2024. augusztus 20., kedd

DÉLELŐTT | 
Istentől van minden hatalom

Igehely: Róm 13:1–7; Kulcsige: Róm 13:1 „Minden lélek engedelmeskedjék a felettes hatalmaknak, mert nincs hatalom mástól, mint Istentől, ami hatalom pedig van, Istentől rendeltetett.”

Néha elgondolkodom azon, hogy milyen lenne az életünk, ha őseink nem vándoroltak volna Európába, és nem telepedtek volna le a Kárpát-medencében? Nemrég találkoztam egy ujgur felmenőkkel rendelkező kazah fiatalemberrel. Örömében videoklipet készített a „távoli rokonnal” arról, hogy milyen hasonló kiejtésű szavaink vannak. Nem érdekes, hogy ezer év múlva is ezek a közös szavak fellelhetők?

Ma különösen azért adjunk hálát, hogy itt van a hazánk, Isten áldása kísérte nemzetünket a történelem forgatagában. Voltak istenfélő királyaink, fejedelmeink, akik értelmük szerint igyekeztek keresztyén alapokon tartani a nemzetet. Az is megtörtént, hogy külső vagy belső ellenségek által térdre kényszerített a Mindenható.

Erdélyben János Zsigmond fejedelem idejében fogalmazták meg Európában először a vallásszabadságot, az 1568-as tordai országgyűlésen: „hogy mindön helyökön az prédikátorok az evangeliomot prédikálják, hirdessék, kiki az ő értelme szerént.”

Alkalmazzuk mi is a nyilatkozatban megfogalmazott parancsot!

Kovács Barna

DÉLUTÁN | 

Lelkem oroszlánok között van

Igehely: Zsolt 57:2–7; Kulcsige: Zsolt 57:5 „Oroszlánok között fekszem, amelyek felfalják az embereket. Foguk lándzsa és nyíl, nyelvük éles kard.”

Jézus szavai szerint a világ összes kincse sem ér fel lelkünk értékével, mert az örökké él. Ezért minden féltett dolognál jobban vigyázzunk rá!

Dávid ügyes hadvezér volt, akit áldozatkész vitézek vettek körül. Mégis a lelkét őrölte fel a Saultól való menekülés. Nem akart kezet emelni az Úr felkentjére, még ha az el is bukott. Istenre bízta sorsát, és jól tette.

Kerültél már ilyen lelket felőrlő élethelyzetbe? Egy megtérni nem akaró gyermek, férj, rokon, aki állandóan keseríti a lelked – és úgy érzed imáid sem segítenek. Talán a munkahelyeden vagy olyan szellemi nyomásnak kitéve, hogy néha úgy érzed, felrobbansz? Igazságtalanul vádolnak olyanok, akiktől nem is számítottál rá? Vigyázz a lelkedre, mert az oroszlán, aki szerte jár, embergyilkos volt kezdettől fogva (Jn 4:44).

Hogy lelkünk egészséges maradjon az oroszlánok közt is, testünkhöz hasonlóan ápolásra van szüksége. Naponta csendesedj el az Isten Beszéde mellett, amely nemcsak a Lélek fürdője, hanem kardja is, amelytől retteg az ellenség.

Kovács Barna

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
4 + 13 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: 2Krón 15:8–15 Kulcsige: 2Krón 15: 15 „Örvendezett egész Júda az eskünek, mert őszinte szívvel tettek esküt, és egy akarattal keresték Istent, és meg is találták. Az Úr pedig nyugalmat adott nekik mindenfelől.”

Ászá király azután kapja a prófétai intelmet a szövetség megújításáról, miután az Úr csodálatos győzelmet adott népének az etiópok fölött. Biztos ott volt mindenkiben a győztesek öröme és az a megelégedettség, hogy most rendben vagyunk az Úrral! Azarjáhú próféta kimegy a király elé, és valami furcsa dolgot mond: „Az Úr veletek lesz, ha ti is ővele lesztek.” De hát az Úr most adott fényes győzelmet! Az, hogy sikerülnek bizonyos dolgok az életünkben vagy a gyülekezetben, nem biztos, hogy Isten áldása!