2024. augusztus 16., péntek

DÉLELŐTT | 
Isten szeretete szője át a családokat!

Igehely: Zsolt 103:13–18; Kulcsige: Zsolt 103:17 „De az Úr szeretete mindörökké az istenfélőkkel van, és igazsága még az unokáikkal is.”

A legkorábbi felmenőm, akiről tudok, 1721-ben települt be Magyarországra egy evangélikus közösséggel együtt, és a közösség vezetőjének, lelkipásztorának a lányát vette feleségül. Állítólag igehirdető és presbiter is volt, sőt a családunk elmúlt 300 évében, ami dokumentálva van, több hozzá hasonló istenfélő utódja lett neki. Előfordul nálunk nagycsaládi találkozókon, hogy velem együtt 6-7 lelkipásztor is jelen van. Ezeket én azután tudtam meg, hogy az Úr elhívott a szolgálatra, és egyértelműen megláttam benne az ígéretek beteljesülését: „De irgalmasan bánok ezer nemzedéken át azokkal, akik szeretnek engem és megtartják parancsolataimat” (2Móz 20:6).

Érdekes így visszagondolni elődeimre, akik életéről kevés ismerettel rendelkezem, de mégis hálát tudok adni értük, mert istenfélő emberek voltak. Az ő hitüknek és Isten iránti engedelmességüknek a gyümölcse lehetek, és én magam is azért imádkozom, hogy ebben az áldásban, amit generációk óta élvezhet a családunk, az én unokáim és dédunokáim is részesülhessenek.

Te fölismerted-e már, hogy kinek a hitének és szeretetének gyümölcse vagy? Fognak-e hálával visszagondolni szeretetedre gyermekeid, unokáid, sőt unokáid unokái is?

Győri Gábor

DÉLUTÁN | 

Isten bölcsességének mélysége

Igehely: Róm 11:25–36; Kulcsige: Róm 11:25 „Nem szeretném, testvéreim, ha önmagatokat bölcseknek tartva nem vennétek tudomásul azt a titkot, hogy a megkeményedés Izráelnek csak egy részét érte, amíg a pogányok teljes számban be nem jutnak.”

Pál apostol figyelmezteti a zsidók és nem zsidók közötti feszültségektől fortyogó római gyülekezetet, nehogy a pogánykeresztyének valamilyen beképzelt bölcselkedés áldozataivá legyenek, és prófétai erővel tárja fel előttük az Izráelre érvényes isteni üdvtervet. A zsidóság megkeményedése nem végleges, csak a pogánymisszió befejeződéséig tart. Izráel megszabadulásának bizonyossága az Írás alapján nyugszik. Krisztus Jézus, a Megváltó által Isten minden akadályt el fog hárítani, ami népétől elválasztja, és létre fogja hozni az új szövetséget. A zsidók és pogányok sorsának csodálatos egybefonódására mutat rá Pál. Isten az egész emberiséget felelőssé teszi az engedetlenség miatt, amit szeretetével győz le, és feltétel nélkül mindenkit irgalmába fogad.

Ma azt látjuk, hogy a hitetlenség, az ateizmus a zsidóság nagyon nagy részét jellemzi. Hogy hogyan fogja Isten ezt teljesen megváltoztatni, és népének egészét önmagához visszafordítani, nem tudjuk, de hisszük. Az Örökkévaló bölcsessége felfoghatatlan, de bízhatunk benne, hogy megvalósítja szíve szándékait.

Győri Gábor

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
7 + 10 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: 1Móz 49:28–33; Kulcsige: 1Móz 49:33 „Amikor befejezte Jákób a fiainak szóló parancsokat, felhúzta lábait az ágyra, azután elhunyt, és elődei mellé került.”

Jákóbot Isten csodálatosan kiválasztotta, és tervét megvalósította életében. Hosszú utat tett meg. Tudatában volt, hogy Isten vezette őt végig az úton. Mi látjuk-e életünkben Isten vezetését, gondviselését, amikor visszapillantunk a megtett útra?

Talán utolsó vágya volt, hogy megláthassa Benjámint és Józsefet. Még nagyobb öröm volt számára, hogy találkozhatott a Józseftől származó unokákkal is. Ekkor már testileg nagyon gyenge volt, de az, ahogyan Isten vezette 147 év alatt, még nem homályosodott el előtte.