bűnök vagy személyek jutnak eszünkbe. Igénkben a szárdiszi gyülekezet felvigyázója van felszólítva, hogy ébredjen és ébressze a halófélben lévőket. Egy rendkívül veszélyes lelkiállapotról ír a gyülekezet Ura, ez pedig nem más, mint az önáltatás bűne, amikor elfogadottá válnak bizonyos jelenségek, bűnök, amelyek nem kedvesek Isten előtt. Előbb elkezdünk megbarátkozni a bűnnel, eltűrjük, toleráljuk, majd megszokjuk, és később sajnos életformává válik. Még nem találkoztam olyan gyülekezettel, ahol bárkit is megintettek volna irigység, kapzsiság vagy akár anyagiasság miatt. Pedig ezek a csendes gyilkosok rombolják belülről a közösséget és mérgezik a kapcsolatokat.
Vizsgáljuk meg magunkat, nem vagyunk-e vétkesek hasonló dolgokban? Ha nem, adjunk hálát érte Istennek, de ébredjünk fel és ébresszük fel azokat, akik halófélben vannak! Uram, add, hogy azok közé tartozzam, akik nem szennyezték be a ruhájukat, és fehér ruhában fognak járni. Az a vágyam, hogy az én nevemről is vallást tudjál tenni az Atya előtt és angyalai előtt!  Ámen!

Király László

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
1 + 4 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: Tit 3:1–2 „Emlékeztesd őket arra, hogy rendeljék alá magukat az uralkodóknak és a felsőbbségnek: engedelmeskedjenek, és legyenek készek minden jó cselekedetre. Senkit se szóljanak meg, kerüljék a viszálykodást, legyenek megértők, teljes szelídséget tanúsítva minden ember iránt.”

Az, aho­gyan töb­bek kö­zött a ha­tó­sá­gok­hoz és a fel­sőbb­sé­gek­hez vi­szo­nyu­lunk, vi­lá­go­san meg­mu­tat­ja, mennyi­re vesszük ko­mo­lyan az Úr Jézus sze­líd­lel­kű­ség­ben való nö­ve­ke­dés­re fel­szó­lí­tó pa­ran­csát. Mai igénk tel­jes sze­líd­sé­get kér tő­lünk, ki­vé­tel nél­kül min­den ember iránt. Sze­re­tő csa­lád­tag­ja­ink­hoz, jó­ba­rá­ta­ink­hoz még ké­pe­sek va­gyunk úgy-ahogy sze­líd­ség­gel vi­szo­nyul­ni, de mi­lyen ma­ga­tar­tást ta­nú­sí­tunk a nehéz ter­mé­sze­tű, erő­sza­kos, min­ket ki­hasz­ná­ló vagy el­nyo­mó em­be­rek­kel szem­ben?